Kult hvg.hu 2016. február. 17. 12:54

Mosolygós fotót küldött a kórházban lábadozó Rékasi Károly

Hétfőtől ismét munkába állhatok – ezt üzente a Facebookon egy fénykép kíséretében Rékasi Károly, akit a hónap elején azért műtöttek meg újra a Honvédkórházban, mert nem gyógyultak megfelelően a tavaly nyári balesetéből származó sérülései. A színész megköszönte mindenki, köztük a kórházi dolgozók segítségét.

Facebook / Rékasi Károly

Rékasi Károly tavaly június 30-án a XXII. kerületi Háros úton motorjával beleszaladt egy balra kanyarodó autóba, majd több métert repült. A színész már július elején lábra állt, a hónap közepén kiengedték a kórházból, de hosszas rehabilitáció várt rá. Motorjáról azonban nem akart lemondani. Később az is kiderült: a június végi ütközés annyira súlyos volt, hogy újra kellett akkor éleszteni.

Idén február elején a József Attila Színház közleményt adott ki arról, hogy elmarad Rékasi Károly egyik fellépése, mert nem gyógyul megfelelően a színész tavaly nyári sérülése. Már akkor tudni lehetett, hogy ismét megműtik.

Az RTL Klub ezzel kapcsolatban korábban azt közölte, hogy a színész lábában a tavalyi balesetkor úgynevezett romos törés keletkezett. A sérült csontoknál nem indult meg a csontképződés, ezért kellett újra megoperálni kedden a Honvédkórházban. A beavatkozás során ismét felnyitották a combját, a törött csontrészek közti hiányt csontforgáccsal pótolták, amely ösztönzi a csontok növekedését, mindezt fémekkel rögzítették. 

Rékasi Károly szerdán mosolygós-integetős fotót küldött a kórházból, azzal az üzenettel, hogy hétfőn ismét munkába állhat.

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.