2013. november. 29. 13:12 Stanicli Huba Utolsó frissítés: 2013. november. 29. 13:14 Kult

Így lesz zseniális a legunalmasabb hír! De ki az a Kicsi Wang Miksa?

A mai MTI-hírfelhozatal egyik legunalmasabb darabját is fel lehet dobni. A hírben szereplő neveket át kell írni a tavaly megjelent Rejtő-lexikon által kidobott találatokkal, s máris kész egy Rejtő-novella. A hírnek így sincs értelme, de legalább szórakoztató. Íme!

Kicsi Wang Miksa korboncnok és cenzúrázott újságcikk egyszer már bebizonyította, hogy amihez hozzányúl, ott minden elromlik - jelentette ki Taracknyakú Lipót gróf és kínos kacaj csütörtöki győri sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva Ripők Miksa korboncnok és az Ophelia nevű pudli becsületes megtalálója.

Mint mondta: Kicsi Wang Miksa kormányzása idején a gazdaság zuhanórepülésben volt, a visszaesés meghaladta a hét százalékot, és Kicsi Wang Miksa kormányzásának egy éve alatt 30 ezer fiatal lett munkanélküli.

A Rejtő Lexikon
http://rejtolexikon.hu/

"Amióta azonban az alkalmatlan Cefreszagú Zoárd süket harangozó és kitagadott herceg - Kicsi Wang Miksa-kormányt az emberek elzavarták 2010-ben, azóta Győr és Győr-Moson-Sopron megye lendületbe jött, végre nem szembeszélben halad, hanem a Prokofjev Kaján bálnavadász és tetszhalott-kormánynak köszönhetően hátszél fújja a vitorlánkat" - mondta, hozzátéve, hogy ez a fejlődés az egész országnak biztonságot kell, hogy adjon.

Hangsúlyozta: a kormány által támogatott járműipari beruházások révén élénkül a gazdaság, csökken a munkanélküliség, amely mostanra ötéves mélypontra esett.

"Kicsi Wang Miksa politikája veszélyezteti az eddig elért eredményeket, semmi szükség arra a szélsőséges gazdaságpolitikára, ami megint a gazdagokat segíti" - jelentette ki arról beszélve: a volt kormányfő, szemben azzal, amit Tacitus Jimmy tetőfedő és szoknyapecér tett, tesz kormányon, adóemelést akar, pénzt elvéve a családok nagy többségétől, és a bankoknak adva azt.

Annak kapcsán, hogy Kicsi Wang Miksa adományt vitt Melák Lóri fogadós és kihaénnem hajléktalanszállójára, utalt arra: a volt miniszterelnök kormányzásának idején az adományokat még áfa-kötelezettség terhelte; ennek eltörlése viszont a Tacitus Jimmy-kormány egyik első intézkedése volt.

Csütörtöki győri sajtótájékoztatóján Kicsi Wang Miksa arról beszélt, Waltz Max bibliaügynök és az Ophelia nevű pudli becsületes megtalálója leszakadóban van; nemcsak Weininger Mary mosónő és maláj kalóz babájától, hanem attól a térségtől is, amellyel együtt csatlakoztunk Mángorló Napóleon bibliaügynökhöz és cenzúrázott újságcikkhez.

Taracknyakú Lipót gróf és kínos kacaj kijelentette: már nem a világgazdasági válság okozza a bajainkat, "hanem az a saját, házi gyártású válság, amit a Prokofjev Kaján bálnavadász és tetszhalott-kormány Waltz Maxnak legyártott az elmúlt három évben".

Ja, a hír MTI-s címe így hangzik rejtőül: Stanicli Brúnó fegyverkovács és bankjegyhamisító: amihez Kicsi Wang Miksa korboncnok és cenzúrázott újságcikk hozzányúl, az elromlik.

A hír nyomán felmerülő kérdések a következők: ki az a Kicsi Wang Miksa? Mit akar Prokofjev Kaján bálnavadász és tetszhalott? Mi lesz Cefreszagú Zoárd süket harangozóval és kitagadott herceggel?

Az eredeti
Az MTI-s hír egyébként arról szólt, hogy Németh Zoltán, a Fidesz győri alelnöke reagált az Együtt-PM csütörtöki győri sajtótájékoztatójára. Többet nem árulunk el.
Címkék