hvg.hu: Tudtad, hogy tanártovábbképzéseken is használják a Nem nekem tanulsz című számodat?

Nagy Feró: Nagyon helyes! Bár ez a dal inkább a szülőkről szól. Amikor írtam, édesanyámmal éltem, aki a másik szobából meghallotta a még készülő szöveget: „Nem nekem tanulsz, magadnak tanulsz”, „Amíg az én kenyeremet eszed, itt az történik, amit én akarok!” stb. Berontott, hogy „fiam, szégyelld magad!”. Hiába mondtam neki, hogy ez csak egy poén, ő magára vette. Pedig minden szülő hajlamos előhúzni ezeket a fordulatokat.

hvg.hu: Sokan támadnak azért, hogy meglehetősen kacskaringós a pályafutásod, ami kezdődött a diszkós Feróval, majd folytatódott a Nemzet Csótányával, az örök lázadó punkkal, később a politikai kiruccanásokkal, a színészkedéssel, és az utóbbi időben a kereskedelmi tévék celebműsoraival.

N. F.: Én azt gondolom, hogy az embernek élnie kell a lehetőségeivel. A lehetőség ugyanis egy kurva dolog, bekopogtat, és ha nem használod ki, akkor lehet, hogy többet feléd se néz. Én eldöntöttem – és ez egy komoly döntés volt! –, hogy részt veszek a bulvárvilágban, mert ma egyszerűen nincs más pálya. Viszont azt is megfogadtam, hogy ha már így bekurvulok a celebek közé, ott megmutatom, hogy valamit tudok, amit ők nem. És persze jöttek a támadások, hogy elárultam a rockot, elárultam a popot. De nem a szabadság a rock and roll üzenete? És én azt csinálok, amit akarok.

hvg.hu: Ez nem egyfajta felmentés, hogy mindent elvállalsz?

N. F.: Azért mindent nem vállalok el. Ami tőlem teljesen távol áll, olyanban nem veszek részt. Ilyen volt korábban egyébként az X-Faktor is. Először nem értettem, miért kellek én oda. De az volt az elvárás, hogy legyek önmagam, nem kellett semmilyen szerepet eljátszanom. Nem gondolnám, hogy kacskaringós a pályám, szerintem teljesen egyenes. Nem én mentem egyszer erre, egyszer arra, a világ jött arra, amerre én voltam.

Fazekas István

hvg.hu: Azt mondtad, hogy ma egy zenekarnak két útja van: az egyik, hogy beáll valamelyik politikai erő mögé, és annak a kezéből eszik (amíg tud), a másik a bulvár. Tényleg nincs más?

N. F.: Lehet róla bármit mondani, az emberek a bulvárt szeretik. Ezt el kell fogadnunk. Ha komolyan akarod venni magad, akkor nyilatkozol egy komoly, mértékadó lapnak, amelyeik megjelenik ezer példányban. De akkor soha senki nem fogja rólad tudni, hogy ki vagy. Ha elindulsz a bulvár felé, akkor a kurvulás szele tényleg megcsap, ezt persze kezelni kell. De szerintem minél több zenésznek, színésznek kellene szerepet vállalni a bulvárban, és akkor kiszorítanák azokat a „celebeket”, akik az égvilágon semmit nem tettek le az asztalra.

hvg.hu: A politikai vonal könnyebbnek tűnik. Beállok a megfelelő oldalra, és nyugodtan csinálhatok sportcsarnok-koncertet, kapok támogatást turnéhoz, lemezhez stb. Legalábbis addig, amíg azok vannak hatalmon, aki mögé beálltunk.

