Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Az jól jelzi egy sorozat erejét, ha a nézők egy része nem tudja elkülöníteni a műsorban látottakat a valóságtól. A The Affair esetében ez azt jelenti, hogy sokan a széria hatására kérdőjelezték meg saját házasságukat, kapcsolatukat. Van, aki arra esküszik, ezt a sorozatot párban kell nézni és megvitatni, mások ezt elképzelni sem tudják. De miért ilyen fontos és folyton témát szolgáltató műsor a The Affair? És miben hozott újat a megszokott családi drámákhoz képest?
Egy jó ember megcsalhatja a feleségét? Ott lehet hagyni egy működő házasságot egy kalandért? A The Affair úgy szembesít ezekkel a kényelmetlen kérdésekkel, hogy közben még csak igazságot sem tesz. Szokatlan dolog ez, mert főleg az amerikai sorozatoktól megszokhattuk a moralizálást. A néző igazságérzetét általában hagyják diadalmaskodni. Mindenki nyugodtan feküdhet le, győzött a jó a rossz felett.
A televíziózás modern aranykorában azonban már nincsenek makulátlan hősök, a The Affairben pedig már abban sem lehetünk biztosak, van-e még értelme a pozitív hős fogalmának.
Nem romantizálja túl a megcsalást
A The Affair egy lépéssel tovább halad ezen az úton. Nem csak megkérdőjelezhető döntéseket hozó figurákat helyez a középpontba, de még csak nem is sugallja, kinek/kiben higgyen a néző. Elég, ha csak a sorozat fogadtatását nézzük: míg valaki elképzelhetetlennek tartja, hogy partnerével nézze a sorozatot, addig mások épp a közös szeánszokra esküsznek.
Ha csak a széria alaptörténetét nézzük, ez minden idők egyik legtúltárgyaltabb televíziós sztorija: Noah Solloway (Dominic West), az értelmiségi férj elveszi egyetemi szerelmét, Helent (Maura Tierney), több gyerekük is lesz, élik boldogan felső középosztálybeli életüket. Csakhogy történik valami, ami az egészet felborítja. Vagyis inkább jön valaki, a vágy titokzatos tárgya, Alison (Ruth Wilson), aki döntésre kényszeríti a férj és apa szerepben addig tisztességgel helytálló férfit.
A most a második évad első harmadánál járó sorozat alkotói azonban több szinten is megcsavarták az unalomig ismert történetet. Egyrészt a férfi és szeretőjének szemszögét egy részen belül, külön-külön mutatják meg. Miután Noah nézőpontjából végignézzük egy nap eseményeit, máris érkezik Alison meséje, amely a sorozat során néha köszönőviszonyban sincs a férfiéval.
Ez sem eget rengető megoldás, próbálkoztak már ezzel (pl.: Egy szerelem története: A férfi; Egy szerelem története: A nő), de a sorozatot író Sarah Treem legfőbb célja az volt, hogy ne romantizálja túl a megcsalást. Ez a megoldás teszi igazán formabontóvá a sorozatot. Egyik főszereplő sem azért kezd viszonyt, mert nincs semmi örömük házasságukban. Itt a megcsalt férjet és feleséget sem unszimpatikus, kibírhatatlan házastársként ábrázolják, sőt, egy idő után a néző akár az ő pártjukra is állhat. A párhuzamos történetmesélés miatt pedig mindkét főszereplőről, a viszonyt kezdő Noahról és Alisonról is kiderül, ugyanolyan sebezhetőek, mint bárki más, sőt, még hazudnak is, ha kell.
Az nem lehet, hogy senkinek ne legyen igaza. Vagy mégis?
„A szereplőink nem rossz emberek rossz házasságban. A valóságban sem azért lépnek félre emberek, mert a társuk ezt érdemli. A házasságon kívüli viszonyhoz sok minden vezethet, de a fő indok mindig az, hogy az érintettek elégedetlenek a saját életükkel, és ekkor megjelenik valaki, épp a megfelelő időben” – indokolta a sorozat morális hátterét a történetet író Sarah Treem, aki a Terápia amerikai verziójáért (In Treatment) felelős Hagai Levivel közösen fundálta ki a The Affair több nézőpontú felépítését.
A The Affairben a legjobb és legidegesítőbb dolog így ugyanaz: nincs senkinek igaza, nincs mindentudó narrátor, ezért a néző csakis a saját megérzéseire hagyatkozhat, csakis saját értékrendje alapján ítélkezhet. A műsor pont ezért váltott ki szélsőséges reakciókat. Volt, aki az igazságot hiányolta, míg mások azért ünnepelték a szériát, mert úgy érezték, a szubjektív nézőpontok közelebb állnak a valósághoz. A hétköznapokban sem narrálja senki a fülünkbe az életünket, és az emlékezetünk is erősen szubjektív, idővel ráadásul még változhat is – ezt eddig ilyen nyíltan kevés televíziós produkció merte felvállalni.
Hiába tűnik tehát a felszínen egy lassú, romantikus enyelgésnek a sztori, a The Affair már az első részeivel is bőven szolgáltatott témát mind a modern párkapcsolati drámákra, mind az újszerű tévés megoldásokra kiéhezett nézőknek.
