Kult 2014. augusztus. 17. 18:10

Rushdie Andersen-díjas, de még védik

Salman Rushdie vasárnap átvette Dánia legrangosabb irodalmi elismerését. Odensében azonban rá is, és Mária hercegnére is rendőrök vigyáztak.

Salman Rushdie vasárnap Odensében átvette a Hans Christian Andersen-díjat, Dánia legrangosabb irodalmi elismerését. Az 500 ezer dán korona (21 millió forint) pénzjutalommal járó kitüntetést Mária hercegné adta át a szerzőnek.

A díjat odaítélő zsűri indoklásában hangsúlyozta: Rushdie páratlan író, akinek művei gazdagították a világirodalmat. A ceremóniát, amelyre 150 vendég kapott meghívást, különleges biztonsági intézkedések közepette rendezték meg. A 67 esztendős Rushdie ma is kerüli a rivaldafényt.

Rushdie 2007-ben Budapesten is dedikált
Stiller Ákos

Az indiai születésű brit író a Sátáni versek című kötete révén vált világszerte ismertté. Az íróra Komeini ajatolláh 1989-ben fatvát és milliós vérdíjat bocsátott ki, mondván, a mű sérti az iszlámot. Rushdie emiatt hosszú ideig rejtőzködni kényszerült. Önéletrajzi könyve Joseph Anton címmel 2012-ben jelent meg: az író a Joseph Anton nevet használta bujkálása éveiben. Ma már ismét megjelenik a nyilvánosság előtt, de az Andersen szülővárosában megtartott díjátadóra rendőrök kíséretében érkezett.

Az Andersen-díjat kétévente adják át a dán mesemondó emlékére. A korábbi díjazottak között volt J. K. Rowling és Paulo Coelho is, két éve pedig a chilei író, Isabel Allende kapta meg.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.