Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A Securitate brutálisan ellehetetlenített minden komolyabb szervezett ellenállást Romániában, és akkora volt az információhiány, hogy a lakosság többsége még csak nem is hallott a lengyel Szolidaritásról. A forradalom programjában, a Temesvári Nyilatkozatban is voltak naiv követelések, amelyekről nem tudták, hogy pontosan mit jelentenek, mint például piacgazdaság – mondta a hvg.hu-nak Florian Mihalcea, a Temesvár Társaság elnöke, aki ma már úgy gondolja, hogy szükségszerű volt az Iliescu-rendszer átmeneti időszaka. Épp csak nagyon elhúzódott. A napfény íze folytatódik.
hvg.hu: Mivel foglalkozott a nyolcvanas években?
Florian Mihalcea: Egy Temesvár melletti városban, Karánsebesen születtem. A temesvári műszaki egyetemen gépészmérnöknek tanultam, majd jobb híján egy kőolaj-kitermeléssel foglalkozó vállalatnál helyezkedtem el, a várostól 30 kilométerre. Tudni kell, hogy a kommunizmus idején a nagyvárosokat zárttá nyilvánították. Akik egyetemet végeztek, nem lakhattak ezekben a városokban, nehogy szervezkedni kezdjenek. Én akkor költözhettem volna Temesvárra, ha a megyei párttitkár azt személyesen jóváhagyja. Az egyedüli lehetőség, hogy Temesváron maradjak, az volt, hogy ne ott dolgozzak. Nagyon nehéz idők voltak. Ingáztam, hajnali 4 órakor kellett felkelnem, és csak késő este értem haza.
hvg.hu: Akkor nem is próbált újságíróként elhelyezkedni?
F. M.: Egyetemistaként egy diáklap, a Forum Studentesc (Diákfórum) főszerkesztő-helyettese voltam, így kézenfekvő volt, hogy kőolaj-kitermelő vállalattól a sajtóba, egy temesvári újsághoz próbáljak meg átnyergelni. Elmentem hát a párt hivatalos szócsöveként ismert Vörös Zászló című laphoz, és megkérdeztem, nem vesznek-e fel. A szerkesztőségben még diákújságíró koromból ismertek, azt válaszolták, hogy persze, de remélik, párttag vagyok.
Nem, nem vagyok párttag, válaszoltam, mire közölték, hogy akkor nem lehetek újságíró. Kiderült az is, hogy az újságírókat a pártaktivistákat képző Stefan Gheorghiu Akadémián oktatják, és ahhoz, hogy valaki bejusson, a párttagság mellett a termelésben is kellett dolgoznia, nem is tudom, hány évig. Egyetemet végzettek számára tehát gyakorlatilag lehetetlen volt újságíróként elhelyezkedni. Később megalapítottuk a forradalom utáni első, magánkézben levő újságot a Forum Studentesc egykori szerkesztőivel.
hvg.hu: Előzőleg részt vett egy ellenzéki szervezkedésben is. Ezeket az embereket hogyan ismerte meg?
F. M.: Igazából már középiskolás korunkban elkezdtünk a barátokkal szervezkedni. Persze, nem dédelgettünk világmegváltó álmokat: tevékenységünk kimerült abban, hogy hallgattuk a Szabad Európa Rádiót, volt alapító okiratunk, és belső tisztségekre választásokat szerveztünk. A szervezetet a Securitate mégis feloszlatta. Megfenyegettek, hogy nem felvételizhetünk majd egyetemre, és hogy az egész életünket tönkreteszik. Utólag kiderült, hogy egy évfolyamtársunk jelentett fel, aki már a középiskolában a Securitate tisztje volt.
hvg.hu: Egy tanuló?
F. M.: A kommunista titkosszolgálat kiskorúakat is felhasznált. Az illető a nyári vakációkat képzéseken töltötte, bárkit feljelentett volna, mert elvárták tőle, hogy legyen valamilyen tevékenysége. Egyébként az erről készült dosszié később is fel-felbukkant, és negatív színben tüntetett fel.
