hvg.hu: Nemrég felröppent a hír, hogy a Gólyában Manu Chao fog koncertet adni április elsején. Óriási tömegeket mozgatott meg, pedig mint kiderült, álhír volt. Ön elment volna egy ilyen bulira?

Paizs Miklós: Egyszerűen jó elképzelései vannak a zenéről, minden működik, amihez hozzányúl. Mivel társadalmilag hasznos életet él, szimpatikus az embereknek. Magam is szeretem, amit csinál.

hvg.hu: Hogy válhatott ennyire fontossá az ismert művészek közösségi szerepvállalása? Ekkora igény lenne rá?

P.M.: A „megmondásra” örök az igény. És ő ezt jól teszi, így az övé megérdemelt siker. Alighanem az a legjobb, ami a politikával történhet, ha ilyen figurák szólnak bele az aktuális, és a politikusok által megválaszolatlan kérdésekbe.

Stiller Ákos

hvg.hu: Ön általában igen erőteljes szövegű dalokkal fejezi ki a véleményét. Mennyire akadályozza esetleg az új formációk, kísérletezések megvalósításában az a „Sickratman-kép”, amely eddig a közönségben kialakult?

P.M.: Úgy gondolom, nem lehet igazán negatív véleménye a többségnek rólam, mert nem nagyon tudják, hogy mivel is foglalkozom. Sajnos. A celebvilág hírei mindig fontosabbak, mint az általam életre hívott események. De látom a helyemet, szerepemet, és nem is akarok nagyobb sikert. Jó így, ahogy van, mert ilyen hallgatósággal még elboldogulok - értem ezalatt az „intelligenciát” is. Szerencsére kevés a hülye, a legtöbben szeretnek, bár vannak fárasztó arcok.

hvg.hu: A zenével keresi a kenyerét?

P.M.: Most nincs fix munkám, de folyamatosan keresek. Addig is hónapról-hónapra élünk. A munkát, magát élvezem, még ha kevés pénzt is kapok érte, sőt valamikor semmit. De mindezt nehéz tudomásul vennem, mert úgy érzem, hogy meglenne a saját feladatom is ezek helyett. Szerencsére akadnak azért alkalmi munkáim is, legutóbb például felkértek egy kísérleti film forgatókönyvének írására. A túlélés titka, hogy sosem kérdezek rá, mennyit is adnak, mert a fizetési szándék sem mindig jellemző. A színházi előadásokat is ennek szellemében szervezem.

hvg.hu: Korábban támogatta a Kétfarkú Kutyapártot. Van olyan politikus, vagy politikai párt, mozgalom, akikkel szimpatizál még? Volt olyan ajánlat bármelyik részről is, amit visszautasított?

P.M.: A Kétfarkú Kutyapárt egyik vezetőjével, Kovács Gergővel nagyon jóban vagyok, az ő kezdeményezéseiket, munkájukat támogatom jelenleg is, sőt, dolgozom is velük. Ellenben amikor egyszer felhívott egy rendező, hogy írjak „Orbánra” aljas szövegeket, azt visszautasítottam. De Juhász Péter személyével is szimpatizálok. Nem mocskolódik, és van humorérzéke. Így még lehet szerintem politizálni.

Stiller Ákos

hvg.hu: Óvatosabbnak kell manapság lennünk akár a kritikák megfogalmazásakor, akár témaválasztáskor?

P.M.: Elértünk a Jedi-korba, most már mindenki azt mond, amit akar. Szájkarate van, nem divat „megmerényelni” valakit, vagy úgy megverni, hogy ott maradjon. Persze próbáltak már belém kötni, illetve Lovas Istvánnal is volt egy hosszabb pereskedésünk, a „Mi a szar ezen a magyar ugaron?” című szövegem miatt.

De valódi támadásra, csak Csintalan Sándorral kapcsolatban emlékszem, aki majdnem bele is halt. A legradikálisabb szervezet továbbra is a Betyársereg, és a Nemzeti Gárda – tőlük nyilván lehet tartani. Hozzájuk tartozott még nemrég Tomcat - mostanában leginkább csak azt hallom, hogy tolvajokkal van elfoglalva. Mégis azt gondolom, hogy nem igazán kellene félni!

hvg.hu: Fontosabb ma Magyarországon egy előadóművész számára a társadalmi jelenségekre azonnal reagálni, akár provokatív kérdéseket feltenni?

