2014. szeptember. 05. 15:55 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. szeptember. 05. 15:46 Kult

Táncosoké lesz Budapest

Szeptember 17-21-ig kortárs táncosok veszik be a várost: öt nap alatt, négy helyszínen, tizenkét előadással, kiállítással, beszélgetésekkel és workshopokkal várja az L1danceFest az érdeklődőket.

"Igyekeztem olyan fellépőket meghívni idén is, akiket személyesen ismerek, és akik művészi munkájukkal inspirálóan hatottak rám" – mondta a program-összeállítás szempontjairól Ladjánszki Márta táncos, koreográfus, a fesztivál művészeti vezetője.

A négy helyszínen - Bakelit M.A.C., Jurányi Inkubátorház, MU Színház, MOM Kulturális Központ - zajló fesztivál célja, hogy olyan itthon még kevésbé vagy egyáltalán nem ismert alkotókat mutasson be Budapesten, akik egyéni hanggal, letisztult tudással és magas szintű technikai felkészültséggel rendelkeznek.

Az 1998-ban létrejött és 2002-ben hivatalosan megalapított, kezdetben főleg független magyar táncművészeket tömörítő L1 Egyesület legjelentősebb, évente megrendezésre kerülő eseménye mára nemzetközi szemlévé bővült, amely már nem csupán az L1-tagoknak és rezidens művészeknek kínál bemutatkozási lehetőséget, hanem elsősorban neves külföldi fellépők munkáit igyekszik megismertetni a magyar közönséggel.

Az idei év meghívott országai: Csehország, Észtország, Horvátország, Izrael, Japán, Magyarország, Románia. Idén a fókuszban az izraeli táncművészet lesz.

Részletes program itt.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.