Aztán, ha jól emlékszem, 1988-ban keresett meg egy barátom azzal, hogy létezik egy szervezet, melynek az a célja, hogy rendszerellenes tüntetéseket szervezzen. Az lett volna a lényeg, hogy a tagok további embereket szervezzenek be, abban a reményben, hogy majd elegendő ember gyűlik össze ahhoz, hogy egy bizonyos jelre országszerte sokan vonuljanak az utcára.
A szervezet úgy épült fel, hogy senki ne ismerhesse a teljes struktúrát. Mindenki csak azt az embert ismerte, aki őt beszervezte, valamint azokat a személyeket, akiket ő hozott a szervezetbe. Így próbáltuk elkerülni, hogy amennyiben letartóztatnak valakit, akkor az egész terv meghiúsuljon. Később, a forradalom után aztán kiderült, nagyon sok ismerősöm volt tagja ennek a szervezetnek, úgy, hogy én nem tudtam róla.
Amikor kitört a forradalom, 1989. december 16-án, azt hittem, tulajdonképpen a mi szervezetünk kezdte el. Emlékszem, nagyon bántott, hogy nekem senki nem szólt.
hvg.hu: Miért nem létezett Romániában a lengyel Szolidaritáshoz hasonló ellenzéki mozgalom?
F. M.: Elsősorban azért, mert a román titkosszolgálat elég hatékony volt ahhoz, hogy megakadályozza az ilyen szervezetek kialakulását. Persze, amikor nyilvánossá vált a Securitate archívuma, kiderült, hogy a titkosszolgálat valójában nem volt annyira erős, mint gondoltuk, azonban kétségkívül sikeresen keltett pánikot a lakosság körében.
| A napfény íze |
Kelet-Európában annyi rendszerváltás volt, ahány ország átment ezen a transzformáción: az események más-más mértékben aktivizálták a társadalmat. Új sorozatunk ezeket a különbségeket szeretné visszatükrözni emblematikus szereplők személyes történetein és narratíváin keresztül. Spiró György: "Le volt ez zsírozva" Jürgen Schweinebraden: "Pletykákat terjesztettek, hogy én is a Stasinak dolgozom" Tomasz Lipiński: "Mintha egy kihalt bolygón sétáltunk volna" |
Ha szervezett ellenállás nem is volt, kisebb próbálkozásokról azért tudunk: egyes ellenzéki értelmiségieknek voltak tiltakozó akcióik. Ezek azonban nem voltak összehangolva, és számottevő követői sem lettek.
Ploiesti-ben például a meggyőződéses szocialista Vasile Paraschiv egy szabad szakszervezet létrehozására tett kísérletet, miután rájött, a kommunista rezsim nem tartja tiszteletben a marxista-leninista elveket. Szomorú sorsra jutott: a szakszervezetét azonnal megszüntették, beutalták a pszichiátriára, a Securitate megverte, kivitték az erdőbe és eljátszották a kivégzését.
Temesváron Tőkés László volt a fő ellenzéki figura, Kolozsváron Doina Cornea. Őt nyílt utcán verte meg a Securitate, senki nem állt meg, hogy segítsen neki.
1988-ban, egy lengyelországi turistaúton döbbentem rá, mennyire nincs semmilyen szervezett ellenállás Romániában. Néhány barátommal együtt a szökést fontolgattuk, ezért Gdanskban, a kikötőben próbáltunk felkéredzkedni egy hajóra, hogy eljussunk Svédországba.
Azonban hiába jártuk végig a tengerészkocsmákat: amint meghallották, hogy románok vagyunk, senki nem akart szóba állni velünk. Végül sikerült találni egy beszédesebb tengerésztet, aki elmondta, az a gond, hogy miközben Lengyelországban már tíz éve folyik a harc a kommunista rezsim ellen, a románok nem csatlakoztak a tiltakozáshoz. „Maradjatok Romániában a ti Ceausescutokkal, és énekeljétek a dicshimnuszokat”, mondta a tengerész.
