11. Neurotic: Budapesti látnok (1987)

A nyolcvanas években leginkább audio-kazettán terjedtek az állami lemezgyár által nem támogatott zenék. Ennek a kultúrának a nyertese - a lakodalmas rock mellett - az alternatív zene volt. Minden valamirevaló gimnáziumban, egyetemen egymásnak adogatták a fiatalok a sokszor igencsak kétes hangminőségben sokszorosított URH, Kontroll Csoport, Balaton, Európa Kiadó stb. felvételeit.

E körbe tartozott, de energikusságával, lendületével, funkos lazaságával és slágerességével, lehengerlő szövegeivel, szózsonglőrködéseivel ki is lógott onnan a Neurotic Budapesti látnok című anyaga. Pajor Tamásék fúvósokkal, vokalistákkal felturbózott őrületéből és az akkor még itthon nem is ismert rapes szövegekből tudtuk meg, hogy a „divat mondja meg, hogy ki vagy” és persze, hogy a „rock and roll az nem egy tánc”. Lemezen soha nem jelent meg az anyag, s mire megjelenhetett volna, Pajor megtért és egész addigi életművét megtagadta. (Ezt a folyamatot örökítette meg Xantus János Rocktérítő című filmje, amelynek köszönhetően néhány Neurotic-szám szélesebb közönséghez is eljuthatott.)  Szerencsére az ettől függetlenül tovább él: Geszti Pétertől Lovasi Andrásig, a Tankcsapdától a Ludditákig számos későbbi előadó és szövegíró tekinti előképének a Neuroticot.

Ligeti Nagy Tamás szerint „a pénz meg a hírnév ígérete mellett a fiatalemberek azért akarnak rocksztárok lenni, mert azt gondolják, van egy tartós pillanat, amikor a Teremtő ugyan rajtuk tartja a szemét, de bármit megenged nekik. A Neurotic élén álló Pajor Tamás bátor, felelőtlen és kápráztató tehetségű emberként minden dalban elégetett valami értékes ragacsos anyagot, amelynek a felszálló pernyéjéből mások életműveket tapasztottak össze”.

12. Kispál és a Borz: Föld, kaland, ilyesmi (1992.)

Mindenkinek más a kedvenc Kispál-lemeze – de mindenkinek van ilyen. Az általunk megkérdezettek a „kilencvenes évek legfontosabb zenekarának” életművéből hat albumot is szerettek volna látni a listán. (Ez azt is jelenti, hogy megoszlottak a vélemények – a lista összeállításában jobban jártak a kevesebb jó lemezt kiadó előadók, hiszen akkor mindenki azokra szavazott. De hát: tetszettek volna kevesebb jó lemezt csinálni, ugye.) A legtöbben az első három albumot jelölték be, az „ős-Kispál korszak” lemezeit.

Jávorszky Béla Szilárd például a második, Föld, kaland, ilyesmit. „Igazi triós munka. Lovasiék azzal az elhatározással mentek a stúdióba, hogy semmi plusz szólam nem lesz rajta, csak duplázások, hogy vastagabb legyen az ének, meg a gitárt sztereóba ki lehessen rakni. Talán ezért is lett a Föld kaland ilyesmi… az egyik legütősebb, legközvetlenebb hangvételű nagylemezük” - írja.

És tényleg: elindulunk autókkal a tenger felé, miközben feltesszük a kérdést, hogy „Kinek kell egy játék, amiben a csillagok mind kövek?”, egy állattal a következő buszon is rajta leszünk, majd megtudjuk, hogy jönni fog egy lovas (Lovasi a neve), bujtogatunk, és meghallgatunk egy kis földtörténetet is. Nincs még egy ilyen rosszul szóló, de ennyire szerethető lemez.

13. Kispál és a Borz: Ágy, asztal, tévé (1993)

„A popnak vannak hatalmas építészei, ilyen például a Pink Floyd, és vannak, akik inkább az enteriőrökkel foglalkoznak. Tudják, hogy a boldogsághoz Ágy, asztal és tévé kell. Lovasi óta azt is tudjuk, hogy egy magnó is, amely mondjuk az 1993-ban megjelent lemezüket játssza. Így, ebből a szobából már nemcsak a külvilágot tudjuk az ablakon keresztül bemérni, de menedékre is találunk, sőt azt is tudjuk: ki sem kell mozdulnunk, majd ő a falra festi nekünk a rezervátumot, a bölényeket, az egri vár ostromát, a világ végét és talán az Istent is” – írja az albumról Poós Zoltán.

