Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Manapság ugyan leginkább a gyereküket a jászótérre hordó anyukák látogatják a budapesti Szabadság teret (ha nem éppen a tervezett német megszállási emlékmű építését megakadályozni próbáló civilek gyülekeznek itt), ám ez mégis a főváros egyik legerősebb jelképtartalmú területe. Nem igazán létezett hatalom, amely ne próbálta volna "birtokba venni", saját üzeneteivel megtölteni, elüldözve innen mindenki más emlékét. Megnéztük, mi mindent állítottak már a Szabadság térre.
Az utóbbi hetekben a német megszállási emlékmű építése, illetve a civilek tiltakozó akciói miatt ismét fókuszba került Szabadság téren bő száz éves történelme alatt jóformán folyamatosan cserélődtek a szobrok és az üzenetértékű építmények. Az éppen hatalmon lévők ezáltal (is) próbáltak új és újabb értelmet akarva adni a térnek. A tét ugyanis jelképértékű volt: uralni a Kossuth tér szomszédságában lévő belvárosi, és már a neve miatt is szimbolikusnak szánt teret, eltüntetve onnan az előző korszakok emlékeit.
A Szabadság tér területének politikailag terhelt története a XVIII. század végén kezdődött, amikor a II. József által építtetett, előbb börtönként, majd katonai akadémiaként is működő Újépület (Neugebaude) terpeszkedett a Belváros ezen részén. A "magyar Bastille-nak" is nevezett, főleg katonai célú, és a mai Szabadság térnél jóval nagyobb területen elhelyezkedő épületben 1848-49-ben honvédeket tartottak fogva, és itt végezték ki Batthyány Lajos miniszterelnököt is - nagyjából ott, ahol ma a rá emlékeztető örökmécses áll.
A négyszög alakú, közepére udvarral tervezett hatalmas épület lebontásáról a XIX. század végén döntöttek egy nagyszabású városrendezés keretében, ekkor alakították ki a mai térformát is. A tervek szerint az új köztér 1848-nak állított volna emléket. Erre utal a tér neve is, amelyet 1900-ban adtak neki, és ezért nevezték el a környező utcákat is Aradon kivégzett honvéd tábornokokról. Sőt, a XX. század elején egy 1848-as emlékművet is terveztek a Szabadság térre, amely az végül sosem készült el.
Az irredentizmus központjaként
A századelő "magyar szabadságra" és "negyvennyolcra" épülő elképzelései helyett, az első világháború után a Horthy-korszak egészen más értelemmel töltötte meg a teret. A két világháború között a jelképek és a politikai közbeszéd központjába is a trianoni békeszerződés, valamint az ország területcsökkenése került, és a "magyar szabadságot" is összekapcsolták a "feltámadással", pontosabban: a területek visszaszerzésével. A Szabadság tér így a Horthy-korszakban a revízionista álmok egyik legfontosabb szimbolikus központjává vált, amihez az emlékművek által korábban érintetlen területet Nagy-Magyarországra emlékeztető szobrokkal és emlékhelyekkel tervezték újra.
Az 1921-ben felállított úgynevezett "irredenta szobrok" a négy égtájat jelképezték az elcsatolt területekre emlékeztetve. A tér központjában egy hatalmas, Nagy-Magyarországot ábrázoló virágágy kapott helyett, 1928-ban pedig felállították az "Ereklyés Országzászlót", amelynek talapzatába az egykori Nagy-Magyarország területeiről érkezett földet helyeztek. Az irredenta Szabadság térhez hozzátartozott Bandholtz amerikai tábornoknak az Egyesült Államok nagykövetség előtt álló alakja is, ő volt ugyanis az, aki az első világháború végén megakadályozta, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum kincseit Romániába szállítsák. De a téren elhelyezték egymással szemben a "Magyar fájdalom" és a "Magyar feltámadás", egy-egy meztelen női és férfi alakot ábrázoló szobrát is. 1940-ben aztán az első és második bécsi döntés nyomán, hálából visszaszerzett területekért, megépült a ma is működő Hazatérés református templom.
"A nagy Sztálinnak a hálás magyar nép"
A Magyarországra a második világháborúban bevonuló szovjet csapatok ellentmondást nem tűrően, és szinte azonnal eltörölték a korábbi emlékhelyeket, és véget vetettek a Szabadság tér irredenta értelmezésének is. Budapestet 1945. februárjában vették be a szovjet csapatok, ugyanazon év május 1-én pedig egy nagyszabású demonstráció keretében már fel is avatták a Szabadság térre felépített, mindmáig ott álló szovjet hősi emlékművet. (Addigra elbontották már az Ereklyés Országzsázlót, az irredenta szobrokat viszont csak néhány hónappal később, augusztusban vitték el a térről.)
A másik két, a Horthy-korszakban a térre felállított szobor közül az egyiket, a Magyar feltámadást már 1940-ben elvitték Kassára, hogy ezzel is jelezzék a "magyar feltámadás" kezdetét, a Magyar fájdalom azonban 1947-ben a Margitszigetre került, a Palatinus strand bejáratához. "Napfürdőzőre" keresztelték át, hogy aztán 1973-ban a balfi gyógyszálló parkjában helyezzék el.
A szovjet hősi emlékmű a következő évtizedekben a szocialista ünnepek egyik legfontosabb helyszíne lett: itt tartották a központi koszorúzási ünnepségeket április 4-én és november 7-én, a rendezvényre rendszerint tömegeket vezényeltek ki, akik újból és újból köszönetet mondhattak a felszabadító szovjet csapatoknak. Az elkövetkezendő években megszaporodtak ugyan a szovjet emlékművek Budapesten, ám a rendszer bukásáig a Szabadság téri maradt a legfontosabb hely, ahol a moszkvai vendégek együtt koszorúztak a magyar vezető elvtársakkal.
