Egy 2008-as október 23-i ünnepi előadás miatt került bajba Vass Lajos, az Operaház volt főigazgatója. Az M1 Híradója szerint hűtlen kezelés miatt hallgatták ki gyanúsítottként.
Hűtlen kezelés miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Magyar Állami Operaház volt főigazgatóját a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) - hangzott el az M1 csütörtök esti híradójában.
A híradóban azt mondták: a Magyar Állami Operaház a saját tulajdonában álló Budapesti Operabarát Alapítványtól nyolcmillió forintért rendelte meg 2008-ban az október 23-i ünnepi előadást. A megbízást az alapítvány alvállalkozóknak adta tovább. A NAV szerint a díszelőadásért az Operaház "indokolatlanul sokat fizetett, azt mintegy másfél millió forinttal kevesebből is ki lehetett volna hozni".
A NAV kilenc másik szerződést is talált a Magyar Állami Operaház 2008-as gazdálkodásában, amelyeket a pénzügyi nyomozók indokolatlannak vagy túlárazottnak tartanak. A hatóság szerint ezek összesen tízmillió forint kárt okoztak az Operaháznak. A kifogásolt szerződések miatt az intézmény akkori főigazgatója, Vass Lajos és gazdasági helyettese ellen a NAV büntetőeljárást indított.
Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a Híradóban azt mondta: a gyanúsítottak a bűncselekmény elkövetését tagadták és a gyanúsítással szemben panaszt jelentettek be. Az illetékes kerületi ügyészség az iratokat felülvizsgálva megállapította, hogy a bűncselekmény megalapozott gyanúját a beszerzett bizonyítékok alátámasztják, így a gyanúsítotti kihallgatások törvényesek és megalapozottak voltak - tette hozzá. A volt főigazgató ügyvédje, Bárándy Péter szerint a megbízási szerződések konkrét feladatokról szóltak, amelyeket az alapítvány el is végzett.
Vass Lajos - aki a Medgyessy-, majd a Gyurcsány-kormány idején a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára volt - 2006-ban miniszteri biztosként került az Operaház élére. 2007-től 2010-ig főigazgatóként irányította az intézményt. Az Operaház akkori gazdálkodása miatt a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal tett feljelentést 2012-ben.
A Magyar Állami Operaház volt főigazgatóját és gazdasági helyettesét a NAV folytatólagosan elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítja. Ennek a bűncselekménynek a büntetési tétele a büntető törvénykönyv szerint egytől öt évig terjedő szabadságvesztés - hangzott el a Híradóban.