hvg.hu: Korábban tévés újságíróként dolgozott, aztán lett színésznő. Miért és hogyan váltott?

Cosima Stratan: Igen, azt hiszem, négy vagy öt éven keresztül ügyködtem, mint zsurnaliszta. Nem igazán voltam elégedett, a dolgok azon részével semmiképpen, hogy gyerekként miről ábrándoztam, hogy mi szerettem volna lenni. S fő érv, hogy Romániában a sajtó szabadsága nem olyan, amilyennek lennie kéne. Nem írhattam le azt, amit szerettem volna.

AFP / Anne-Christine Poujoulat

hvg.hu: Még manapság sem?

CS: Most sem szabad a sajtó. Megpróbáltam az önkifejezésnek egy más – szerintem szabadabb vagy kötetlenebb – módját választani. Korábban, ugye az írással-újságírással tettem próbát, nem túl eredményesen, aztán következett a színház, ami kiskorom óta szívügyem. Úgy határoztam, szerencsét próbálok a drámajátszás egyetemi tanulmányaival. Felvettek, és az első ott töltött évem után nagyon megtetszett az a miliő, amit a bukaresti Caragiale Színház- és Filmművészeti Egyetem nyújtott. Úgy gondoltam, és gondolom ma is, itt van az én helyem, ezt kell csinálnom. Az újságírással pedig végleg felhagytam.

hvg.hu: A színházi vagy filmes munka érdekli inkább?

CS: Főleg a színház vonz. Részben azért, mivel az iskolában a filmes képzés még gyerekcipőben jár, a színházi kurzus viszont professzionális.

hvg.hu: Ennek ellenére világszerte ismeretséget Cristian Mungiu Dombokon túl című filmjével szerzett, játékát a Cannes-i zsűri tavaly a legjobb női alakítás díjával jutalmazta. Hogyan jutott a szerephez?

CS: Mondhatjuk, a szokásos filmes módon: meghallgatást tartottak, és a szerepválogató engem is hívott, de nem tudtam, hogy Mungiu filmjéhez válogatnak szereplőket – erre csupán később jöttem rá. (A 4 hónap, 3 hét, 2 nap című – Cannes-ban Arany Pálmával, illetve Európai Filmdíjjal honorált – drámájával a nemzetközi filmtudatba berobbant 45 éves Cristian Mungiu akkora név a mai romániai filmjátszásban, mint nálunk az Oscar-díjas Szabó István vagy a Cannes-i díjas Jancsó Miklós. Mungiu a Dombokon túllal 2012-ben a legjobb forgatókönyvnek dukáló pálmát is elhozta – a szerk.) Mungiunak mutattak képeket színésznőkről és színészekről, akik közül a számára szimpatikusakra rábökött, hogy őket meg szeretné hallgatni. Én nem nagyon reménykedtem, mert tőlem külsőleg távol állt az a karakter, amit el kellett volna játszanom. Amikor felhívtam a casting direktort, el se mertem hinni, hogy enyém a szerep.

hvg.hu: Tökéletes választásnak bizonyult, az első filmjében nyújtott játékát rögvest női főszereplői díjjal ismerték el a legnagyobb és legrangosabb filmfesztiválon. Mennyire változtatta meg az életét a Cannes-i elismerés?

CS: Mondhatni, viccesen indult a dolog, mert a forgatás végéhez közeledve azt mondta az egyik filmbeli partnerem, a papot alakító Valeriu Andriuta, hogy készülhetek átvenni az Arany Pálmát Cannes-ban, mire megkértem, hagyja abba a bolondozást, mert nem tudok az utolsó jelenetekre koncentrálni (nevet). Meglepődtem, mert nem igazán adódott időm álmodozni ilyen sikerről, a csillogó filmvilágról, sőt egyáltalán arra nem nyílott alkalmam – a történések gyors tempóban követték egymást –, hogy azt ízlelgessem, egy Cristian Mungiu-filmben játszhatok. Hiszen Cristian ma a legismertebb, leghíresebb filmrendező Romániában, bárkinek nagy megtiszteltetés vele dolgozni. A Cannes-i díj óriási jelentősséggel bír az életemben, de szívből remélem, hogy nem változtatott meg, belülről az vagyok, aki voltam. Tudjuk, nehéz ellenállni a hírnévnek és a csillogásnak, de én tényleg bízom benne, hogy a lényegemet tekintve nekem sikerül. Azt hiszem, inkább az emberek változtak meg körülöttem, változott a hozzám való hozzáállásuk, de erre meg azt mondhatom: ez normális jelenség.

hvg.hu: Ennek a díjnak van köze a mostani zsűritagságához? Netán csinált ilyesmit korábban?

