Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Érinthetetlen tabutéma volt évtizedeken keresztül, hogy a nemzeti költőfejedelem, Illyés Gyula felesége volt egykoron József Attila Flóra-verseinek ihletője. Az irodalomtörténeti jelentőségű háromszöget a rendszerváltás óta könyvek, tanulmányok sora taglalta. A napokban kiállítás nyílt a kivételes asszonyról, de az ott sem derül ki, hogy Flóra Szabó Lőrinc múzsája is volt.
„Ki nem mondom a nevet, meg nem nevezem a költő élete végén tündöklő, vívódásaiba belekeveredő kedvest” – rejtélyeskedett Kabdebó Lóránt irodalomtörténész Szabó Lőrinc utolsó, Káprázat című versciklusát elemző kötetében fél évtizeddel ezelőtt. A Titkok egy élet/mű-ben című kismonográfia szerzőjének meghökkentő felfedezése a szakma számára viszonylag könnyen dekódolható volt, hiszen a „Zsuzsa” vagy „Zsizsi” álnevű kedves kilétéről számos közzétett momentum árulkodott.
Egyebek között az, hogy a negyvenes évei végén járó asszony és családja a „legközelebbi barátságban” állt Szabó Lőrinccel. No meg az is, hogy a költő – egyik költeményének szép jellemzésével – „legizgatóbb, legfájóbb fűszere” egykoron már múzsája volt egy nála pont „öt évvel fiatalabb, rég halott poéta társnak” is, akit „lélektanilag” sokszorosan elrontottak, előbb azzal, hogy „csodagyereket akartak belőle csinálni, utóbb pártszemináriumokkal, majd analízissel”.
A lapok elzárkóztak
A három „ismeretlen” – József Attila, az ő egyik versében „karcsú, szép kehely”-ként jellemzett Kozmutza Flóra, illetve férje, Illyés Gyula – beazonosításához mindez bőven elegendő volt. Mégis, Kabdebó érdekfeszítő, kérdések sorát provokáló elemzése jószerével visszhangtalan maradt. Pedig – eleget téve Kabdebó tréfás dedikációs felszólításának – az irodalomtörténészek doyenje, a Szegeden élő Péter László nemcsak „megfejtette” a rejtélyt, hanem kisebb közleményt is fogalmazott.
A mindenkit néven nevező, „leleplező” írását azonban folyóiratok sora utasította vissza, mondván túl ingoványos talajon mozog. Az olvasót nagykorúnak és az irodalomtörténészekkel egyenrangúnak tekintő „könyvismertető” publikálására a 2000 című lap vállalakozott, épp egy évvel ezelőtt.
A kétségkívül tabutörő irodalomtörténeti szenzációt akkor felhangosító HVG-nek több – a fenntartását is csak szigorúan névtelenül hangoztató – irodalomtörténész azt fejtegette, hogy ezen „irodalmi ügy” tisztázásának „nem jött még el az ideje”. A szegedi irodalmár viszont azzal tromfolt, hogy a fél évszázadnál régebbi történések tudományos és művészi hozadéka felbecsülhetetlen, amit éppen Kabdebó szóban forgó nagy ívű, a „szellemet a palackból kiszabadító” kötete támaszt alá.
Szerinte költészet és valóság viszonya nem maradhat az irodalomtörténet belügye, ezért összeállított egy antológiát, amelyben a három XX. századi költőóriásnak majd másfél száz Flóra-verse kapna helyet, az eléjük írt „tárgyias bevezető” pedig abban segíthetne, hogy a téma ne ragadjon a bulvár hatókörében. E kötet megjelentetésére azonban azóta sem akadt vállalkozó kiadó.
József Attilának ígérte a kezét
Az irodalmi köztudatba (Kozmutza) Flóra először 1937-ben került be, amikor is az őt február közepén megismerő, s a második találkozásukkor már feleségül is kérő József Attila ontani kezdte a neki címzett szerelmes sorokat. „Ugy kellesz nekem Flóra, mint falun/villanyfény, kőház, iskolák, kutak.”
A lenyűgöző megjelenésű és szikrázóan okos pszichológusnőt nemcsak meghatotta a vele egyidős, idegszanatóriumi kezelés alatt álló költő lehengerlő ostroma, de meg is riasztotta. Ráadásul szíve inkább a néhány héttel korábban megismert másik költőhöz, József Attila egykori barátjához, majd vetélytársához húzta – volna. Illyés Gyula azonban akkor még nős volt, ezért a 32 éves hajadon elnyomta magában a felé irányuló – ahogy évtizedekkel későbbi emlékiratában fogalmaz – „erős, könnyen fellobbantható rokonszenvet”, s kezét az öngyilkossággal is fenyegetődző kérőjének ígérte oda.
Áprilisban Flórát – akár pszichés figyelmeztetésként is értelmezhető – szívizomgyulladás döntötte ágynak. Addigra a két valamikori barát között sajátos, az irodalomtörténetet máig foglalkoztató, személyeskedést sem nélkülöző, többmenetes költői párbaj kezdődött. A megjelent versekre versekkel riposztoztak, és amikor szeptemberben Illyés a Nyugat című folyóiratban közzétett három, a szerelem beteljesülésére utaló poémát, a költészet világában magabiztosan tájékozódó József Attilában felhorgadt a féltékenység.