N. F.: Azt is lehet, hogy addig dörgölőzök egy párthoz, amíg fényesedik a zsebem. Ha valaki ezt választja, hát tegye. De azért ez sem adatik meg mindenkinek. Az nem úgy van, hogy odaállsz, és addig nyalod a megfelelő valagat, amíg annak tulajdonosa azt észreveszi. És van egy halvány harmadik út is, amit elég sok friss zenekar megcsinált: kisebb klubokban megteremtették a saját kis világukat. De ezek is azóta vagy kerülnek be folyamatosan a bulvárba, vagy maradnak és „meghalnak” a kocsmákban. Ezt szokták a fiatalok a tisztességes vagy hiteles útnak tekinteni. Sajnos, ez nem járható.

hvg.hu: Ez elég kiábrándító. Olyan nincs, hogy egy tehetség megtalálja az útját, és kompromisszumok nélkül is boldogul?

N. F.: Tehetség? Az lóf*sz! Menj ki a színpadra, és legyél ott jó – ez működik, mondjuk 27 éves korodig. Annál kiábrándítóbb nincs, mint amikor valaki 40 éves és tehetséges, és akkor kérdezgetik, hogy na, ez ki? „Ő tudod az a … na tudod… játszott a…” Akkor néhány zenész meg néhány bennfentes újságíró tudja, hogy ő az a nagy gitáros ebből és ebből a zenekarból. A tehetség önmagában semmit nem ér. Menj ki a színpadra, és mutasd meg az embereknek, hogy nem csak tehetséges vagy, hanem jó is, van varázsod!

hvg.hu: A Beatricéről a 80-as években se a rádió, se a tévé nem adott semmit, nem volt lemeze. Mégis tele volt az összes koncertterem, mert elterjedt, hogy van egy ilyen zenekar, aki kompromisszumok nélkül kiröhögi a hatalmat.

N. F.: És mi lett a vége? Belehaltunk. Megszűntünk.

Fazekas István

hvg.hu: Majd sok fontos állomás – például a Nagy Feró és Bikini (amelynek mind a két lemeze rákerült a hvg.hu minden idők legjobb magyar albumjai listájára) és az István, a király Laborca után – 1987-ben újjáalakult a Beatrice, és több tagcserével mind a mai napig létezik. A legnépszerűbb dalaitokról – Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, Azok a boldog szép napok – te magad is mondtad, hogy azok tulajdonképpen lagzis nóták. Ez nem degradáló?

N. F.: Hadd védjem meg a Nyolc órát! Az, amikor megszületett, egy kőkemény rendszerellenes dal volt. Még 1988-ban sem lehetett viccelődni a munkásmozgalom egy ilyen emblematikus szlogenjével. Lehet, hogy zeneileg egyszerű, lagzis alapja van, de összességében komoly számonkérés jellege volt, és azóta is van, minden egyes rendszertől. De egyébként nem érzem degradálónak a lagzis jelzőt. Miért, mit kéne játszanom, még mindig a Nagyvárosi farkast? Megváltozott a világ. 1978-ban meg punk voltam. Nem is tudtam erről, de odasorolt egy újságíró. Mondtam, hogy jó, akkor punk, és?

hvg.hu: Azért erre rá is játszottatok, nem?

N. F.: Persze. És amikor megismertük a Sex Pistolst, rájöttünk, hogy nagyjából ugyanarról énekelünk, mint ők. Na jó, azt nem mertük volna énekelni, hogy Kádár János fasiszta rezsimje, de nagyjából ugyanazokról szóltak a számaink, mint Johnny Rottenéknek. (A Sex Pistols God save the Queen c. száma kezdődik így: "God save the Queen/The fascist regime" - a szerk.)

hvg.hu: A robbanékony, punk Nagy Feró már – így 70 évesen – kissé lenyugodott, nem?

N. F.: A múltkor mondták nekem, hogy régebben sokkal jobban nekimenetem a világnak, agresszívabb voltam. De az a helyzet, hogy a világ lett sokkal agresszívabb. Ebben az én agresszivitásom már semmi. Ha a 80-as években azt mondtad, hogy „ideiglenesen ihaj-csuhaj”, (aminek direkt áthallása volt „az ideiglenesen Magyarországon állomásozó szovjet Vörös Hadsereg katonái” szlogenre – a szerk.), vagy hogy „Támadás egy-kettő-három”, elvitt a rendőr vagy legalábbis nem nézte jó szemmel a hatalom. Ma már, ha megszólalsz és elmondod a saját véleményedet, rögtön neked ugranak.

hvg.hu: Azt nyilatkoztad, hogy leginkább a saját kortársaid, zenészkollégáid támadnak meg a rockzene elárulásával. Pikkelnek rád?

