Kult hvg.hu 2013. július. 15. 16:44

Nézőcsúcs dőlt a Balaton Soundon

Öt nap alatt 127 ezren látogattak el a zamárdi fesztiválra. Egyes külföldi országokban duplájára nőtt a jegyeladás a Balaton Soundra – közölte a Sziget.

Már korábban is sejthető volt, hogy nézőcsúcsot produkál az idei Balaton Sound – írta közleményben a hvg.hu-nak a Sziget Sajtóiroda.

Stiller Ákos

A prémiumfesztivál két napjára előzetesen minden jegy elkelt, öt nap alatt 127 ezren vettek részt az eseményen – írták.

Korábban ismeretlen jelenség volt a hazai fesztiválpiacon, ami a nagy európai rendezvényeknél már megszokott, hogy a rendezvény előtt hetekkel elfogynak a jegyek. A bérletek már hetekkel a kapunyitás előtt elkeltek és ugyancsak már az indulás előtt teltházas volt két nap – olvasható a közleményben.

A szervezők szerint az idei érdeklődés alapján biztosra vehető, hogy akár további több tízezer vendég is ellátogatott volna Zamárdiba. Egyes külföldi országokban a tavalyihoz képest duplájára nőtt a jegyeladásuk. Ennek ellenére nem terveznek a fesztivál méretén változtatni. Hét évvel ezelőtt prémiumfesztiválként pozícionáltuk az eseményt, és ennek azóta is szeretnénk megfelelni, ehhez pedig fontos az is, hogy a mostaninál nagyobb nézőszámmal ne tervezzünk – állt a Sziget közleményében.

Stiller Ákos
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?