Erre semmi oka nem volt – bizonygatta az 1960-as években papírra vetett, ám csak 1986-ban, férje halálát követően publikált visszaemlékezésében Illyés Gyuláné, aki 1939-től (1995-ben bekövetkezett haláláig) csak az asszonynevét használta. Ezen a néven lett a hazai gyógypedagógiai pszichológia megalapozója, a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola nagy tiszteletben álló főigazgatója.
Zárkózott múzsa
Az önmaga jellemzése szerint „mélységesen zárkózott” múzsa emlékiratának kései közreadásakor megvallotta: „Írásom legfőbb indítéka az, hogy letörlődjék férjemről a ’bélyeg’, amit olyan igazságtalanul ütöttek rá.” Az évtizedeken keresztül felemlegetett vád szerint ugyanis Illyés úgymond elszerette a „végső menedéket” nyújtó nőt, s ezzel ő is hozzájárult ahhoz, hogy József Attila 1937. december 3-án Balatonszárszón vonat alá vesse magát.
A József Attila utolsó hónapjairól című emlékirat szándéka szerint „a tények helyett mendemondákkal” terhelt szerelmi háromszög tisztázásához kívánt hozzájárulni, az aprólékos filológiai kutatás azonban azt valószínűsíti, hogy a memoár szerzője a „legfőbb indíték” érdekében némiképp átstrukturálta emlékezetét, s a dolgok természeténél fogva még szaporította is a válaszra váró kérdéseket.
A „józsefattilás” irodalomtörténész, Tverdota György az emlékirat és a szakirodalom tüzetes összevetése után arra a következtetésre jutott, hogy a Flóra és későbbi férje közötti kapcsolat „a nehézségek dacára 1937 nyarára szerelmi viszonyba torkollott”. E „bonyodalmas érzelmi drámának” pedig – fejtette ki egy 2007-es tanulmányában – poétikai következményei is lettek: József Attilánál az elragadtatott lángolást a „szesztelen szerelem” miatti melankolikus hang váltotta fel. Illyés költeményeiben pedig – ahogy azt kései naplójában ő is felpanaszolta – a negyven évig társ keresztneve lett tabu, mivelhogy „korosztályom legnevesebb költője tette rá a kezét”.
A József Attila-versekből Flóráról a jósággal és megértéssel átitatott, ám állig begombolkozott, elérhetetlen nő alakja rajzolódik ki („Félek, nem ér majd annyit életem,/törekvésem és vágyam, testem, lelkem,/hogy megbecsülj”)
A manapság is nemzeti idolként tisztelt Illyés tollán (mintegy nyolcvan versben) viszont inkább az a feleség, aki férje életének – ahogy az a már idézett naplójegyzetben olvasható – „gyökérzete lett, aki (…) főz rám, foltozza a fehérneműmet, ő intézi a gépírást, a levelezésem”.
Zsizsi is Flóra volt
Az eddig is rejtélyes múzsának – a takargatások ellenére – egy újabb, erotikus kisugárzású arcéle is kezd kibontakozni a felfedezett Szabó Lőrinc-románc nyomán.
Az egyik szonettből kikövetkeztethetően a – megcsalt házastársak elől a jelek szerint sikerrel eltitkolt – liezon 1953 szeptemberében kezdődött. Ebben nemcsak a „poligám őrjöngéseiről” elhíresült Szabó lelt élete végén (az otthon biztonságát nyújtó felesége mellett) végre hozzá illő szellemi és testi társra, hanem a lebukás miatti állandó szorongása ellenére a 48 éves asszony is.
Ezt a szenvedve felszabaduló érzést a költő Káprázat-ciklusának szonettjei ugyanúgy sugározzák, mint a „Zsuzsa-Zsizsi” által írt levelek, bennük ilyen fordulatokkal: „Színtelen, üres nélküled a világ”, „Nem okozhatunk fájdalmat másoknak! De azért szeress!”
A lebukástól való félelem és a bűntudat korántsem csak az asszonyt, hanem verseinek tanúsága szerint a szerelmi ügyekben korábban meglehetős gátlástalanságot tanúsító Szabó Lőrincet is nyomasztotta.
Nem ok nélkül. Illyés volt ugyanis a legközelebbi barátja, emberi és művészi sorsának támogatója. Az 1940-es években politikailag szélsőjobbra tolódó Szabó Lőrincet 1945 után Illyés mint a népi baloldal megkérdőjelezhetetlen tekintélye védte. Vizsgálati fogságaiból is többször az ő hathatós segítségével szabadult. Amikor pedig a mellőztetés évei után Szabónak 1956 elején végre megjelenhetett válogatott verseskötete, a magasztaló előszót Illyés írta, kijelentve barátjáról, hogy „Arany óta a legnagyobb magyar költő”.
