2014. május. 20. 17:56 MTI Utolsó frissítés: 2014. május. 20. 17:54 Kult

Jövő őszre elkészülhet a debreceni Latinovits Színház

Új játszóhellyel bővül 150. évadára a debreceni Csokonai Nemzeti Színház. Két pályázaton teremti elő az önkormányzat a Latinovits Színház befejezéséhez szükséges néhány milliárd forintot – jelentette be a város kulturális alpolgármestere kedden a 148. évadot záró tájékoztatón. Somogyi Béla szerint nem okozott törést a színház életében az évad elején bekövetkezett igazgatóváltás, a nézőszámot és bérletesek számát is növelték.

Ráckevei Anna igazgató a tájékoztatón azt mondta: bevált a színháztörténet nagy korszakait "végigjáró" tematikus rendszer, így azt folytatják. Az ókori görög drámák után a középkor, a kereszténység kerül a következő évad középpontjába – tette hozzá.

Gemza Péter művészeti vezető elmondta: az idei évadban 13 bemutatót tartottak, ebből 3 szorosan kapcsolódott a görög évadhoz. Külön kiemelte a Deszka Fesztivált, amely most először 9 napon át adott helyet a kortárs magyar drámának: a 28 előadást 4 ezren nézték meg.

Hiánypótlónak bizonyult a színháznak a Déri Múzeumban rendezett, mindig teltházas irodalmi sorozata, mint ahogy a vasárnap délutánonként a nagyszínházban vetített, magyar feliratozású, angol nyelvű színházi előadásokat bemutató filmsorozat is. Mindkét sorozatot folytatják a következő évadban.

Az új évadban az egymilliárd 250 millió forintból gazdálkodó színházban hat ősbemutatót, köztük két magyarországi bemutatót tartanak szeptembertől.

Ősbemutatóként viszik színre a Tűzről pattant Tündérország című családi musicalt, Mészáros Tibor Istent a falra festeni című színművét, Lackfi János A dühös lovag című ifjúsági darabját, Katona-Zombola Csikóink című mozgásszínházát, magyarországi ősbemutatóként pedig Heiner Müller Titus Anatómiája – Róma bukása című drámáját, illetve Misima Jukio Krisztus születése című drámáját.

A most véget érő évadból kilenc darabot továbbra is műsoron tartanak.

A tavaly elindított hagyománynak megfelelően augusztus utolsó hetében évadnyitó gálaesttel indul az új szezon.

Ráckevei Anna bejelentette azt is, hogy 4 új taggal bővül a debreceni Csokonai Nemzeti Színház társulata. Az új évadban Pál Hunor, Papp István, Sárközi-Nagy Ilona és Szakács Hajnalka mutatkozik be a cívisváros közönségének.

hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.