Az Ágy, asztal, tévé idejére Lovasiék az első számú koncertzenekarrá váltak, gyakorlatilag minden bokorban felléptek országszerte, és ezeken, csakúgy, mint mondjuk a Petőfi Csarnokban teltház, a dalaikat kívülről fújó lelkes rajongók fogadták őket. A lemez megjelenésekor Nádori Péter így kiáltott fel: „1993. van, és bár nem is számítottunk rá: Van magyar rakkendroll. Elképesztő!”

A hangzás nagyságrendekkel jobb, mint az előző két lemezen, köszönhetően a profi stúdiónak (Tom-Tom), és teltebb az időnként fel-feltűnő, a trió-felállást kiegészítő egyéb hangszereknek (12 húros gitár, zongora, szinti). Ezen az albumon van a zenekar történetének legnagyobb koncertslágere, hiszen nem volt annál kúlabb dolog, mint együtt üvölteni Lovasival, hogy Zsákmányállat máját mosod, no meg hogy finom utalásféleképpen lőttél egyet egy lánynak.  És feltűnnek a levesek, legyek, bársonyfüggöny és persze ágy, asztal tévé – mindez magától értetődően egymás mellett.

14. Locomotiv GT: Loksi (1980)

A Loksi az LGT nyolcadik sor-, második dupla -, első konceptalbuma. Poós Zoltán így ír a lemezről: „Cirkusz és varieté, ahol angyalok, ördögök, primadonnák, bohócok játsszák el, hogy a dal a miénk. És tényleg: az LGT minden igényt kielégítő minőségi slágerpopot játszott, ami bizonyos fénytörésben progresszív rocknak, funknak vagy éppen jazz-rocknak tűnt. Az Álom, az Élet, a Játék és a IV. oldalra osztott album belső borítóján lévő fal (’Ez a fal csak fal’) a stílusok között fal leomlásáról is szól.”

A korabeli kritikusok a magyar popzene történetének „legnagyszerűbb, legszorongatóbb, legsokoldalúbb, legigényesebb, legbölcsebb vállalkozásának” tartották a Lokist, amin olyan dalok sorakoznak, mint a Gondolj rám, a Boksz, az Embertelen dal, a Primadonna vagy a Szentimentális "rakenroll".

A számokat végignézve: igazuk volt.

Az LGT „második korszakának” és az azóta eltelt – leállásokkal és újraalakulásokkal eltelt - több mint három évtizednek is egyértelműen a mesterműve, a magyar rocktörténet egyik fontos állomása.

15. Illés: Illések és pofonok (1969)

Ligeti Nagy Tamás szerint az Illések és pofonok „az első, egyben máig az utolsó, megmagyarázhatatlan körülmények között világra segített magyar nyelvű klasszikus angol beatlemez”. A kinyitható borítóval készült albumot kiadták monóban majd nem sokkal később sztereóban is.

Ez volt a zenekar második albuma, eddigre Szörényiék már kirobbanó népszerűségnek örvendtek. Épp ezért a zenekarra erősen rányomult a politika is, először meg akarták őket szelídíteni, hogy segítsenek a szocialista erkölcsű ifjúságnak helyes utat mutatni. Amikor ez nem jött össze, hirtelen ellenségként (ellenzékként) tekintettek rájuk. Az Illések és pofonok megjelenésének évében így a zenekart inkább a pofonok sújtották – ekkor volt például az Illés a „legjobb vidéki zenekar”, hiszen Budapestről kitiltották őket.

Pedig ekkor voltak a legjobb formájukban: az albumon olyan számok sorakoznak, mint az Újra itt van, a Lehetett volna, A kugli, a Keresem a szót, vagy a Nem akarok állni. Az Illések és pofonok is ma is bátran vállalható zenei anyag, amely nélkül a magyar könnyűzene egészen más lett volna, mint ahogy ma ismerjük.