N. F.: Azok szoktak kritikusabbak lenni velem, akik sikertelenek, akik mára gyakorlatilag eltűntek. „Hát ez már nem csöves? Hogy-hogy? Tessék szíves lenni egy kocsmában belefulladni a hányásba, mert az rock and roll!” Egy frászt az a rock and roll! Ha nem veszed tudomásul a változó világot, akkor tényleg egy alkoholista leszel. Ott ülsz majd a kocsma egyik sarkában, és mutogatnak rád a fiatalok, hogy „ő volt egykor a nagy sztár”. Én ezt nem akartam soha. Azt látom, hogy akikkel együtt küzdöttünk egykor, beleöregedtek, belefásultak abba a műfajba, amit csináltak. És sikertelenek. Én pedig nem akarok sikertelen lenni.

Fazekas István

hvg.hu: Nehéz lehet elfogadni, hogy van egy műfaj, amit mi teremtettünk Magyarországon (legalábbis, mondjuk a második hullámban már ott voltunk), ma meg már nem kíváncsi ránk senki.

N. F.: Ez olyan, mint amikor ül az öreg bolsevik a kocsmában, és azzal dicsekszik, hogy „tudod, fiam, mi voltunk, akik kiharcoltuk a demokráciát meg a békét”. Mit mond erre egy mai fiatal? „Ezt a világot csináltátok nekünk, ezért harcoltatok? Hát, köszönjük!” Ő nem tudja értékelni, mekkora tett volt, mikor azt mondtuk, hogy „most következik egy demokráciajáték”, és másnap bevittek a rendőrök. A múltkor egy beszélgetésen elmeséltem, hogy elvették az útlevelemet. Senki nem döbbent meg. Kérdezték, miért nem kértem másikat. Nem éltek abban a világban. Legyenek hálásak? Ez olyan, mint a szülőknél, hogy „legyél hálás fiam, amiért megszültelek”. Azért nem jár hála.

hvg.hu: Egy kitüntetésed van, az Állami Ifjúsági Díj. Ezt még 1989-ben, az MSZMP idején kaptad. Megnéztem, ez annak járt, aki a fiatalok szocialista szellemű nevelésében kiemelkedő eredményt ért el. Gratulálok ehhez utólag is! De azóta semmi.

N. F.: Azóta nem kaptam díjat. Azt annak idején a Garázs című műsorom miatt adták egyébként, és ez nagyon jólesett. De nem tartom ezt fontosnak. Mondjuk a pénz, az jól jönne.

hvg.hu: A rendszerváltás környékén próbálkoztál a politikusok-környéki sertepertéléssel is. Az SZDSZ mellett kezdted, aztán a Fidesz rendszerváltó buliján zenéltetek, ahol Orbán Viktor is énekelt veletek. Végül a MIÉP mellett lengetted a zászlókat.

N. F.: Nagy reményekkel álltunk az új világ előtt, örültünk, hogy sok párt van, végre szavazhatunk. Aztán a pártok elkezdték fújni a saját dolgaikat. Eltelt néhány év, és nagyokat csalódtunk. Rájöttünk, hogy semmi nem számít, eddig Jóska volt, most jön a Pista, aztán meg a Béla, de semmi nem változik. Az ember elkezd gondolkodni, hogy mivel van a baj. Valószínűleg azzal, hogy mindenki átveri a szavazókat. Egy „Józan Parasztpárt” nem volt.

hvg.hu: Hogy jutottál el a Csurka István-féle MIÉP-hez?

