2014. január. 02. 16:37 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. január. 02. 17:10 Kult

Magyar zenekar robbant be Európa csúcsára

A magyar Buda Folk Band a második helyet csípte meg a World Music Charts Europe januári listáján.

A Buda Folk Band új lemeze a második helyen van a World Music Chartson januári listáján – olvasható a Hangvető Világzenei és Népzenei Produkciók és Rádió Műsorok Facebook-oldalán.

A zenekar rövid ismertetésében azt írják: úgy nyúlnak a magyar népzenéhez, hogy a városi fülnek is érhető lesz, és úgy használják a gyökereket, hogy közben teljesen maiak maradnak.

A Buda Folk Band tagjai gyerekkoruktól kezdve foglalkoznak a magyar és más kelet-európai népek zenei hagyományával. Számukra természetes az autentikus népzene jelenléte a városi kultúrában.

A népzene mellé más zenei műfajokból is szívesen merítenek gondolatokat, így hozván létre egy sajátos, ugyanakkor rendkívül színes zenei vegyületet. Zenéjüket úgy nevezték el, hogy „világi” népzene, mely szójáték arra utal, hogy meggyőződésük szerint a magyar népzene már önmagában is világzene.

Az első helyen egy kongói produkció, a Le Grand Kalle: His Live, His Music áll.

2013 augusztusában Lajkó Félix első citerás lemezét, a Fonó gondozásában áprilisban megjelent Mező című albumot a szakemberek szavazatai alapján a nemzetközi világzenei toplista élére választották, de előtte évekig nem szerepelt magyar a listán.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.