"A psziché drámája folyik" – teljesen felszívódott Bozsek Márk
Még egykori mentorának, Geszti Péternek sem sikerült személyesen beszélnie Bozsek Márkkal azóta, hogy az énekes bejelentette: kiszáll az X-faktorból – számolt be a Bors.
Igen rossz lelkiállapotban ült autóba Bozsek Márk azon az estén, amikor autóbalesetet szenvedett másik két x-faktoros versenyzőtársával együtt – erősítette meg az erre vonatkozó sajtóinformációkat a Borsnak az énekes korábbi mentora, Geszti Péter.
A koccanás ugyanis az élő adás után történt, ahol a ByTheWay alul maradt Csordás Ákossal szemben a párbajban. Bozsek Márk később a versenyből való kilépését is azzal indokolta többek között, hogy neki kellett volna párbajoznia.
Gesztinek a bejelentés óta még nem is volt lehetősége Bozsekkel személyesen beszélni, ugyanis a fiú nem jelentkezik, sőt a megbeszélt találkozón sem jelent meg. Egy barátja pedig az énekes közösségi oldalán közzétette: Márk egy ideig nem fog jelentkezni, de hamarosan visszatér a rajongókhoz.
Geszti a lapnak azt mondta, a legaggasztóbb az az állapot volt, ahogyan szombaton és vasárnap az élő show-n megjelent. "Szombaton olyan feszült és ideges volt, amikor kijött a színpadra énekelni, hogy látni lehetett rajta: itt bármi megtörténhet, még akár az is, hogy félbehagyja a számot és lemegy a színpadról. Vasárnap, a csapat kiesése után pedig ez csak fokozódott."
A mentor úgy fogalmazott, jelenleg a psziché drámája folyik, amelyben nem lehet logikát találni, így Márk mostani cselekedeteire sincs logikus magyarázat. "Gondolom, hogy ki akarja pihenni magát. Ez a versenyszituáció nagyon megviselte, és bántotta az is, hogy a maga elvárásaihoz képest sokszor teljesített rosszul."
Az énekes a lap szerint az X-faktortól távol akarja tartani magát. A szombati és a vasárnapi élő show-n sem jelent meg, mint más kiesők szoktak, Gesztinek pedig azt mondta, nem szeretne most egy ideig a tehetségkutatós dolgokkal foglalkozni.