Kult MTI 2015. augusztus. 14. 11:03

Meghalt Poszler György Széchenyi-díjas irodalomtörténész

Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Poszler György. Főként filozófiai esztétikával, esztétikai neveléssel, műfajelméleti kérdésekkel és ezek irodalomtörténeti vonatkozásaival foglalkozott.

MTI / Kovács Attila

Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Poszler György Széchenyi-díjas irodalomtörténész, esztéta, tanár, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja - közölte az MTI-vel az MTA pénteken. Poszler György 1931-ben született Kolozsváron, a város piarista gimnáziumában tanult. 1945-ben került Magyarországra, ahol befejezte a gimnáziumot, és 1949-ben leérettségizett. 1953-ban szerzett magyar-történelem szakos diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.

Az egyetem elvégzése után vidékre helyezték tanítani, előbb a mosonmagyaróvári, majd a szombathelyi mezőgazdasági technikumban  oktatott. 1960-ban került át a szombathelyi felsőfokú tanítóképző intézetbe, ahol négy évig tanított - idézi a halálhírt először közlő Litera.hu az ELTE oldalán 2001-ben megjelent önéletrajzát.

1964-től dolgozott Budapesten, előbb a Népművelési Intézet, majd 1968-tól a Művelődésügyi Minisztérium munkatársa volt. 1972-től az ELTE esztétika tanszékén, és ezzel párhuzamosan a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanított egyetemi docensként. Ugyanezen két intézményben lett 1983-ban egyetemi tanár. Az egyetemen esztétikát és irodalomelméletet, a főiskolán irodalomtörténetet tanított.

Tudományos kutató tevékenysége három területen bontakozott ki: az irodalomtörténet, az irodalomelmélet és az általános esztétika területén. "Korábban foglalkoztam az esztétikai nevelés elméletével is, de ezt a későbbiekben elhagytam" - írja 2001-es önéletrajzában.

Szaklapokban és irodalmi folyóiratokban megjelent számtalan publikációja mellett több mint egy tucat könyvet is írt, ezek közül ő maga A regény válaszútjai (1981) és a Duna-völgyi reálfantasztikum (1998) című köteteit tartotta legfontosabbnak - írja a litera.hu. Pályája elején két könyvet is szentelt Szerb Antalnak, legutolsó kötete pedig Az eltévedt lovas nyomában (2009) volt.

Poszler György 1982 és 1987 között az ELTE általános rektorhelyettese, 1990-től az MTA levelező, 1995 óta rendes tagja volt. 1997-ben elnyerte a Soros-alapítvány alkotói díját. 1998-ban Széchenyi-díjjal tüntették ki a magyar irodalom értékelésének esztétikai és filozófiai gondolkodású irányt adó munkássága elismeréseként. 1999-ben elnyerte a Nemes Nagy Ágnes-díjat, 2010-ben pedig Lukács György-díjjal tüntették ki.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.