Szépen hozott Luc Besson mozis sorozatának harmadik része
Több mint 40 millió dolláros, azaz 10,2 milliárd forintos jegybevétellel kezdte forgalmazást a Liam Neeson főszereplésével forgatott Elrabolva 3 című akciófilm az észak-amerikai filmszínházakban, ez minden idők második legjobb januári nyitását jelenti.
A 48 millió dollár költségvetésű akciófilm - amelynek producere Luc Besson EuropaCorp cége, forgalmazója pedig a Fox - 40,1 millió dolláros jegybevételével felzárkózott a januári rekordot 41,5 millió dollárral tartó tavaly bemutatott Pofázunk és végünk című akcióvígjáték mögé.
Ennek ellenére nem tudta elérni a 2012 októberében bemutatott második Elrabolva filmet, amely bemutatása hétvégéjén 49,5 millió dollárt forgalmazott az észak-amerikai mozikban.
Az ezúttal is Olivier Megaton rendezte akciófilmben, amelynek forgatókönyvét ismét Luc Besson és Robert Mark Kamen írta, Bryn Mills CIA-ügynök (Liam Neeson alakítja) volt felesége halálát bosszulja meg.
A kasszasikerlista második helyére a négy kategóriában is Golden Globe-díjra jelölt Selma című angol-amerikai film került, miután a karácsnyi korlátozott körű bemutatása után, a hét végén országosan is elkezdték forgalmazni.
Az emberi jogi dráma, amelyben ifjabb Martin Luther Kinget a brit David Oyelowo alakítja, 11,2 millió dollár jegybevételre tett szert, ami a karácsony bemutatással együtt 13,5 millió dollárra rúg.
A jegyeladási lista harmadik helyét Vadregény című zenés mesefantázia foglalja el. Hétvégi 9,8 millió dolláros jegybevételével a Golden Globe-díjra jelölt film már 105,3 millió dollárt forgalmazott karácsony bemutatása óta az észak-amerikai és 15,3 millió dollárt a nemzetközi porondon.
Az eddigi box-office listavezető, a Hobbit - Az öt sereg csatája amerikai-új-zélandi fantasy visszaesett a negyedik helyre, 9,4 millió dollárnyi eheti jegybevételével. Vasárnapig a film jegyeiből 236,5 millió dollárt forgalmaztak az Egyesült Államokban és 700 millió dollárt világszerte.