Nálunk a lakosság nagy része nem is hallott a Szolidaritásról, mert az erről szóló információk Romániában egyszerűen nem léteztek. A tájékozódáshoz a Szabad Európa Rádiót kellett hallgatni, ami az ország belsejében nem volt veszélytelen. Emellett azt is el kell mondani, hogy Romániában a lakosság többsége szellemileg nem volt felkészülve arra, hogy globálisan gondolkozzon a kommunizmus-problémáról.
hvg.hu: Visszatérve a forradalom napjaira: mikor készült el a Temesvári Nyilatkozat, és mit gondoltak akkoriban, milyen lesz az ország a forradalom után?
F. M.: A Temesvári Nyilatkozat valójában nem volt más, mint válasz azokra a kérésekre, melyeket a forradalom napjaiban az utcán skandáltak. A nyilatkozat a forradalom programja, mindaz, amit a temesváriak szerettek volna elérni.
Azt azért el kell mondani, hogy voltak benne naiv dolgok, például, hogy piacgazdaságot akartunk. Valójában nem értettük, hogy a piacgazdaság hogyan működik. A hivatalos propaganda szerint a piacgazdaságban nagy a munkanélküliség, eltűnnek a munkahelyek. A Temesvár Társaság alapítói között pedig nem voltak közgazdászok, többségünk író, irodalmár volt.
A csoport ugyanakkor felszólalt az etnikumközi feszültségek csökkentése érdekében (A nyilatkozat bemutatása után alig pár nappal került sor a marosvásárhelyi eseményekre, ez az úgynevezett Fekete Március – szerk.). Beszéltünk decentralizációról, amit sokan kritizáltak, mondván, szeretnénk elszakítani Romániától a Bánságot. De leginkább az zavart minket, hogy a forradalom után a kommunista párt második vonala került hatalomra.
hvg.hu: Melyik volt az a pillanat, amikor rájött, hogy a forradalmat eltérítették?
F. M.: December 22-én, amikor Ion Iliescu megjelent a tévében. A forradalom önjelölt vezetőjeként arról beszélt, hogy Ceausescu valójában visszaélt a kommunizmus értékeivel, de a kommunizmus valójában jó dolog.
Mi erről egészen másképp gondolkoztunk, Temesváron azt skandálta a tömeg hogy „Le a kommunizmussal!”. Arról beszéltünk, hogy a probléma valójában nem Ceausescu, hanem az a rendszer, ami hozzá hasonló diktátorokat termel ki magából. Éppen ezért magát a kommunizmust kell megszüntetni.
Iliescu szavait hallva rádöbbentünk, hogy a forradalomnak nincsen vége, hogy egy Gorbacsov-féle „emberarcú kommunizmus” következik, és hogy lesz még tennivalónk. Közben persze a lakosság úgy gondolta, hogy mivel már nem jegyre adnak kenyeret és a gázpalackokért nem kell sorba állni, a probléma meg van oldva.
hvg.hu: A Temesvár Társaság a kezdetektől kiállt amellett, hogy a választásokon csak úgy lehessen elindulni, ha előzőleg a jelölt nyilatkozatot tesz, hogy nem volt besúgó, Securitate-tiszt vagy kommunista pártaktivista. Mivel nem nyitották meg az államhatalmi szervek archívumait, így nem lehetett tudni, hogy kinek tiszta tényleg a múltja. Még ha csak önbevalláson is alapult volna, egy ilyen törvénynek lett volna értelme.
F. M.: A ‘90-es években gyakorlatilag lehetetlen volt elfogadni egy ilyen szellemiségű lusztrációs törvényt, mivel az országot Ion Iliescu és a kommunista párt másodvonalbeli aktivistái vezették, akiknek ez nem állt érdekükben. Mi szerveztünk tüntetéseket, 40 napig táboroztunk például a bukaresti Universitatii (Egyetem) téren, a Temesvári Nyilatkozat 8. pontjának az életbe ültetését kérve. (Ez a pont mondta ki, hogy a választási törvény tiltsa el a jelöltetés jogától három egymást követő törvényhozási ciklusra a volt kommunista aktivistákat és a volt állambiztonsági tiszteket. – szerk.) A tüntetést, mint köztudott, a bányászok verték szét. Ezzel világossá vált, hogy a hatalom nem támogat egy ilyen törvényt, és az utcai tüntetéseknek, mint nyomásgyakorlásnak sem lesz sikere.