Az első évad a kísérletezés terepe volt
Csak hogy még nagyobb bizonytalanságba tartsák a nézőt, Treemék a True Detective első évadához hasonló keretet adtak a sztorinak. Ott a két detektívvel meséltették el a múltbéli eseményeket, a The Affairben egy nyomozó hallgatja ki Noah-t és Alisont. A kihallgatások néhány évvel megismerkedésük után zajlanak, és nagyon sokáig halvány sejtelmünk sem lehet arról, miért hallgatják ki a két főszereplőt. A The Affair így néha nem is párkapcsolati drámának, hanem egy rendhagyó módon felvezetett kriminek tűnik. De nem csak az univerzális igazságra vágyókat, hanem a krimirajongókat is sikerült kiakasztani a sorozat alkotóinak azzal, hogy ezt a keretsztorit hol teljesen elhagyják, hol előtérbe helyezik.
Az első évad bevallottan a szerkezet finomításáról is szólt, miután a sorozat írója is elárulta, egy idő után ők is megunták volna, ha ragaszkodnak az első részek formátumához. Az első három epizód mindig Noah szemszögével kezd, a későbbi részekben azonban a sorrend is változik, sőt, néha a bűnűgyi szál is teljesen kimarad, és egyre nagyobb szerepet kapnak a megcsalt felek és a mellékszereplők.
Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a The Affair azért lehet még erősebb dráma a második évadra, mert bővíti a nézőpontok a számát, mivel Noah és Alison mellett, a megcsalt feleség (Helen) és a megcsalt férj (Cole) élete jóval hangsúlyosabb szerepet kap.
Nem véletlenül kérte számon a Helent megformáló Maura Thierney az első részek után Treemen, hogy hol marad az az összetett karakter, amit előzetesen beígért neki: „(Maurának) igaza volt, és az első évad második felében nagyon keményen dolgoztam azon, hogy az ő fejébe is beleláthasson a néző – nyilatkozta Treem, és a debütáló évad fogadtatását elnézve jól döntött, amikor képes volt engedni az első részek kötött formátumából.
A Dawson és a haverokból is vezethet út felfelé
Azonban hiába írt volna több nézőpontból is érdekes történetet Treem, ha a kiválasztott színészek között nem működött volna az a kémia, ami végül a legtöbb embert hétről hétre leültette a sorozat elé. A főszereplő páros összeállításánál Dominic West egyértelmű jelölt volt, mivel már a kultikus A Drótban is sikerrel hozta az egyszerre szimpatikus, esendő, de gyakran rossz döntéseket hozó figurát, így az ő játéka nem okozott akkora meglepetést, mint társáé, Ruth Wilsoné.
A The Affair népszerűségét ugyanis leginkább a brit színésznő elképesztő játékának köszönheti. Az eddig főleg brit sorozatokban (Luther, The Prisoner) bizonyító színésznő szinte minden pillanatban képes meglepetést okozni a nézőknek, akár egy jeleneten belül is képes a vadóc csábító, és a súlyos titkot őrző depresszióra hajlamos nő közötti regiszteren ide-oda mozogni. Maga a stáb is csak az első forgatási napon jöhetett rá, hogy amiért addig csak imádkoztak, - hogy a két főszereplő hihetővé, hitelessé tegye a kettejük között kibontakozó viszonyt – már az első felvételeken is létrejött.
Az első évad második felétől pedig az is kiderül, hogy a mellékszereplők között is bőven akad kimagasló teljesítmény. A nagyobb meglepetés itt a Dawson és a haverokból ismerős Joshua Jackson játéka, aki a The Affairrel, és a rá is koncentráló második évaddal megkapta az esélyt, hogy bebizonyítsa, rég kinőtt már a gimis sorozatból, és érdemes komolyan számolni vele.
A Vészhelyzettel befutó Maura Tierneyről viszont eddig is lehetett tudni, hogy képes megbirkózni egy összetett karakterrel, de ő azzal okozhatja a legnagyobb meglepetést, hogy a második évadban egyszerűen az ő szemszöge lesz a legizgalmasabb. Az eddigi három részben ugyan csak egy fél rész jutott rá, de a négy gyerek felnevelésével küzdő, megcsalt Helen szemszögének kibontása volt a sorozat történetének tán legerősebb félórája.
Egy sorozat is vezethet váláshoz?
Ha a kritikai siker vagy az emelkedő nézőszám nem lenne elég, a The Affair hatását jól mutatja az is, hogy a sorozat alkotóival rendezett beszélgetésen egy ügyvéd arról számolt be, számtalan válóperben hivatkoznak a sorozatra. Az ügyvéd szerint a válókeresetet beadók közül többen arról számoltak be, hogy a sorozat hatására kérdőjelezték meg saját házasságukat. Igaz, a megcsalt férjet játszó Joshua Jackson szerint nevetséges lenne egy tévéműsort hibáztatni a válások számának növekedésért Az ő szavaival élve „ha annyira megszállottan kételkedsz a házastársad hűségességében, hogy egy tévéműsor adja be végleg a kulcsot, akkor nem hiszem, hogy a sorozattal lenne a baj.”
De még mielőtt belekezdene a The Affairbe (ha még nem tette volna) nem árt fontolóra venni a Noah-t alakító Dominic West szavait. Amikor megkérdezték tőle, ő vajon feleségével nézi-e a sorozatot, kis habozás után csak annyit mondott: "szerencsére a feleségem nem nézi, így hál’sten nem kell vele megbeszélni a részeket. Részleteket látott csak. De úgyis eleget látta már a fenekemet.”
