Farkasréten temették el Tóth-Tahi Mátét
Testvérei, rokonai és néhány kolléga kísérte hétfőn utolsó útjára a Farkasréti temetőben az 54 évesen elhunyt Tóth-Tahi Mátét.
A győri színház egykori művészének ravatala mellett két, szintén színész testvére, Tahi Tóth László és Tahi József is ott ült, de elment a búcsúztatásra Tordy Géza, a Nemzet Színésze és Forgács Péter, a győri Nemzeti igazgatója is - írja a Blikk.
Korcsmáros György, aki 16 éven át volt Tóth-Tahi direktora, úgy emlékezett a színészre, mint aki imádta a munkáját, s aki maximalista volt, de rettegett attól, hogy nem elég jó.
Tóth-Tahi Mátét május végén egy kollégája találta holtan győri otthonában. A színész akkor már évek óta a színpadtól visszavonultan élt, és bátyja, Tahi Tóth László elmondása szerint többféle betegségtől is szenvedett. Bár először a család se tudta, mi okozhatta korai halálát, a vizsgálat végül kiderítette: a szíve vitte el a nagyszerű művészt.