Kult hvg.hu 2015. március. 17. 17:24

80-as évek kimaxolva – Depeche-feldolgozás a Smiths gitárosától

Johnny Marr a 2015-ös Lemezboltok Napja alkalmából adja ki a szintipop nagyágyúinak egyik legnagyobb slágerének feldolgozását, amihez most egy videoklip is készült.

A tavaly egy meglehetősen erős albummal visszatért Morrissey mellett egykori harcostársa, a The Smiths gitárosaként ismertté vált Johnny Marr is kezdi kiépíteni szólókarrierjét, így 50-en fölül. A indie talán legnagyobb hatású zenekarának felbomlása után több neves bandához csatlakozott néhány album erejéig (The The, Modest Mouse, The Cribs), egyéb projektjei után 2013-ban pedig végre megjelenhetett első szólóalbuma is The Messenger címen, aminek folytatása, a Playland 2014-ben máris érkezett.

Most azzal vetette észre magát, hogy a 2015-ös Record Store Day, azaz a Lemezboltok Napja alkalmából egy olyan feldolgozást ad ki, aminek eredetije az esemény fővédnöke, Dave Gahan együttesének, a Depeche Mode-nak egyik legnagyobb slágere, az I Feel You. Most érkezett ehhez egy videoklip is.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.