Ezért megkerestük a honatyákat, és arra kértük őket, hogy fogalmazzanak meg ők egy ilyen törvényt. Még akkor sem lett belőle semmi, amikor a politikai viszonyok időközben valamelyest kiegyenlítettebbek lettek. Végül a Temesvár Társaság írta meg a tervezetet. Azt akartuk, hogy a parlamentben ülő liberális képviselők nyújtsák be a törvényhozásba. A tervezetet döntő többséggel megszavazták, akkor viszont az alkotmánybíróság visszadobta.
Ezután újraírtuk a törvényt, azonban legnagyobb meglepetésünkre épp a szövetségeseink árultak el, és szavaztak meg olyan módosító indítványokat, melyekről tudni lehetett, hogy az alaptörvénnyel ellenkeznek. Addig csűrték-csavarták a dolgokat, míg a törvény nem tudta betölteni a funkcióját.
hvg.hu: 25 év telt el a forradalom óta. Mit gondol, ha a lusztrációs törvényt a hatalomváltás másnapján megszavazzák, és tényleg tiszta lappal kezdődik újra minden, más lett volna a román társadalom?
F. M.: Eddig erre a kérdésre mindig azt mondtam, hogy a társadalom egészen másképp nézett volna ki, és az ország sokkal gyorsabban fejlődött volna. Az utóbbi időben azonban sokszor gondolok arra, hogy mi, a Temesvári Kiáltvány szerzői, nagyon naivak voltunk.
A hitelességünk megkérdőjelezhetetlen volt, de arra nem volt meg a megfelelő képzettségünk, hogy új világot teremtsünk. Ne felejtsük el, Romániában nem létezett szervezett ellenzék, nem voltak külföldi képzéseket megjárt emberek, akik tudták volna, mi a teendő.
Úgy gondolom, szükség volt egy Iliescu-féle átmenetre, mely időlegesen intézte az ország ügyeit. Végső soron ők tudták, hogyan kell irányítani egy országot. Ugyanakkor viszont ez az átmenet túlságosan hosszú volt. Ha az Iliescu-rezsim két év után átadja a hatalmat, akkor azt hiszem, sok minden jobban ment volna. Azonban ezt ők nem akarták, megpróbálták megőrizni privilégiumaikat, saját vagyonuk gyarapítására használták a kapcsolataikat. A volt kommunisták hirtelen a legaktívabb, leghangosabb kapitalistákká váltak, rátették a kezüket a Securitate és Ceausescu által felhalmozott vagyonra, hasznot húztak az állami vállalatok privatizációjából.
Úgy gondolom, nagyon sok rosszat okozott, hogy ‘90-ben nem mondták ki az igazságot a forradalomról, Iliescut nem állították bíróság elé azokért az emberéletekért, melyeket december 22-e, Ceausescu elmenekülése után oltottak ki. Ugyanígy nyitva vannak a bányászpogromok dossziéi. Pedig végső soron ez lenne a jogállam és a független igazságszolgáltatás lényege is: az emberek ismerjék meg az igazságot arról, ami történt.
| Florian Mihalcea |
Forradalmár, a Temesvár Társaság (Societatea Timișoara) egyik alapítója, jelenlegi elnöke. A szervezet nevéhez fűződik a forradalom programjaként ismert, 13 pontból álló Temesvári Kiáltvány, melyet Temesváron, az Opera téren olvastak fel 1990. március 11-én, és amelyet a tömeg közfelkiáltással fogadott el.
Mihalcea a kommunista rendszer fenntartóinak, a titkosrendőrség kollaboránsainak a közélettől való eltiltásáért, a kiáltvány 8., lusztrációt előíró pontjának a gyakorlatba ültetéséért küzdött sokáig. Felszólalt az ún. bányászjárások kivizsgálásáért, a kommunizmus elítéléséért, a kommunista rezsimek bűneinek a feltárásáért és megtorlásáért, a vélemény- és szólásszabadság biztosításáért, a törvények tiszteletben tartásáért és részrehajlás nélküli alkalmazásáért. |
