2014. december. 31. 07:06 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. december. 31. 08:36 Kult

Hujber Ferenchez mentőt hívtak a keddi előadás előtt

Mentőt hívtak Hujber Ferenchez egy előadás előtt, mert elment a hangja – közölte a Blikk.

Hujber Ferenc majdnem elnémult az Érden játszott Kaktusz virága keddi előadása előtt, ezért a többi színész mentőt hívott hozzá – írta a Blikk. Az orvosoktól kapott egy injekciót, amitől szerencsére visszajött a hangja, így nem volt akadálya, hogy elkezdődjön az előadás, amelynek ő a főszereplője.

A színész a lapnak azt mondta, hetek óta torokgyulladással küszködik, és úgy látszik, mostanra tetőzött a betegsége, mert beszélni is alig tudott hétfő este, énekelni pedig még annyira sem. Azt mondta, nagyon megrémült, hogy komoly a baj, de segített az injekció, rendbe jött a torka, és színpadra tudott állni.

Hujber Ferenc bármikor visszaeshet, az orvos szerint fertőzhet is, napokig antibiotikumot kell szednie.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.