2013. november. 06. 08:14 MTI Utolsó frissítés: 2013. november. 06. 12:07 Kult

"El lehet menni" – a kivándorlást feldolgozó darabot rendez Máté Gábor

Az Illaberek című darabnak szombat délelőtt nyílt próbáját tartják a Katona József Színházban.

Illaberek című, a kivándorlás jelenségével foglalkozó előadásának nyílt próbáját tartja szombaton délelőtt a Katona József Színház.

Az előadást Máté Gábor rendezi. A 11 órakor kezdődő nyílt próbára a belépés ingyenes, és előzetes regisztrációt sem igényel – olvasható a színház közleményében.

A produkció a mai magyar társadalom egyik fontos jelenségét, a kivándorlás témáját dolgozza fel. "Jól ismert karakterekkel találkozhatunk, olyan élethelyzetben levő emberekkel, akiknek problémái különböznek, a választott megoldásuk azonban ugyanaz: otthonuk elhagyása, életük újrakezdése egy másik országban" – áll az előadás ismertetőjében.

A főleg improvizációkból születő darab bemutatóját november 29-én láthatja a közönség. A produkcióban Elek Ferenc, Rezes Judit, Pelsőczy Réka, Jordán Adél, Keresztes Tamás, Kiss Eszter, Pálos Hanna, Rajkai Zoltán, Szacsvay László, Takátsy Péter és Tasnádi Bence játszik. 

A díszlet és a jelmez Kálmán Eszter, a zene Keresztes Tamás munkája.