Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A Mount Everest egyik legsötétebb napjának története már régóta filmes feldolgozásért kiáltott, de pszichológiai thriller helyett csak egy sablonos, hollywoodi tanmesét kaptunk. Az Everest alkotói pont a legérdekesebb kérdések, ellentmondások felett siklottak el. Pedig a nyolcezres csúcsokat támadó, életüket kockára tevő extrém sportolóknál aligha lenne jobb alapanyag egy fordulatos, végsőkig kiélezett történet megalkotásához. Született azért hiteles mű is a csúcstámadásról, vallja Mécs László, aki szerint a hegymászás csapatsportként kezdődik, de a csúcshoz közeledve már magányos harccá válik.
Az egyik Jon Krakauer könyvből már készült sikerfilm, az Út a vadonba teljesen jogosan lett kritikus- és közönségkedvenc, főleg azért, mert mindent egyesített magában, amiért egy extrém road movie-t szeretni lehet: egyszerre volt a szó eredeti értelmében romantikus és társadalomkritikus, telis-tele jó epizódokkal és mellékszereplőkkel. Sean Penn rendezőként pedig még azt is megengedte magának, hogy Hollywoodhoz képest árnyalt katarzist adjon a nézőknek a két és félórás fizikailag és lelkileg kimerítő túra végén.
Jon Krakauer másik bestsellere, az 1996-os, tragikus végkimenetelű Mount Everest-expedíciót feldolgozó Ég és jég is mozifeldogozásért kiáltott már régóta, hiszen ebben a történetben is minden adott volt egy az Út a vadonbához hasonló katarzisfilmhez, amelyben maga az út sokkal fontosabb, mint a cél.
Az IMAX-vászonra megálmodott Everest azonban csak látványvilágában lett emlékezetes alkotás: amit az extrém körülmények rekonstruálására, és a sztárszínészek gázsijára költöttek, azt a forgatókönyvnél és a karakterábrázolásnál spórolták le. Az Everest csalódás, mert iskolás módon mesél el egy egészen sokrétegű drámát. Pont a legizgalmasabb kérdéseket kezeli nagyvonalúan, miközben mindent megtesz azért, hogy a hollywoodi elvárásoknak megfelelően minél többször elhangozhasson a mágikus „szeretlek” valamelyik szereplő szájából.
Az expedíciós hegymászás üzletág lett
Pedig az a bizonyos 1996-os tragédia annyi összetevőből állt össze, hogy bőven lehetett volna az Everestből pszichológiai thrillert is csinálni. Ráadásul az izlandi rendező, Baltasar Kormákur korábban már a Vérvonallal és a Dermesztő mélységgel is bizonyított a műfajban, szóval, bízhattunk benne, most sem fogja elmismásolni a komoly feladatot.
A sztori Rob Hall csapatára, az Adventure Consultants-ra koncentrál, hiszen a film alapjául szolgáló könyv szerzője, Jon Krakauer újságíróként is ezzel a csoporttal vette célba a Föld legmagasabb pontját. Hall egy cikket kért az Outside magazinban a túráról, cserébe Krakauer kedvezményt kapott az expedíció elég borsos árából (már maga az engedély is több ezer dollár, és akkor ebben még nincs benne a felszerelés, a teherhordó serpák bére, stb.).
A film csak sugallja, de a kilencvenes években már óriási volt a harc az Everestre túrát vezető cégek között. Ahogy Mécs László, a Magyarok a világ nyolcezresein csapatának korábbi tagja (korábbi interjúnk vele) kérdésünkre elmondta, erre az időszakra az expedíciós hegymászás üzletággá változott.
A ’96-os tragédia, melyben összesen tizenketten, Hall csapatából pedig négyen vesztették életüket sok tényező miatt következett be. Az egyik fő ok a cégek közötti egyre élesebb rivalizálás volt. „Verseny alakult ki, ezért még a rutinosabb túravezetők is sokszor kockázatos döntéseket hoztak. Mivel a siker mérőfoka az volt, hány kliens érte el a csúcsot és jutott haza épségben, a nyomás egyre nagyobb lett a vezetőkön.” Hallnak ráadásul azzal is számolnia kellett, hogy ami a hegyen történik, az később egy magazinban is megjelenik.
