Kult hvg.hu 2014. január. 02. 12:15

Felszabadultak „a veszteségkimutatás szerint meghalt” Rejtő Jenő jogai

Az irodalomtörténészek csak valószínűsíteni tudják, hogy 1943. január 1-jén halt meg a munkatáborban Rejtő Jenő. Az viszont tény, hogy idén január elsejétől már nem védi a szerzői jog a műveit, mint ahogy lejárt a 70 éves „védelmi időszaka” további tucatnyi művésznek is.

"A m.kir. I. közérdekű munkaszolgálatos zlj. Pótkeret pságtól a mai napon 9655/ptk. 1943 sz. alatt azt az értesítést kaptam, hogy Reich Jenő a 101/19 táb. Munkásszázad veszteségkimutatása szerint a hónap elején meghalt" – idézi Nyáry Krisztián azt a táviratot, amit a család kapott 1943-ban a hivatalos szervektől. A sikeres és jól kereső írót 1942 novemberében vitték el Ukrajnába munkaszolgálatra.

Írásait 70 évig szerzői jogi védelem illette meg, amely most januárban lejárt, így a jogutódok engedélye nélkül lehet a könyveit újból kiadni, megfilmesíteni, interneten közvetíteni – vagy éppen megzenésíteni, átdolgozni. Mint írtuk, már a Magyar Elektronikus Könyvtárban is újra hozzáférhetők ingyen egyes regényei.  

Wikipedia

1943-ban Rejtő mellett még több mint tíz művész – többek között Bálint György, Harsányi Zsolt, Pásztor Béla, Salamon Ernő – hunyt el, akiknek művei szintén ez évtől szabadultak fel a szerzői jogi oltalom alól. Nemzetközi kitekintésben Szergej Rahmanyinov a legismertebb alkotó, aki szintén 1943-ban hunyt el. Mivel azonban ő szerzői életművének nagy részét még Oroszországban, 1918-as emigrálása előtt publikálta, és ott nem hetven, hanem ötven évig védettek a művek, mindössze hat utolsó műve áll jogi védelemben ez év végéig.

A szerzői jog a szerző életében és halála után (post mortem auctoris) 70 évig védi a műveket. A periódus vége mindig az adott év december 31-ére esik, így az év kezdetén egyszerre kerül ki az oltalom alól valamennyi olyan mű, amelynek szerzője 1943-ban hunyt el – olvasható az Artisjus honlapján.

Többszerzős művek esetén az utoljára elhunyt szerzőtárs halálától számítódik a védelmi idő. Ez vonatkozik például a zeneművekre, dalokra, nótákra is. Ezeknél tehát a zeneszerző(k) és szövegíró(k) közül a legkésőbb meghalt személy halálozási dátumát kell figyelni.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.