Kult hvg.hu 2015. október. 26. 13:46

"Az ember szervezete időnként azt mondja, hogy elég volt" - Gesztesi Károly egy időre visszavonul

A sajtóhoz és barátaihoz írt levelében jelentette be Gesztesi Károly színművész, a Jóban-rosszban című sorozat egykori szereplője, hogy fél év alkotói szabadságra vonul "az elmúlt egy hónap szenzációhajhász sajtóhadjárata miatt".

TV2-től tavasszal távozni kényszerülő művész a Kiskegyed által nyilvánosságra hozott levelében azt írja, az egészségi állapota is ezt kívánja, mivel az elmúlt években túlhajtotta magát.

MTI / Zih Zsolt

"Mindenben a maximumot szeretem nyújtani, de az ember szervezete időnként azt mondja, hogy elég volt. Ha nem figyelsz arra, hogy a tested jeleket küld, akkor egy nálad erősebb betegség fog leállítani. Ezzel a kollégáim és barátaim is tisztában vannak" – fogalmaz Gesztesi Károly, hozzátéve: a fizikai megerőltetések miatt egészségi állapota sajnos rosszabbodott, egy időre ki kell zárnia az életéből a munkát, de főként a sajtót.

"Külföldön megszokott dolog, hogy egy színész két munka között elvonul feltöltődni, akár egy teljes évre is. Magyarországon a végletekig hajtjuk magunkat, nehogy "elfelejtsenek". A körülményeim és vállalkozásaim azonban szerencsére megengedik, hogy egy időre "alkotói szabadságra menjek", és visszavonuljak a színpad és a rivalda fényeitől. Bízva abban, hogy azok az emberek, akik eddig szerettek, fél év múlva is kíváncsiak az alakításaimra és a filmjeimre" – írja a színész, aki azt is kijelentette, hogy a továbbiakban bármilyen olyan cikk, amelyben a neve felmerül, csak az engedélyével jelenhet meg, az elkövetkezendő fél évben nem kíván interjút adni, és semmilyen módon sem kommunikálni a sajtó munkatársaival.

 

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.