A köztévén leadott döntőben a magyar csapat nyerte a versenyt a Budapesten forgatott új Játék határok nélkülben, míg az orosz tévén az orosz csapat nyerte meg ugyanazt a trófeát. Az MTVA közleménye szerint a két csapat két külön kategóriában győzedelmeskedett.
A január 18-án véget ért, Magyarországon Játék határok nélkül, míg külföldön Intervilles International címen futó, Budapesten forgatott vetélkedőn az m1 adásában a magyar csapat aratott győzelmet, míg az orosz adásban az orosz csapat nyert – hívja fel a figyelmet a Comment.com blog.
A döntő magyar adásában az utolsó két feladat közül az utolsó előttit a magyar csapat nyeri, egy vitás kérdést a zsűri ugyanis a magyarok javára dönt el. Gundel Takács Gábor kommentátor ezután azt mondja, azzal, hogy az utolsó előtti számot megnyerték a magyarok, gyakorlatilag az egész versenyt megnyerték, attól függetlenül, hogy ki fogja megnyerni az utolsó, falmászós feladatot.
A falmászást egyértelműen az oroszok nyerik meg, majd a magyar adásban ennek ellenére nem mutatnak egy végső eredménytáblát, de a magyarokat kiáltják ki győztesnek, a műsorvezetők pedig a verseny trófeáját is átveszik. A főbíró azt mondja, Magyarország először vett részt a versenyben és először volt rendező, de megnyerte a versenyt.
Ennek ellenére az orosz tévéadásban az általuk megnyert falmászás után szintén nem mutatnak be egy ponttáblázatot, de egy örömünnep kezdődik, a résztvevők boldogan nyilatkoznak, majd ugyanaz a főbíró Oroszországot kiáltja ki győztesnek, az orosz műsorvezetők pedig átveszik ugyanazt a trófeát, amit a magyar adásban a magyarok.
Az üggyel kapcsolatban kerestük az MTVA sajtóosztályát, amely közleményben reagált. Mint írták, a döntőben többen észlelték az orosz csapat egyik játékosának szabálytalanságát, ezért a játékvezető és a producer visszanézte a szabálytalanságról szóló felvételt, megállapították, hogy az orosz játékos szabálytalankodott, így a játékot a magyar csapat nyeri.
Az utolsó számként lezajló, úgynevezett "Champion's Wall" falmászás az MTVA közlése szerint játékon kívül zajlott, az orosz csapat ezt a versenyt nyerte meg.
Az MTVA közzétette az adás nemzetközi producerének, Olivier Charpentier-nek is a válaszát, amelyben közölte, megerősíti, hogy a "Játék Határok Nélkül 2014-es szabályai szerint - amely különválasztja a játék nyertesét a Champion's Wall vetélkedő nyertesétől -, a játékok győztese Magyarország, míg Oroszország a Champion's Wall győzelméért kapta a kupát".