N. F.: Erős SZDSZ-es kötődésem volt még a nyolcvanas évek demokratikus ellenzéki ismerőseim miatt, de gyorsan csalódtam bennük. Úgy gondoltam, hogy ha már végre demokratikusan megválasztottak egy kormányt, akkor mindannyiunknak segítőkészen kellene hozzáállnunk, hiszen egy amatőr vezeti az országot, akinek értelemszerűen nincs gyakorlata ebben. Amikor a pártok elkezdték támadni az MDF-es vezetést, az nem tetszett, inkább segíteni kellett volna nekik. Én azt hittem, hogy kommunisták és antikommunisták vállt vállnak vetve építjük fel együtt a szép és gazdag Magyarországot. De nem ez történt. Nem történt semmi csoda. Csurka pedig egy általam nagyra értékelt író volt, aki mellesleg vátesznek bizonyult. Olyanokat mondott akkor, ami ma már a Népszabadság címlapján van.

hvg.hu: Például?

N. F.: Például, hogy „Kimentek a tankok, bejöttek a bankok”. Vagy feltette a kérdést, hogy tényleg jók ezek a nagy bevásárlóközpontok a magyar kereskedőknek, a magyar adófizetőknek? Vagy csak zsebre teszik a pénzt, és viszik ki innen?

Fazekas István

hvg.hu: Hát, nem tudom, ír-e ilyet a Népszabadság ma, de mindenesetre a multik azért nyilván fizetnek adót, teremtenek munkahelyeket…

N. F.: Lehet. De tudjuk a mérleget? Nem látunk tisztán. Persze, én is plázákba járok. De néhány kiskereskedő barátomnak biztosan nem jó ez a rendszer. A bankok pedig biztos, hogy nagyon átvertek egy csomó embert.

hvg.hu: Végül a MIÉP-ben is csalódtál, és direkt politikai szerepet azóta nem is vállalsz. Nincs ki mögé beállni?

N. F.: Onnantól kiszálltam a dologból, és úgy döntöttem, hogy – hacsak nem nagyon-nagyon kérik –, nem lengetem senkinek a zászlót. Korábban lengettem, aztán körülnéztem, és nem volt mögöttem senki. Látom ezt a világot, látom, mennyire nem működik, de ebbe már nem szólok bele. Az egyik nótámban azt éneklem, hogy „mindenkinek jogában áll hülyének lenni”.

hvg.hu: Szerinted van arra lehetőség, hogy a 36 éve lezajlott Fekete Bárány-koncert szereplői – a P. Mobil, a Hobo Blues Band, a Bizottság és a Beatrice – a közeljövőben újra egy színpadon álljanak?

N. F.: Semmiképpen nem hozható össze egy ilyen. Pár éve még talán összefésülhető lett volna Hobónak és Schuszter Lórinak az ellentéte, de ma már aligha. Én a mai napig szeretettel gondolok rájuk, de ők valamiért – talán irigységből vagy nem tudom, miért – nem kedvelnek. Nemrég jött ki Schuszter könyve, abban elképesztő dolgokat állít rólam.

hvg.hu: Azt írja, hogy azért voltál annak idején a pártok közelében, hogy mindenhonnan lenyúlj pénzeket.

N. F.: Ez azért érdekes, mert ő mi is volt? A MIÉP alelnöke. De én nem haragszom rá, sajnálom, hogy ennyi gyűlölet van benne. Nem tudom, miért akarja kijelenteni, mi az igazi rock and roll. Senkinek nincs joga, hogy beleszóljon, más ember hogy élje az életét.

hvg.hu: És az a legendás rendszerváltó buli, ahol együtt volt Orbán Viktor, Fodor Gábor, Vágvölgyi B. András, Nagy Feró, Vikidál Gyula, Ákos, Pataky Attila stb.? Egy ilyen koncert összejöhetne ma?

N. F.: Nincs az a pénz… de mit is mondtál, mennyid van rá? Szerintem a politikusokat meg tudnánk fűzni, az énekeseket nehezebb lenne. De milyen szép lenne! Tetszik ez az ötlet!