P.M.: A provokáció fontos egy ilyen kifordult világban. Ma különösen durva a helyzet, rengeteg hazugság vesz minket körül, de erre régen is volt példa. Azt gondolom, hogy mindezzel nem kell annyira törődni, egyszerűen csak csinálni kell, amit kitalálsz, amit akarsz. Végül megtalálhatja a közönségét. Sok példa van pro és kontra. Én egyelőre a kihívást, a provokációt képviselem, fontosnak tartom az embereket kizökkenteni abból a megszokott rossz ritmusból és szokásrendszerből, amiben élnek, hogy legalább gondolkodjanak egy kicsit, lehet ezt másképp is! Úgy gondolom, egy olyan közösség tagjai vagyunk mi, provokatőrök, művészek, tudósok, akik képesek lehetünk akár a világ megmentésére is.

De természetesen ez mind a társadalomban betöltött szerepektől függ. Az egyéni felelősséget levették az emberek a válláról és erre néha figyelmeztetni kell őket. A saját válsághelyzeteink megoldásán illetve nem megoldásán tudjuk leginkább lemérni ennek a szükségességét. Mindig vállalni kell önmagunkat, feltéve, ha tudjuk, mit is vállalunk.

hvg.hu: Milyen megoldási javaslatai vannak egyéni válsághelyzetek esetén?

P.M.: Elvetemült emberekre jellemző, hogy hiába figyelmezteted őket, hol a határ, egy pillanatig tudomásul veszik, aztán ugyanúgy folytatják tovább az elkezdett ostobaságaikat. De lehet olyan konfliktus is, amelyik verekedésbe torkollhat, ezt nem érdemes elkezdeni sem, mert tudod, hogy sehogy sem jöhetsz ki belőle jól. Maximum lesz még egy áldozat. Ezeket a szituációkat csak tudatosan és megfelelő érzelmi impulzitással lehet kezelni. Valamikor persze más a fontos. Nem vállalom a provokátor szerepet mindig és mindenütt. Sőt.

Stiller Ákos

Célravezetőbb néha, ha csak odébb állunk és kivonjuk magunkat az adott helyzetből. Például nemrég egy villamosmegállóban olvastam, mikor cigarettát vagy pénzt akart egy srác lejmolni tőlem, majd mikor nem tudtam egyiket sem teljesíteni, fenyegetően elém állt. Én megpróbáltam nyugodtan közölni vele, hogy nem akarok ebben részt venni és arrébb álltam, folytatva az olvasást, mire ő ezt tudomásul vette és békén hagyott, sőt, elnézést kért. Ezzel léptem ki a szituációból! Részemről megoldottam. Mert tartottam magam ahhoz az alapelvemhez, hogy nem félek, egészen addig, amíg meg nem ütnek!

hvg.: Az ember képletesen is kaphat pofonokat. Önnek mindig sikerült megoldania azokat a konfliktusokat, melyek eddig a zenei pályáján adódtak, például a Bëlga esetében?

P.M.: Most úgy érzem, hogy minden konfliktust megoldok, csak sajnos, néha rosszul. A Bëlga esetében például ez történt. Mondták, hogy agresszívvá és inkorrektté váltam. Hajlamos vagyok rá, hogy túlreagáljam a dolgokat. De lehet, hogy már javulófélben.

hvg.hu: A problémáit az okozza, hogy alacsony a társai tűréshatára az önéhez képest? Kevésbé „bevállalósak”?

P.M.: Ha ilyen jellegű probléma merül fel, inkább eljövök. A kérdés csak az, hogy törve-zúzva vagy békében. De mostanra ezt az alkotótársaim már megszokták. Nekem egyik téma olyan, mint a másik. Néha csak egy véletlen botrány vonja a bevállalósság patináját egy-egy szövegre. A direkt közlések esetében azonnali a hatás, míg egy rejtettebb tartalmú dalnál, pl. a Tirpák himnusz vagy a Küsid csak egy kis idő, odafigyelés után derül ki, hogy miről is szól.

hvg.: hu: Mennyire volt jó eszköz a Tilos Rádió a véleménye kifejezéséhez?

P.M.: Nagyon jó eszköz volt, hiszen meg kellett tanulnom elfogadtatni magam a közönséggel, valamint megtanulni együtt dolgozni és kommunikálni egy közösséggel, kezdeményezni, kockáztatni, kísérletezni a hallgatósággal és magunkkal. Ez mind hasznosnak bizonyult a későbbi színpadi munkám során.

hvg.: A hallgatóságot csak provokációval lehet határozott véleménynyilvánításra, cselekvésre késztetni? A Buzi-e vagy című szám illetve album esetében ez a visszacsatolás, hogyan nyilvánult meg?

P.M.: Véleménynyilvánításra csak provokációval lehet rábírni bárkit. A kérdés az, hogy szükséges-e? Szerintem nem. Legalábbis, mint előadó nem igénylem. Hozzám csak annyi visszacsatolás érkezett a szám kapcsán, hogy rengetegen szeretik.