CS: Nem, annak előtte nem tiszteltek meg filmes zsűriben történő részvétellel. A díjam annak a megerősítése, hogy van keresni valóm a film világában, és igen, a CineFest-zsűritagság is ennek köszönhető. Ez persze nem azt jelenti, hogy emiatt alapból jó zsűritag lennék, de borzasztóan igyekszem, hogy jól végezzem a munkámat. A miskolci fesztivál versenyfilmjeit elsősorban nem technikai szempontból figyelem, hanem a színészi munkákat illetően. Kicsit másképp, mint a zsűritársaim.

hvg.hu: Netán önnek eleve az a feladata, hogy a színészi alakításokat értékelje? Szétosztották a zsűriben, hogy ki mit vizsgál, hogy ön, mint Cannes-i színészi nagydíjas a játékosokra összpontosíts?

CS: Nem, nem igazán van közöttünk egy ilyen feladatmegosztás. Inkább azt mondanám, hogy mint színésznő természetszerűleg, zsigerből figyelek erre. A Nemzetközi Zsűri elnöke, Doru Nitescu – aki tanárom is az egyetemen –, az első megbeszéléseink egyikén mondta, hogy összességében értékeljük a versenyfilmeket, nem szeparálta a tennivalókat, hogy ez a tag a rendezőket értékelje, az a színészeket, amaz meg a stábmunkát.

Cristina Flutur, Cosmina Stratan, Alec Baldwin

AFP / Alberto Pizzoli

hvg.hu: Hatékonyan együtt tud működni négy férfi és négy nő? A versenyfilm-fesztiválok esetében szerintünk egyedülálló a nemek ilyen aránya.

CS: Szerintem egy ilyen munka esetén is érezhető a nemi hovatartozás. Úgy vettem észre, a férfiak sokkal megfelelőbbek erre a feladatra, mert a gondolkodásmódjuk tisztább, vagyis jobban tud egy dologra irányulni, nevezetesen, hogy melyik a jobb film. És bár ez így nem teljesen igaz, de – ahogy a való életben – a nők hajlamosabbak a részletekre figyelni, akár elveszni azokban. A figyelemmegosztást, nemde, a nőknek tulajdonítják. S ha a nők ilyenek, a színésznők százszorosan azok. Teszem hozzá: a férfiszínészek is. Ide tartozik, s persze érthető, hogy tőlem mindig, nem csak most azt kérdezik, ki a kedvenc színészed-színésznőd, és szinte sohasem gondolok nőre. Összpontosított, tiszta gondolkodásban és színészetben is szerintem a férfiak a jobbak. Úgy érzem, a zsűri munkájában kiegészítjük egymást, mert míg mondjuk a férfi kollégák a rendezés vagy a film egészét díjazzák, mi, hölgyek a részleteket értékeljük. A kettő együtt alkot teljességet, és ez így jó.

hvg.hu: Milyennek tartja az idei versenyfilm-felhozatalt? Úgy tűnik, meghatározó a világ szexuális megközelítése.

CS: Tény, hogy igen erős, kiemelt téma a versenyfilmekben a szexuális érzékenység, akár érintőlegesen is, de fontos a testiség. Ez nem új keletű jelenség, sok mostani filmben találkozhatunk vele, alkalmasint az a mód hat az újdonság erejével, ahogy ezt a témát megközelítik. S az érdekes az, ezek a filmek azt mutatják, hogy ennek számtalan útja lehetséges. Már nagyon várom, hogy a végső döntésnél a szex kapcsán a négy férfi és négy női zsűritag egymásnak feszül… (mosolyog)

hvg.hu: A CineFestet követően készül valamilyen filmes munkára?

CS: Nemrég fejeztem be egy HBO-tévésorozat felvételeit Romániában (Stay with me, vagyis „Maradj velem” munkacímmel – a szerk.), és nagyon várom a következő kihívást. Bonyolult erről beszélni, mert alighogy véget ér egy munka, rögtön kutakodsz a másik után, hogyan léphetnél a következő szintre. Nem pusztán a karriered miatt, hanem mert tétlenül lézengsz. S minden a történeten múlik, hogy az közel tud-e kerülni hozzád, legyen szó tévésorozatról, művész- vagy kasszarobbantó filmről. A történet számít, mindegy, hogy az adott karakter, akit játszanom kell, közel áll hozzám vagy sem. Hiszen végül is színésznő vagyok.

 (Az interjú elkészítéséhez köszönjük Fecsó Zoltán közreműködését.)