Az Amerikai mesterlövész rengeteg botránya közül is kiemelkedett a műanyag csecsemő ügye.
Clint Eastwood legutóbbi remekműve, az Amerikai mesterlövész természetesen nem tudta elkerülni a botrányokat, mégiscsak egy egyesek által háborús hősként tisztelt veteránról, mások szerint viszont szívtelen gyilkológépről szólt.
Chris Kyle gyilkosának pere is hatalmas médiajelenlét mellett zajlott, a nézőknek viszont még ennél is jobban szúrta a szemét egy nagyjából egy percre feltűnő furcsaság – a híres műbaba. A forgatókönyvíró Jason Hall szerint két gyermek szüleivel is megegyeztek, hogy babáik szerepelhetnek a filmben, de az egyik bébi lázas lett, a másik pedig szüleivel együtt felszívódott.
Most Ellen DeGeneres műsorában vendégeskedett (a hamarosan mozikba kerülő Ételművész című séfes filmje kapcsán), ahol végre ő is beszélt egy kicsit az ügyről: "Nem tudtam elhinni, hogy itt ez a komoly jelenet, és én egy műanyag babát fogok a kezemben. Tiszta őrület." Az is kiderült, hogy valószínűleg több ezer dollárt spórolt meg a vizuális effektes csapatnak, amiért a hüvelykujjával mozgatta a baba kezét, amit ezért nem kellett animálni.