Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Kivájt szemű mostohatestvérek, anyagyilkosság, vérben tocsogó testrészek és nemi erőszak. Nem azok a tipikus gyerekrajzfilm-témák, mégis ilyen történetek szolgálnak a legnépszerűbb Disney-mesék alapjául. Összegyűjtöttünk 5 olyan rajzfilmtörténetet, amikről nem is gondolnánk, milyen morbid tanmesék voltak eredetileg.
A Disney épp egy nagy folyamat közepén jár: első, történelmi jelentőségű egész estés rajzfilmjük, az 1937-es Hófehérke és a hét törpe óta 78 év telt el, ezalatt pedig bőven összegyűlt annyi alapanyag, hogy szépen el lehessen kezdeni feldolgozni őket, az újabb generációknak a számukra megfelelő eszközökkel bemutatni a klasszikus történeteket.
2014-ben a Demóna kezdte a sort, ami a Csipkerózsika-sztorit mutatta be más szemszögből, jelenleg a Kenneth Branagh-féle Hamupipőke uralja a mozikat, a következő években pedig jön A dzsungel könyve, A szépség és a szörnyeteg, valamint a Dumbó élőszereplős moziváltozata.
Persze hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy már Walt Disney nagy népszerűségnek örvendő rajzfilmjei is korábbi alkotásokon alapultak, legyen az a Grimm-testvérek, Hans Christian Andersen vagy korábbi európai meseírók egy-egy műve. Mivel ezeknek egy része még a 17. században íródott, olyan témák is felmerülnek bennük, amiket a jelenkor normái szerint nehezen lehetne politikailag korrektnek nevezni.
Hamupipőke, a mostohagyilkos szemkivájató
Az egyik leguniverzálisabb tündérmese nyomait már az ókori egyiptomi történetekben is felfedezhetjük, de azért vannak konkrétabb elődei is az 1950-es Disney-mesének. A rajzfilm a francia Charles Perrault 1697-es meséjét (Cendrillon) vette alapul, nála jelentek meg először a történet olyan ikonikussá vált elemei, mint az üvegcipő vagy a Jótündér karaktere.
Az 1800-as évek elején jött a Grimm-testvérek változata (Aschenputtel), a két német pedig már megvillantott egy-két morbid szálat. Például amikor a herceg kihirdeti, hogy akire jó az elhagyott cipő, azt feleségül veszi, Hamupipőke két mostohanővére egyedi megoldással próbálja becsapni a férfit – az egyik a nagylábujját, a másik a sarkát vágja le, hogy rájuk menjen a lábbeli. Mikor azonban kiderül a turpisság, Hamupipőke madárbarátai kivájják mindkét mostohanővér szemeit. Ez a verzió egyébként elég hűen megjelenik az idén mozikba került Vadregény című musicalben.
A legdurvább változat azonban kétségkívül a vérfagyasztó meséiről híres nápolyi udvarnok, a 17. század elején élt Giambattista Basile műve, aki a Pentameron (vagy A mesék meséje) című kötetében La gatta Cenerentola (magyar változatban: Hamucicuska) címmel írta meg a történetet, a ma is ismert Hamupipőke-sztori legismertebb vonásaival. Van azonban, amit nem emelt át később senki: például, hogy hősnőnknek van egy nevelőanyja, aki meggyőzi őt, hogy ölje meg mostohaanyját, mégpedig úgy, hogy csapja egy nagy faláda fedelét a nő torkára olyan erővel, hogy kitörjön a nyaka. Hamupipőke különösebb mérlegelés nélkül megfogadja a tanácsot.
Pinokkió, a tücsökgyilkos iskolakerülő
Ez volt a Hófehérke után a második egész estés Disney-rajzfilm, az 1940-es alkotás ráadásul máig az egyik legnagyobb kritikai sikere a stúdiónak, jelenleg is 100%-on áll a Rotten Tomatoes oldalán. A forgatókönyv alapjául az olasz Carlo Collodi 1883-as gyerekregénye, a Pinokkió kalandjai szolgált. Ha azt gondoltuk a Disney-mese alapján, hogy Pinokkió szeretett rosszalkodni, akkor ezt most gondoljuk újra.
Az olasz sztori szerint Pinokkió egyből megszökik Dzsepettótól, ahogy megtanul járni, és mivel az útjába akadó rendőrök azt hiszik, hogy bántalmazás miatt futott el, bebörtönzik az öreg mestert. Ezután hazatér a fafiú, majd találkozik Tücsök Tihamérral, aki próbálja őt kioktatni arról, hogy miért nem szabad rosszalkodni, mire Pinokkió lecsapja egy kalapáccsal, és a tücsöknek annyi. Dzsepettó szabadulása után beíratja a fiút az iskolába, de Pinokkió elcseréli a tankönyveit egy jegyre a bábszínházba, ahol találkozik egy macskával és egy rókával, akik kirabolják, majd felakasztják őt, de egy idő után levágják róla a kötelet, mert megunják a fiú fulladására való várakozást.
Csipkerózsika, az álmában megerőszakolt szerelmes
A hosszú álmot alvó lány története egy újabb jó példa arra, mennyire meghatározó alakjai a hátborzongatóan morbid mesetörténetnek a Grimm-tesók és nagy elődjük, Giambattista Basile. Az '59-es Disney-rajzfilm természetesen inkább Charles Perrault szolidabb változatát dolgozta fel.
