2013. szeptember. 29. 16:14 MTI Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 30. 12:42 Kult

Mundruczó: manapság sok embernek okoz nehézséget már a fennmaradás is

Manapság sok embernek okoz nehézséget már a fennmaradás is - nyilatkozta Mundruczó Kornél rendező a Blic című belgrádi napilapnak előadása, a Nehéz istennek lenni kapcsán, ami a belgrádi alternatív színházi fesztivál (BITEF) záró darabja lesz kedden.

A 2013-as BITEF az átmenetek, a rendszerváltások újraértelmezésével, megkérdőjelezésével, revíziójával foglalkozik. A fesztivál idei mottója - Nehéz lenni - is Mundruczó előadásának címéből származik.

A Blicnek nyilatkozva Mundruczó azt mondta, hogy a mottó a modern Európa egyik alapproblémáját fogalmazza meg. Hozzátette: "Európában, mondhatjuk így, nagyon sokaknak okoz újra gondot a fennmaradás. És mivel az én előadásom az utolsó, remélem, hogy ez lesz az utolsó 'nehéznek levés', amivel az emberek találkoznak". 

A Nehéz istennek lenni című előadásról mesélve Mundruczó Kornél elmondta, hogy a történet egyrészt a Sztrugackij testvérek egyik regényén alapul, másrészt pedig "azon, ahogy a politika a nőkkel bánik. Amit látunk, olyan mint egy valóságshow, a modern rabszolgaság bemutatása: valami, amit mindenki lát, de senki nem küzd ellene".

"Először platóskocsikon akartam megcsinálni ezt az előadást, de az megvalósíthatatlannak tűnt. Ezzel a témával foglalkozva pedig mindenképpen valahogy bele akartam vonni istent, aki a távolból figyeli a történteket" - idézte fel elképzeléseit a lapnak Mundruczó Kornél. Az előadás az emberkereskedelemről, a prostitúcióról, a női szexrabszolgaságról, valamint a képmutatásról szól. Elsősorban azokéról, akik ma a legnagyobb hatalommal rendelkeznek - írja a Blic.

Arra a kérdésre, hogy a művészet képes-e a politikai nyomás ellen küzdeni, Mundruczó Kornél azt válaszolta, hogy nem az a kérdés, hogy képes-e, a művészet feladata a küzdelem és a kérdések felvetése, a megkérdőjelezés.

A rendező elmondta, hogy a BITEF-et nagy múltú, ugyanakkor nagyon kortárs fesztiválnak tartja. Mundruczó Kornél egyébként három évvel ezelőtt a Frankenstein-terv című előadásáért megkapta a BITEF különdíját.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.