16. Katona Klári: Titkaim (1981)

Klasszikus értelemben a Titkaim a leginkább popzenei album a TOP30-ban. Katona Klári a hetvenes években egy korrekt táncdalénekesnő volt, de semmi több, 1981-ben azonban Presser Gáborral és Sztevanovity Dusánnal közösen összehozták a Titkaimat, amelyet már megjelenésének évében is az esztendő legnagyobb eseményének neveztek a kritikusok.

Gyakorlatilag majd’ minden dal telitalálat, mára a közös magyar zenei emlékezet része lett (Gondoljunk csak a Hellóra, a Vigyél el-re, a Miért ne?-re, vagy a Titkos szobák szerelemére).

A néhol angyali hangon, máskor bluesos hajlításokkal operáló, vagy reggae-s lazulással éneklő Katona Klárit az LGT (és itt-ott Babos Gyula, Dés László, Gőz László) kíséri, a dalok pedig a Presser-univerzum legizgalmasabb elemei közé tartoznak. Hát valóban: „minden jól ki van találva,/a popsi belefér a nadrágba,/az ég kék, zöld a fű,/ez így gömbölyű.”

17. Illés: Nehéz az út (1969)

Ahogy Lang Ádám találóan megfogalmazta, egyszerűen nincs ilyen lista Illés-lemez nélkül. „Egész hihetetlen, milyen triviális dolgokról tudnak úgy zenélni, hogy közben kiráz a hideg” – írja. Nyilván ebben az országban senkinek nem kell bemutatni az Illést, most csak annyit jegyeznénk meg, hogy ez a lista sem jöhetett volna létre, ha hatvanas években Szörényi Levente és Bródy János nem kezd el magyar nyelvű szövegeket írni az akkor divatos beat zenére.

A Nehéz az út volt a zenekar első albuma (két évvel korábban az Ezek a fiatalok című filmhez írt dalaik jelentek csak meg nagylemezen), korábban kislemezeken mutatták be, hogyan szól magyar szöveggel és kárpát-medencei zenei elemekkel felturbózva az - elsősorban a Luxemburg Rádión keresztül a vasfüggönyön is átszivárgott - angolszász beat.

A lemez főleg a korábbi kislemezdalokat – többek között az Óh, mondd, Amikor én még kissrác voltam, Sárga rózsa, Little Richard, Ne gondold - gyűjtötte egybe, s amelyek mindegyike ma már a magyar zenetörténet klasszikusa. Érdekesség, hogy a dalok közé összekötőszövegeket illesztettek, amelyekben a kor népszerű lemezlovasa – és mint később kiderült ekkor már rég a titkosszolgálatoknak jelentő – Cintula beszélgetett a zenakar tagjaival (és magyarázzák meg didaktikusan, mit is kell érteni a dalszövegeken).

18. Hiperkarma: Amondó (2003)

A Hiperkarmának minden megjelent lemeze (igaz, összesen kettő volt a lista összeállításáig - a harmadik 2014. október 30-án jelent meg) szerepel a TOP30-as listán. Az Amondó mellesleg egyben a lista legfiatalabb szereplője. 2003 óta – tizenegy éve! - nem jelent meg olyan lemez, amit a felkért véleményezők a legfontosabb albumok közé soroltak volna.

Déri Zsolt számára egyenesen ez a legfontosabb magyar album. Így indokolja: „A dalformát felrúgó, mégis izgalmas és mindvégig fülbemászó zenei struktúrákhoz iszonyú sűrű szövegek párosulnak, melyekben Bérczesi Róbert önmagával feleselget, illetve a fejében lévő hangok egymással, nyaktörő tempóban, mégis bámulatos gördülékenységgel és perfekt prozódiával.

A hab a tortán az, hogy Bércezi zeneszerzőként is ugyanolyan zseniális – illetve az, hogy az egykor szólóprojektnek indult Hiperkarma idővel igazi zenekarrá fejlődött, mely képes életet vinni ezekbe a pop-rock zenében radikálisnak számító struktúrákba. A programozott alapú első albumhoz képest itt egy telivér, élő rockprodukciót kapunk, a paranoid skizofrénia impozáns zenei katedrálisát… Míg az első Hiperkarma-album a 2000-es évek egyik legzseniálisabb magyar lemezanyaga, addig erre a másikra ugyanaz mondható – egyik nélkül!”

