2015. január. 11. 20:37 MTI Utolsó frissítés: 2015. január. 11. 20:34 Kult

Indexes újságíró kapta az idei Soma-díjat

Szalai Bálint, az Index újságírója vehette át az előző év legjobb oknyomozó újságírói tevékenységét elismerő Soma-díjat vasárnap - közölték az átadógálát követően a szervezők.

Két, a magyar állampolgárság-szerzés ukrajnai visszásságaival foglalkozó írásáért vehette át a szerző az egymillió forinttal, illetve egy S betűt formázó, Varga Tamás alkotta kisplasztikával járó elismerést - közölték a szervezők.

Lőke András, a Soma Alapítvány kuratóriumi elnökének közlése szerint a 2002-es indulás óta nem érkezett ilyen kevés pályázat, ám nem is volt a művek általános színvonala olyan magas, mint ebben a hullámban.

Megjegyezte, a 12 beérkezett pályamű fele olyan kitűnő írás vagy sorozat volt, amelyért "egyáltalán nem szégyelltük volna odaadni a Soma-díjat; ez döbbenetesen magas, eddig soha nem tapasztalt arány.”

A Göbölyös József Soma Alapítvány honlapján az olvasható, hogy az elismerés célja "emléket állítani Somának azáltal, hogy támogatjuk azt a műfajt, melyben ő a legaktívabb volt, a Magyarországon ma még gyerekcipőben járó tényfeltáró újságírást".

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.