Kormákur azonban sajnos könnyedén túllendül azon, hogy Krakauer a tragédiát elmesélő könyvére egy ellenválasz is született, a csúcsot ugyanazon a napon meghódító Anatolij Bukrejevtől. Az orosz klasszis hegymászó ugyanis egészen másképp élte meg a tragikus eseményeket, ezt írta meg a Hegyi őrületben.
Bukrejev kora egyik legjobb hegymászója volt, oxigénpalack nélkül jutott fel a csúcsra, és jóval társai előtt tért vissza a táborba. Később, miután kipihente magát, ő mentett meg három a hóviharban veszteglő ügyfelet. Krakauer azonban bírálta az orosz hegymászót, amiért otthagyta a csapatot, míg Bukrejev azzal érvelt, épp a pihenés kellett ahhoz, hogy később legyen ereje a mentésre. Ezt a felfogásbeli különbséget csak a felszínen érinti a film, mint ahogy a profik és a befizetett, hobbimászók közötti feszültséget is. Holott ezek a csapaton belüli feszültségek adhatták volna a film sava-borsát.
Mécs, aki hegymászó karrierje mellett hegyivezetéssel és oktatással is foglalkozik, markáns véleményt képvisel: ő az Everestre nem is vinne fel fizető, kevésbé tapasztalt mászókat. A világ legmagasabb pontjának meghódításában azonban túl nagy a kereskedelmi potenciál ahhoz, hogy kizárólag profik próbálkozhassanak vele.
„Az Everesten tapasztalható óriási tömeg miatt ma már nagyon kevesen próbálkoznak a normál, déli útvonalon. Az úgynevezett Hillary-lépcsőn például egyszerre csak egy ember haladhat át, ott például nagyon feltorlódhat a sor” – jellemzi az Everest forgalmát Mécs, amit mi sem bizonyít jobban, hogy Hallék csoportjának vesztét is (nás indokok mellett) a Hillary-lépcsőnél összeszedett időveszteség okozta.
A halálzóna
A laikusnak úgy tűnhet, a csúcs elérése a legnehezebb feladat, valójában a leereszkedés sokkal több veszélyt rejt magában. A csúcstámadás hihetetlen energiákat emészt fel, az oxigénhiány miatt - ahogy a filmben is elhangzik – az ember 8000 méter felett konkrétan haldoklik. Ha még így is eléri a csúcsot, jöhet a neheze, a visszaút. Ilyenkor utolsó energiatartalékaikat emésztik fel a mászók, így sűrűbben kihagy a figyelem, és a veszélyes terepen egyetlen rossz lépés is halálos zuhanást eredményezhet. A hegymászó balesetek nagy százaléka visszaereszkedés közben történik.
De Hallék vesztét a kifáradás mellett főleg két tényező okozta: túl későn értek a csúcsra, így egy elképesztő vihar kellős közepén kellett volna visszaérniük a táborba. Anélkül, hogy lelőnénk a poént azoknak akik előismertek nékül élveznék a kétségtelenül látványos filmet, el kell ismerni, hogy a késői érkezést nagyon ügyesen vezeti fel a film. Amikor Hall egy a saját és más emberek életét is befolyásoló döntés elé kerül, a néző ugyanúgy elkezd mérlegelni.
Kormákur azonban a filmben érezhetően nem tudta eldönteni, melyik szereplőre hegyezze ki a drámát. Ami a valóságban sokszereplős sztori, az filmben már nem biztos, hogy olyan könnyen visszaadható. A Hall-t alakító Jason Clarke-nak egyszerűen nincs akkora súlya a vásznon, így többször is lehet olyan érzésünk a filmet nézve, hogy bármelyik mellékszereplő, az öntörvényű, laza Scott Fischert játszó Jake Gyllenhaal, a Krakauert alakító Michael Kelly, vagy az ellentmondásos Beck Weathers bőrébe bújó Josh Brolin is több időt érdemelt volna a filmben. Igaz, Hall háttérsztorija mintha egy hollywoodi forgatókönyvíró tollából született volna: miközben ő a visszajutással küszködött, felesége héthónapos terhesként aggódott érte. A film érzelmi csúcspontja így nem is lehetett más, mint kettejük műholdas telefonnal összehozott beszélgetése.
