Egy fiatal filmes és egy kriminológus nyolc éve kutatta fel teljes mélységében az egyik legizgalmasabb kelet-európai mítoszt, a bántalmazó férjeket gyilkoló, nőként született és férfiként élő Pipás Pista két világháború közötti történetét. Most érzik úgy, a vizsgálódásnak vége. Mélyre ástak, és olyat találtak, amit még a kortárs Rejtő Jenő sem talált volna ki.
Talán ez lesz a film, ami kárpótolhat az el nem készült Pálfi György-féle Toldiért. A magyar puszta valójában tele van remek sztorikkal, csoda, hogy nem szedett még szét minket Hollywood.
Történelemből legenda, legendából mítosz lesz, mégsem született meg akár képregényverzióban sem a sötét lovag Rózsa Sándor vagy a Hulkká változó, zöld Toldi Miklós (a Filmalapnál amúgy jelenleg fejlesztik szintén pusztai gyilkolós témában például Sopsits Árpád Martfűi rém történetét).
A férfiruhát hordó, önmagát férfinak mutató nő (gender szakszóval: queer) Pipás Pista történetét feldolgozta sok cikk, dokumentumfilm (például Ember Judit érzékeny munkája), könyv (az anno Kékfényt vezető Szabó László erősen kiszínezte a történetet), színházi előadás (Pozsgai Zsolt a Szegedi Nemzeti Színházba írta meg a maga gyenge Pipás-sztoriját) és zene is.
Alakja emellett kevésbé ismert, mint Rózsáé vagy Toldié, nagyjátékfilmmé válása pedig a nagyokhoz hasonlóan várat magára.
Amit Pipás Pistáról tudni érdemes |
Pipás Pista az 1880-as évek végén Fődi Viktóriaként született a szeged környéki Átokházán, szegény körülmények közé. Juhász apja rendszeresen bántalmazta a családot. Pipás 14-15 éves lehetett, mikor már nagy állatokat is terelnie kellett – pedig ezzel a feladattal fiatal lányokat sosem bíztak meg. A férfias viselkedésre valószínűleg az apának is rá kellett bólintania. Pipás vallomásai szerint azért kezdett férfiként élni, mert így könnyebben kapott napszámos munkát – ez valószínűleg az apjának sem jött rosszul. A férfimunkával férfias ruha és kocsmázás járt, a mendemondák szerint Pipás különlegesen erős volt. 17 évesen ki kellett házasítani, a férje egy Rieger Pál nevű gazda lett. Egyes források szerint azért adták hozzá, mert korábban cselédmunka során többszörös erőszak után teherbe esett egy másik gazdától.
Rieger mindenesetre szintén erőszakosan viselkedett vele, inkább keresett maga mellé cselédet, mint feleséget. Öt gyerekük született, de csak egy maradt életben. Miután Rieger meghalt, Pipás egyedül élt. Ekkor kezdődtek a gyilkosságok. A faluban tudták, hogy Pipás valójában nő, aki egyszerre viselt zakót és szoknyát, a gyerekek pedig Pipás Pista néninek csúfolták. A kutatások szerint először őt kereste fel egy asszony azzal a kéréssel, hogy intézze el részeges és "feleslegessé vált" férjét. Ezután több, feleségét bántalmazó, erőszakos férfit gyilkolt meg, általában akasztással. 1933-ban ítélte halálra a szegedi bíróság, de Horthy Miklós kormányzó kegyelemben részesítette. A perben összesen két gyilkosságot bizonyítottak rá, valószínűleg további hetet követett el. A szegedi Csillagbörtönbe került, majd átszállították a Pesti Gyűjtőbe. Itt megtanult olvasni, erősen vallásos lett. 1940-ben halt meg veseprobléma miatt.
|
A Pipás-film ötlete évtizedek óta foglalkoztatja a magyar alkotókat, de a próbálkozások legalább annyira elátkozottak, mint maga a Pipás-történet. Ezen változtatna Harmi Gábor forgatókönyvíró és producer szakon végzett filmes és Bezsenyi Tamás történész-kriminológus. Majdnem mindenkivel találkoztak már, akinek köze volt a Pipás-sztori feldolgozásához, és szívesen dolgoznának közösen másokkal.
Cate Blanchett menő Pipás lenne
A páros azt mondja, nem az általuk felkutatott realitást szeretnék bemutatni, inkább az abból kinövő mítoszt. A majd elkészülő film így sokkal többet mondhat el a korszakról és a felmerülő problémákról: a nők helyzetéről, a nőként férfiruhába öltözött queer emberek és a többségi társadalom viszonyáról, a szegények helyzetéről, bűnözésről és igazságszolgáltatásról. És arról, mennyi minden nem változott a 20-as, 30-as évek óta.
A szegedi tanyavilág sorozatgyilkosáról élő ember nem tudhat többet, mint ők ketten, ezért nem is gondolkodnak már kicsiben. „Túl sokat jelent nekünk, annyi melónk van benne. Érted, nyolc év” – magyaráz Harmi. Nemzetközi koprodukcióban gondolkodnak, akár Cate Blanchett-szintű főszereplőt álmodtak meg. Egy NKA-támogatással kezdtek, majd fejlesztettek forgatókönyvet Szlovákiában, együtt dolgoztak hollywoodi és ír szakemberekkel, időközben eljutottak a western, majd a mágikus realizmus műfajához is. Idáig viszont hosszú út vezetett. Történetükből kiderül, mi maradt Pipásból mára – és marad a kérdés: el lehet-e jutni végre egy magyar mítosz filmre viteléig?