Illyés Gyula kalandja a színésznővel
Kérdés persze az is, hogy Illyés valóban gyanútlan volt-e, vagy csak látszólag. Szembehunyását indokolhatta ugyanis az az 1952 óta Pest-szerte terjedő szóbeszéd, amely szerint az író-költő és a Nemzeti Színház nagy tehetségű színésznője Mészáros Ági egymásba habarodtak. Dévényi Ágnes és Takács István színháztörténészek a színésznőről írott életrajzukban úgy fogalmaztak, hogy az Illyés-drámák hősnője és szerzője közötti személyes találkozás „idővel talán többé is, mint munkakapcsolattá alakult”.
Ami tény: A Dózsa című Illyés-drámában az Annát alakító Mészáros Ági kérésére kap nagyobb hangsúlyt e női szereplő, és egy – a kritikák szerint „megrendítő” – zárómonológot is.
Az is tisztázásra vár, vajon a pletykák eljutottak-e Flóra asszony fülébe, s abban, hogy hogy engedett a csábításnak, motiválta-e bosszúvágy. Mindenestre a szerelmük lángolásáról tanúskodó eredeti levélkéket, ahogy abban elővigyázatosságból megállapodtak, Szabó Lőrinc és Flóra asszony is megsemmisítette.
A halhatatlanságra kacsintó poéta azonban az egymásnak firkantott üzeneteket gyorsírással lemásolva mégis „megmentette”, merthogy azokból olykor félmondatokat, szófordulatokat használt fel. Ezen, az utókorra maradt jegyzeteket a költő halála után a Szabó család fejtette meg. Az özvegy a hagyatéknak ezt a részét 2008 októberéig zárolta, addig senkinek sem engedett bepillantást a dokumentumokba.
A versihlető titkok puzzle-darabjait hangyaszorgalommal összerakó Kabdebó említett könyvéből immár az is tudható, hogy Flóra asszonynak oroszlánrésze volt a Vers és valóság című páratlan vállalkozás megszületésében. 1955-től, élete utolsó két évében ugyanis Szabó Lőrinc neki, az inkognitóját még halála után is sokáig megőrző „Íródeáknak” mondta tollba valamennyi versének keletkezéstörténetét.
Az alkotás műhelytitkaiba versről versre bepillantást engedő vallomásokban a költő – senki érzékenységét nem kímélve – drámai őszinteséggel tárta fel, hogy költeményeit milyen valóságos élmények és személyek ihlették, formálták. Azt azonban ma még nem tudni, hogy a Káprázat-versek köré szőtt hamis legendát (miszerint a szóbanforgó „Zsuzsa-Zsizsi”-verseknél csupán „költői képzelgés” vezette a tollát) valóban az utókor félrevezetésére találta ki, vagy inkább csak a talán cenzorként is működő kedves megnyugtatására.
A hét elején Mert szemben ülsz velem… címmel nyílt tárlat az Országos Széchényi Könyvtárban a 110 esztendeje született, a magyar gyógypedagógiában is maradandót alkotó Illyés Gyuláné Kozmutza Flóra életéről.
| Három költő három verse - ugyanannak |
József Attila: Flóra
Tudnál-e, Flóra, annyira szeretni, erényeidből épül-e szerencse, hogy mind a kínt, mit nem lehet feledni, hű szeretőd munkáján elfelejtse?
Tudnál-e engem uj világra hozni, iparkodván szerelmes türelemmel, hogy legyen erőm ismét adakozni s eltölteni a gonoszt félelemmel?
Lennél-e nyugtom mindenütt a rosszban? Fontold meg jól, szived mily terhet vállal. Én, aki vele mind csak hadakoztam, kibékülnék a haragvó halállal.
(1937. február)
Illyés Gyula: Elérhetetlen
karomban boldogan. A szélviharból lám fészekbe hullt, fészekbe már – jó dolga van, mert az lesz már – ezt hitte. Én tudtam, sose lehet. Most van a próba elején, csak szenvedése lesz enyém – nem ő, ki fejemet már mint előleget úgy fogta kebelén – mint majd ha munkát és virágot s gyermeket! – Elégedetlenebb sohasem voltam s ő szegény elérhetetlenebb.
(1937. május)
Szabó Lőrinc: A csókod
A csókod? Már egyetlen pihenés. Évekig semmi; gyors seb azután; nyilt, égő seb, mely csukódni kiván s hülni; fájó cél a remény mesés kalandjaiban; a messzi Kevés, mely mindent sürit; a fogoly magány bilincstörése; végső tudomány, mig hiszünk benne; hazaérkezés. Csókolj, kedves! Nagy ut volt! Évekig nem tudtam, ki vagy, s most, hogy ajkaim ajkadon ismétlik szerelmemet, titkok s rémek zsufolnak s oly csodák, mintha sziveink percenkint egy-egy öröklétet beszélgetnének át.
(1953. szeptember) |
(A 2004. február 28-án és 2014. szeptember 27-én megjelent HVG-cikkek alapján.)
