Kult hvg.hu 2015. június. 10. 18:07

Kutatás: a kreatív fiatalok és az EU-támogatások miatt fejlődik Budapest

Közeleg a különleges koncerthelyszínekkel, valamint gasztro- és kultúrkedvezményekkel újító Budapest Essentials fesztivál – ennek apropóján készült az a felmérés, amelyben a főváros megítélését kutatták.

A Budapest Essentials felkérésére készített reprezentatív kutatásból például az is kiderül, hogy a magyar lakosság közel egyharmada még soha nem járt Budapesten, további 27%-uk pedig csak 1-2 alkalommal fordult meg a fővárosban. Ugyanakkor a várost jól ismerők döntő többsége (77%) nagyon büszke Budapestre, és 85 százalékuk úgy gondolja, hogy a benne élők számára is tartogat meglepetéseket.

A lokálpatriotizmus is szárnyal, ugyanis a válaszadók közel fele (49%) Budapestet tartja Európa legjobb fővárosának, 40 százalékuk szerint pedig egyenesen a világ egyik legélhetőbb helye. Mások viszont úgy látják, akad még tennivaló ahhoz, hogy Európa élvonalába kerüljünk. A válaszadók közel kétharmada bővítené a zöldfelületeket, és nagyon fontosnak tartja a közösségi és a kerékpáros közlekedés fejlesztését.

Dr. Csókay Gergely (középen), a Budapest Essentials főszervezője
Facebook

A 30 alattiak szemében Budapest a lehetőségek városa: a 18-29 évesek 53 százaléka egyetért azzal az állítással, hogy a főváros kínálta lehetőségek sok olyan fiatalt tartanak itthon, akik egyébként kivándorolnának. Az idősebbek ezt sokkal borúsabban látják: az 50 és 59 év közöttiek mindössze negyede tarja ennyire vonzónak a budapesti életet. Akad azért olyan kérdés is, amiben egyetértés uralkodik: a tudatos márkaépítést és a kiforrott turisztikai koncepciót szinte mindenki hiányolja.

A felmérés szerint a döntő többség (86%) úgy látja: a profi Budapest-imázs kialakítása még várat magára, és sokkal többet lehetne kihozni a fővárost népszerűsítő kommunikációs kampányokból is. Minden második válaszadó szerint Budapest fejlődése elsősorban a fővárosban élő kreatív embereknek köszönhető, de ennél is többen vannak azok (56%), akik az Európai Uniótól kapott támogatásoknak tulajdonítják az eredményeket.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes külön kiemelte a kreatív fiatalok városfejlesztésben játszott szerepét: „A városvezetés egyik legfontosabb feladata, hogy becsatornázza az itt élő fiatalok, művészek és kreatív műhelyek elképzeléseit, ezért is szeretnénk létrehozni egy önálló szervezeti egységet, amit bárki felkereshet az ötleteivel. Közszereplőként és magánemberként is látom, hogy az elmúlt években milyen fontos szerepet játszott a város életében a budapestiek ötletessége, a fiatal vállalkozások és az alulról jövő kezdeményezések sokasága. Minden lehetséges eszközzel támogatnunk kell őket”.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra (középen) a Budapest Essentials sajtótájékoztatóján
Facebook

Dr. Csókay Gergely, a fesztivál főszervezője egyenlőségjelet tett az Essentials bel- és külföldi szerepe közt: „Vidámpark, Várkert Bazár, Vasúttörténeti park, Fővárosi Nagycirkusz, Vásárcsarnok, Belvárosi piac, Margitsziget, Zwack Unicum Gyárudvar – azért választottunk különleges helyszíneket, hogy az egész világ előtt elbüszkélkedhessünk az ezerarcú Budapesttel. A fesztivállal szeretnénk a belföldi turizmus felélénkítéséhez is hozzájárulni, és felhívni a figyelmet számos tehetséges budapesti vállalkozásra”.

A rendezvénysorozat az esti koncertek mellett nappali programokat is kínál: extra belépő jár a karszalaghoz a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, a Ludwig Múzeumba és számos gyógyfürdőbe, féláras belépőket biztosít több kiállítóközpont, köztük a Capa Központ, a Vasarely Múzeum és Magyar Nemzeti Galéria, de rendhagyó városi túrák és pop-up kiállítások is várják az érdeklődőket.

 

Budapest Essentials