Basile a már említett Pentameronban jelentette meg a Nap, Hold és Tália című mesét, ami egy darabig ismerős: megjövendölik, hogy egy lány számára végzetes lesz egy lenszálka, ezért az apa elégettet minden lent a környéken, de egy fonóasszonynál az ujjába szúródik a szálka és összeesik. Az apa a palotában hagyja lányát és bánatában elhagyja otthonát. Egyszer arra téved egy király, megtetszik neki a lány, de mivel az nincs magánál, mit tesz a férfi? Hát az ágyra fekteti, és megerőszakolja. Aztán továbbmegy.
Csakhogy sikerült teherbe ejtenie a Tália névre hallgató lányt, aki később annak köszönhetően ébred fel álmából, hogy Nap és Hold névre hallgató ikrei közül az egyik kiszívja az ujjában ragadt lenszálat. Amikor a király újból arra jár, és meglátja, hogy milyen szép gyerekei születtek, hazaviszi őket Táliával együtt a királyságába – a lány sem gondolkodik el túlzottan, hogyan is eshetett teherbe, inkább szerelmes lesz. Kis bökkenő, hogy közben mindvégig házas volt az emberünk, és a királynő nem igazán örül az új vendégeinek, ezért arra utasítja a szakácsot, hogy főzze meg a két gyereket, és etesse meg az apjukkal, Táliát pedig égessék el máglyán. Szerencsére a szakácsnak több esze van, mint az uralkodó párnak, és inkább a királynőt teszi a tűzre.
A kis hableány, akinek kivágták a nyelvét és csupa vér a lába
Hans Christian Andersen 1831-es meséjén rágódott egy darabig a Disney-stáb, hogyan is lehetne gyerekek számára fogyaszthatóvá tenni a történetet. Végül 1989-ben jöttek ki a rajzfilmmel, de gyakorlatilag azon kívül semmi sem maradt meg a dán sztorijából, hogy egy sellő beleszeret egy hercegbe és alkut köt egy boszorkánnyal, hogy emberré válhasson.
Míg a Disney-változatban annyi az alku tétje, hogy ha nem szeret bele a herceg három napon belül, akkor visszaváltozik sellővé, addig Andersennél az a helyzet, hogy ugyan kap lábakat a lány, de azokból ömlik a vér és minden lépésnél úgy fájnak, mintha pengéken lépkedne, ráadásul ha végül nem szeret bele a herceg, akkor halál vár rá. Ráadásul az eredetiben nem csak a szép énekhangját, hanem konkrétan a nyelvét kellett elcserélnie, hogy lábakhoz jusson, így akkor sem tudja figyelmeztetni a herceget, amikor az beleszeret egy olyan lányba, akiről azt hiszi, hogy megmentette meg az életét – miközben ezt valójában a sellő tette.
Még egy utolsó lehetőséget kínálnak fel a lánynak: ha megöli a herceget, akkor nem fog meghalni, csak egyszerűen visszaváltozik sellővé. Ezt azonban nem tudja megtenni, úgyhogy inkább a tengerbe veti magát, és szép lassan tajtékká válik. Nem éppen az a Disney-féle hepiend.
A Notre Dame-i toronyőr, akit nyilvánosan megkínoznak, 15 éves szerelmét majdnem megerőszakolja egy pap, majd mindenki meghal
Nem tudni, mi járt A szépség és a szörnyeteg rendezőinek fejében, amikor az az ötletük támadt, hogy a gyerekbarátnak nem mondható Victor Hugo-életmű egyik darabját animálják meg következő dobásukként. Mondanunk sem kell, Hugo 1831-es regényéből kevés maradt meg az 1996-ban moziba került rajzfilmben a fő karakterek és a mondanivaló mellett.
Bár a regényben Frollo pont, hogy nem megölni akarja a még gyermek Quasimodót, hanem megmenti őt a halálból, nem sokáig tart a vele való szimpatizálás. Hugo eredetijében ráadásul nem főbíró, hanem pap Frollo, így még durvább, hogy őrülten beleesik a 15 éves Esmeraldába. A lány elrablásával Quasimodót bízza meg, aki sikerrel jár ugyan, de közben rajtakapják, és nyilvánosan megkínozzák. Esmeralda közben beleszeret a púpost letartóztató katonába, akinek ugyan menyasszonya van, de enged a tini csábításának és megbeszélnek egy privát randevút. Persze ez a randevú sem olyan privát, mert Frollo fizet a katonának azért, hogy közben elbújhasson a szobában és leskelődhessen.
Aztán úrrá lesz Frollón a féltékenység, és leszúrja a katonát, de a gyilkosságért Esmeraldát ítélik kötél általi halálra, persze csak miután jól megkínozták. Az esperes még egyszer megpróbálja megerőszakolni Esmeraldát, de közbelép Quasimodo, és a mélybe taszítja az egyház emberét – közben azonban a lányt elviszik, felakasztják, nem sokkal később pedig Quasimodót is holtan találják mellette. Szóval klasszikus Hugo, csak épp nem az a tipikus gyerekmese-alapanyag.