I. fejezet – A kvízmester, az NKA
„A kezdet 2007 decembere. A szociális életemet úgy véltem feldobni, hogy töris kocsmakvízekre jártam. Itt mindig agyeldobós történetek jöttek elő, elhívtam Gabit. Az egyik kérdés az volt, miért nem fürdött a Szeged környéki Pipás Pista sorozatgyilkos bebörtönzése után – a válasz pedig az, hogy nő volt. Senki nem tudta. Mi akkor hallottunk erről először, és rögtön egymásra néztünk, hogy hoppá. Milyen sztori ez. Nagyon az elején tudtuk, hogy filmet szeretnénk forgatni. Úgy éreztük, megfogtuk az úristen lábát. Nem hittük el, hogy nem csináltak még vele valamit. Szépen lassan ki is derült, hogy ismert a történet” – meséli Bezsenyi. A történeti hűség kedvéért hozzáteszi, hogy Harmit eleinte sokkal jobban felcsigázta a sztori („nem maradt meg a szembogara fél percig egy helyben”), Bezsenyi pedig talált egy Pipásról szóló könyvet.
„Szegedről rendeltük, úgy vártuk, mint a Mikulást” – magyarázza Harmi. „Aztán rájöttünk, ez nem lesz elég.” A szóban forgó írás Veszelka Attiláé Pipás Pista, az átokházi tanyavilág hóhéra címmel. „Akkor tudtuk meg, hogy Szeged környéke Átokházát jelenti. Na, már ez is sokatmondó volt.” Úgy döntöttek, a munkához szükség lesz elmenni Átokházára.
II. fejezet – Három hét Átokházán
Beültek egy kis Corsába diktafonnal és kamerával felszerelve. Végül három hetet töltöttek a Szeged környéki településen, a röszkei szerb határhoz közel. „Találkozót kértünk minden komoly arctól, aki tudhat valamit Pipásról. Sajnos rá kellett jönnünk, nincs sok ilyen ember.” A két világháború között sokan a mai lakosok közül még nem éltek Átokházán, a téeszesítéskor érkeztek. A régiek szerint „gyüttmentként”. A páros beszélt végül a hatóságokkal, polgármesterrel, jegyzővel. Hólabdaszerűen mentek egyik infótól a másikig. Elkerülhetetlennek érezték azt is, hogy feltérképezzék a kocsma közönségét. „Ott volt az élet akkor, és ott van most is. Reggel héttől mindenki kocsmába jár. Egy Karcsi nevű fickó lett a legjobb barátunk, pedig rögtön leszögezte, hogy a Pipásról ne kérdezze senki. Mert ez komoly trauma.” A pár száz fős településen végül sokféle verzióval találkoztak.
Volt, akiknél a téma tabunak, valami ciki dolognak számított, mintha meg sem történt volna. Ha mégis megtörtént, nem Átokházán, mert ott tisztességes, munkaszerető emberek élnek. Egy másik verzió nem tagadta el a történetet, viszont mitologizálta. Többen keverték például Rózsa Sándorral, akit a mai Átokháza területén fogtak el. Pipás alakja és személyisége a dualizmus korszakától Horthy csendőrségéig csúszkált. „Elvittek minket a falu legidősebb, 102 éves nénijéhez is. Úgy mentünk hozzá, mint orákulumhoz. Nem látott, nem hallott, ellenben kitették elénk egy székre. Ő gyerekként látta Pipást, legalábbis azt mondta.”
III. fejezet – Levéltárazás, nemzetközi workshop, és lesz-e pénz?
Az átokházi hetek után Harmi és Bezsenyi úgy döntött, Szegeden, a Csongrád megyei levéltárban folytatja a kutatást. „Itt tudtuk meg például, hogy Pipás elmeorvosi vizsgálaton is átesett, majd normálisnak találták” – meséli Bezsenyi.
A levéltárazás után elkészült a már mágikus realista elemekkel dolgozó forgatókönyv, és szintet lépett a projekt. Egy nemzetközi nagyjátékfilmes forgatókönyv-fejlesztő workshop keretében együtt dolgoztak a már 80-100 oldalas könyvön egy Los Angeles-i szakemberrel, Martin Daniellel. „Mivel különleges a történet, tipikus lehet keleten és nyugaton is, sokan ránk kattantak. Daniel például westernt látott a sztoriban. A workshop alatt már tudtuk, hogy a munkánk sokkal nagyobb lett, mint egy kis magyar sztori.”
2011-ben végül sok Martinnal is átskype-olt óra után elkészült az angol nyelvű nagyjátékfilm forgatókönyve. Évek óta kérnek állami támogatást, de nem kapnak. "Ez tudománypolitikai kérdés. Mintha nem szeretnék feszegetni a tanyasi világ problémáit” – mondja Berzsenyi.
A hosszas kutatás után mostanában, mikor már úgy érzik, indulhatnának a gyakorlati előkészületek, persze bekúszott a pénz problémája. „Már a workshopon nyilvánvalóvá vált, hogy ha maradunk a mágikus realizmus vonalnál, és nem koprodukcióban születik meg ez a film, akkor gagyi lesz. Nagyobb világot teremtettünk, mint gondoltuk. Óriási költségvetésre van szükség” – foglal össze Harmi. Jelenleg megy az egyezkedés a producerekkel, mood filmet, hangulatfilmet terveznek forgatni. „Most ott tartunk, hogy nem a dinót akarjuk megmutatni. Csak a lábnyomát.”