2014. március. 10. 20:47 MTI Utolsó frissítés: 2014. március. 10. 20:48 Kult

Már gyermekeit sem hagyják békén - visszalépett az osztrák nemzeti színház vezetője

A színházi szakember hétfőn közleményben jelentette be, hogy a személye ellen irányuló "támadásokra és kampányokra" tekintettel azonnali hatállyal felhagy tisztsége ellátásával, hogy "lehetővé tegye a tárgyilagos vitát".

Nem látja el igazgatói tisztségét a pénzügyi botrány sújtotta osztrák nemzeti színház, a Burgtheater vezetője, a német Matthias Hartmann "mindaddig, amíg nem tisztázódnak a tények".

A színházi szakember hétfőn közleményben jelentette be, hogy a személye ellen irányuló "támadásokra és kampányokra" tekintettel azonnali hatállyal felhagy tisztsége ellátásával, hogy "lehetővé tegye a tárgyilagos vitát".

A társulattal már egyeztetett lépés célja, hogy megkímélje a színházat a médiában folyó sárdobálástól és megvédje családját. Mint mondta, már a gyermekeit is inzultusok érik. 

A színház felügyelőtanácsa február végi jelentésében okirat- és mérleghamisítást, valamint hűtlen kezelést állapított meg a Burgtheaternél, amelynél nagy meglepetésre 8,3 millió euró hiány alakult ki a 2012/13-as évadra.

Bár a testület a pénzügyekért felelős igazgatóhelyettest, a tavaly novemberben elbocsátott Silvia Stantejskyt gyanúsította meg a visszaélésekkel, Hartmann hétfői közleménye szerint immár őt teszik felelőssé a könyvelési visszásságokért, amelyek igazgatótársa idején történtek a színháznál.

A rangos teátrum pénzügyeit jelenleg a számvevőszék vizsgálja, de a felügyelőtanács feljelentést tett az ügyészségen is.

A Burgtheater a világ második legrégibb prózai színháza, a német nyelvterület leglátogatottabb és legdotáltabb teátruma.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.