A hegy dönti el, mikor mászhatod meg
Mécs szerint mára már sikerült a minimálisra csökkenteni a kockázati faktort a hegymászásban. Ez persze nem azt jelenti, hogy sétagalopp az Everest megmászása, de az időjárás-előrejelző technika nagy pontossággal jósol, és a korábban csak teherhordásra használt serpákat is vezetőkké képezték ki.
Az expedíciós hegymászás ettől függetlenül továbbra is életveszélyes sport. A hegyi betegségek, a szélsőséges esetekben agressziót, irracionális viselkedést kiváltó agy- vagy tüdőödéma ugyanúgy szedi áldozatait a vitatott 96-os események óta is. 1996 azonban sokáig az Everest legsötétebb éve volt, egészen 2014-ig, amikor egy jéglavina tizenhat serpa túravezető halálát okozta. A legszomorúbb nap a hegy történetében mégis 2015. április 25-e, amikor egész Nepált földrengés rázta meg, hatásai természetesen a Himalája csúcsain is érezhetőek voltak: a mai adatok szerint tizenkilenc hegymászó vesztette életét aznap.
Ennek a kiszámíthatatlanságnak is köszönhető, hogy a Himalája csúcsait már-már vallásos tisztelet övezi. Több hegymászós film bevett fordulata, ahogy valamelyik hegymászó csúcs körüli időjárást kémlelve kijelenti, nem az ember, hanem a hegy dönti el, mikor engedi a hódítást – nincs ez másképp a legújabb Everestben sem.
Fizikai vagy szellemi teljesítmény? Egyéni vagy csapatsport?
A csúcsmászás komoly erőnléti és technikai felkészülést igényel, de minden hegymászó azt vallja, a „tiszta fej”, a szellemi fittség is elengedhetetlen a sikeres kísérlethez, vagy épp a visszavonuláshoz. Rob Hall csapata azért is került bajba, mert bár az észérvek a visszaereszkedés mellett szóltak, a szív, és a kereskedelmi megfontolások tovább vitték őket.
„A sikeres hegymászónak fel kell vállalnia a kockázatot. Ugyanakkor képesnek kell lennie lemondani a csúcsról. Többször sem jutottam el a kitűzött célig, de az hogy, most egyáltalán beszélgetünk valószínűleg ennek köszönhető” – mondja Mécs, aki az Annapurna-expedíció során például épp a visszavonulás mellett döntött. Később egyik társa, Horváth Tibor életét vesztette az expedícióban. Az eset után személyes ellentétek miatt a Magyarok a világ nyolcezresein csapata fel is bomlott, a legismertebb magyar hegymászó Erőss Zsolt már Mécs nélkül folytatta, egészen a tragikus végkimenetelű, 2013-as Kancsendzönga-expedícióig.
Azt az Everest és Mécs sem tagadja, hogy a hegymászás főleg a szervezésben, az előkészületekben valódi csapatmunka. „A csúcstámadás azonban magányos feladat. Ott már mindenki a saját tempójában mászik”- árulja el a tapasztalt hegymászó.
Természetesen felmerül a kérdés, mi számít jó hegymászó-filmnek egy profi számára. Mécs a 2003-ban bemutatott félig dokumentarista, félig játékfilmes elemekből összevágott Zuhanás a csendbe című filmet említi, szinte gondolkodás nélkül. „Ez a leghitelesebb film ebben a témában. Ebben nincsenek hollywoodi fordulatok. Nem is lehetnének, hiszen már a film elején nyilvánvalóvá válik, a két főszereplő túlélte az elképesztő perui kalandot”
A Zuhanás a csendbe azóta is etalonnak számít a műfajban. A legnagyobb erénye, hogy semmit sem másít meg a történtekből, és még arra is ügyltek a készítők, hogy a felszerelések, ruhák is hitelesek legyenek. Ebben a történetben hősies önfeláldozás helyett azt láthatjuk, ahogy a túlélés érdekében az egyik hegymászó lemond a társáról, vagy ahogy a testsúlya harmadát elvesztő, élet és halál között lebegő hegymászót egy Boney-M sláger tartja életben.
Ilyen hitelességet és meglepő fordulatokat az Everest sajnos nem ad a nézőnek, úgyhogy továbbra is adott a lecke, hogy valaki igazi drámává, thrillerré varázsolja minden idők egyik legösszetettebb hegymászó-tragédiáját.