Az irredenta szobroktól megtisztított teret persze a Rákosi-korszak a szovjet emlékműn túl is megpróbálta lenyúlni. 1950-ben felállították például "A nagy Sztálinnak a hálás magyar nép" című, egy férfit, egy nőt és két gyereket ábrázoló szobrot, amelynek eredetijét még Sztálin 70. születésnapjára készítette az egyébként az irredenta szoborcsoport egyik elemét, valamint a gellért-hegyi Szabadság-szobrot is jegyző Kisfaludi Stróbl Zsigmond. (Bár Sztálin az azóta megtalált anyakönyvek szerint 1878-ban született, és igazából 1948-ban volt 70 éves, akkoriban még úgy tudták, hogy 1879-ben született, ezért a keleti blokk országai mind 1949-ben ünnepelték nagyszabású keretek között.)
1956 viszont a Szabadság tér szocialista emlékműveire is hatással volt: a Sztálin tiszteletére emelt szobort ledöntötték, a hősi emlékműről pedig leverték a vörös csillagot és a címert.
Szovjet obeliszk és szoborállítási dömping
1956 után a Szabadság teret valamelyest mentesítették a politikától: a forradalom idején ledöntött hálaszobrot nem állították újra, az elmozdíthatatlan szovjet hősi emlékmű mellé pedig nem helyeztek ki új alkotásokat, csak az obeliszkkel átellenben lévő Guszev-dombormű maradt még politikai üzenetként. A rendszerváltáskor viszont ismét szerepet kapott a Szabadság tér: 1989. március 15-én egy több tízezres ellenzéki tüntetésen szabad Magyar Televíziót követeltek az egykori Tőzsdepalotából lett MTV-székház előtt. Ez azonban csak a kezdet volt, a teret ugyanis a szocializmus bukásával ismét elkezdték átrendezni.
A szovjet hősi emlékművet, vagyis a Budapest ostromakor elesett katonák obeliszkjét eltávolítani ugyan diplomáciai aggályok miatt nem lehetett, de a Guszev-domborművet leszedték, s "jöttek" helyette mások. A rendszerváltás után tapasztalt szoborállítási dömpingben visszakerült a térre Bandholtz tábornok, emléktáblát kapott Mindszenty József hercegprímás, a Bank Center melletti irodaházhoz pedig Széchenyi mellszobrát állították fel. A 2000-es években tovább bővült a lista: a hősi emlékműtől nem messze Ronald Reagan szobra, a tér amerikai nagykövetség felőli részén pedig Carl Lutz svéd diplomata emlékköve kapott helyet.
A semlegességet sugárzó szobrok és emlékművek ellenére a Szabadság tér neve az utóbbi években egyértelműen összeforrt a 2006-os TV-ostrommal, amikor a tüntetők nemcsak az MTV-székházat támadták meg, de a szovjet emlékmű vörös csillagját is leverték. És még ez sem jelentette a megnyugvást: míg a Jobbik évek óta követeli a szovjet hősi emlékmű elbontását, Tarlós István budapesti főpolgármester pedig az áthelyezését is pedzegette már, addig a Hazatérés templomában tavaly novemberben Horthy-mellszobrot lepleztek le, most pedig a tervezett német megszállási emlékmű okoz mind nagyobb feszültséget, és vált ki heves társadalmi vitát.
| A tervezett német megszállási emlékmű |
Az Orbán-kormány tavaly decemberben jelentette be, hogy új emlékművet tervez a Szabadság térre, Magyarország 1944. március 19-i német megszállásának 70 évfordulójára. Az emlékmű ötlete és a januárban a nyilvánosság elé tárt tervek óriási felháborodást keltettek mind az ellenzéki politikusok, mind a történészek, és nem utolsó sorban a civilek, köztük a zsidó szervezetek körében.
A történészek azzal érvelnek, hogy a német megszállás történetét nem fejezi ki híven a náci birodalmi sas által megtámadott, magyarokat jelképező Gábriel arkangyal, mert a magyarok valójában tevékenyen részt vettek a második világháborúban a náci Németország oldalán. A tiltakozó történészek szerint az emlékmű történelemhamisítást követ el, mert egy áldozatként ábrázolja a holokausztban elhurcoltakat, kivégzetteket, illetve a holokauszt kollaboráns elkövetőit. Ezzel meggyalázza az áldozatok emlékét - szól az érvelés.
A tilatkozó történészekhez csatlakozó ellenzéki politikusok szerint az emlékmű nem fejezi ki a nemzet egységét, nem volt róla társadalmi vita, és a náci jelképeket is tartalmazó építmény valójában a kormány által a szélsőjobb felé tett gesztus.
A kabinet és a miniszterelnök állítása szerint ettől függetlenül a szoboregyüttes minden áldozat emlékműve lenne. A kormány interpretációja szerint Magyarország 1944. március 19-én elvesztette állami önrendelkezését, amelyet csak 1990-ben, a rendszerváltás utáni első parlament megalakulásakor nyert vissza.
A Mazsihisz a német megszállási emlékmű leállítását kérte a kormánytól, ezt szabva feltételül ahhoz, hogy a szervezet részt vegyen a holokauszt-emlékév kormányzati programjain.
Bár a kormány a választások előtt azt javasolta a tiltakozó Mazsihisznek, hogy a "párbeszédet" az emlékműről és az emlékév további terveiről húsvét után folytassák, és a Szabadság téri építkezés határidejét is módosították, az április 6-i választások másnapján megkezdték munkálatokat. A felállított kordonokat azonban ellenzéki politikusok és tüntetők többször is szétszedték, készülő építményt is megbontották, és állításuk szerint hosszabb tilatkozásra készülnek. |