Az összesítés szerint azonban – mint látni fogjuk - végül az első Hiperkarma-album végzett előkelőbb helyen a TOP30-ban. Így is, úgy is lenyűgöző teljesítmény.

A TOP30-as listán talán nincs még egy előadó, aki mind a mai napig nem csak jelen van, hanem meg is határozza a magyar popzenét. A Quimbynek az Ékszerelmére volt az ötödik albuma. Nagyjából ekkora kristályosodott ki az előképeket és a kortárs hatásokat - Tom Waits, Nick Cave, Kurt Weil világát, a cirkuszt és a klasszikus sanzonokat, továbbá a pszichedéliát, a punkot és még nagyon sok mindent, többek közt az évtizedvégi elektronikus tánczenét - vegyítő és azokból privát univerzumot kerekítő, sajátos zenei hangzásuk, és ekkorra váltak az egyik elsőszámú koncertzenekarrá. De ott a sötét oldal is: saját megfogalmazása szerint Kiss Tibit egyre inkább „eszi meg a rock and roll”.

Az Ékszerelmére című albumon megvan minden, amiről néhány hang után azonnal felismerjük, hogy a Quimby szól. A Halleluja, a Libidó kirobbanthatatlan részei ma is a koncertjeiknek. A szövegek már erősen árulkodnak a frontember labilis állapotáról: elborult, látomásos versek ezek. „Szép az Isten, de annyira idegen, rút az ördög, de nem hagy hidegen” – szól a Libidóban. „Nem én vagyok az ördög, csak a magyar hangja. Rendezte: vér és alkohol” – ordít Az ördög magyar hangjában. „Na, ki az, aki hinni akar ma?” – kérdi kiábrándultan a Mennyből az angyalban. Az album befejező száma pedig akár egy durva punk opus is lehetne, helyette egy flegmán-sanzonosan induló, de végig feszült és egyre izzóbb hangulatú kiáltás: „unom a gitárt, mer' annyira hamis, unom e dalt és magamat is”.

Az Ékszerelmével a Quimby gránátszilárdságú nyomot hagyott a magyar rock történetében. És nem is kellett azt azóta egyszer sem felülírni.

20. Cseh Tamás – Másik János: Levél nővéremnek 2. (1994.)

Az album címe és a rajta szereplő dalok is állandóan visszautalnak az előzményre, az addigra már legendássá vált Levél nővéremnek a folytatására. Mint a szövegíró Bereményi Géza mondta, ez „bizony Cápa 2, Keresztapa 2, Nagy durranás 2. Úgy pattant ki az egész, hogy a Katona József Színház szerette volna műsorra tűzni valamelyik régi műsorunkat. Mi pedig arra gondoltunk, hogy a Levél nővéremnek formája alkalmas arra, hogy ebből egy újat csináljunk.”

És meg kell hagyni, a rendszerváltás után sem lett optimistább e titkos erővel bíró, néhány akkordos, lecsupaszított hangszerelésű dalok hangulata. Míg az első albumon az elszúrt és élhetetlen magyaros szocializmusról, itt az elszúrt és élhetetlen magyaros kapitalizmusról mutat be szomorú tükröt Cseh Tamás Másik Jánossal.

Ugyanolyan élesen koppannak a dalok, ugyanolyan ismerősek a szereplők (rendőrök, bárzongoristák, kurvák, koldusok, a félresiklott életű volt osztálytársak, vagy a szemétben guberáló Oxfordi diplomás latin-angol tanárnő, aki öt nyelven tudta mondani azt a szót, hogy teremtő). A helyszín pedig, naná, az ezredvégi Budapest, ahol ólomfüstből van az emberek lelke. És a tanulság, hogy – rendszerváltás ide vagy oda - már megint/még mindig túl kell élni.

Hallgassa meg összeállításunkat a most bemutatott albumok emlékezetes számaiból: