Bocskor Bíborka egy játéknak indult megasztáros kalandot lehámozva magáról vált a Petőfi rádiós generáció egyik legnépszerűbb zenekarának énekesnőjévé. Egyszerre van benne a hippi lázadó, a taoista bölcs, a kíváncsi kislány és az élet sötétségét is elfogadó nő. A Magashegyi Underground most új lemezzel, és a szerelem minden színével jelentkezik.
Kevés, magyar tehetségkutatót megjárt előadó élt túl őszinte, önazonos emberként a zenei pályán, de Bocskor Bíborkának eddig sikerült. Biciklivel teker át a nyolcon, köszönnek neki a legkülönfélébb emberek, ő meg visszainteget. Így érzi jól magát, ez adja meg a pezsgést. Mert itt minden családias, sokszínű, és véletlenül sem elit. Az nagyon távol áll tőle. Nem is éli, lebegi az életét.
Van benne egy kicsi Cherből a koromfekete frufrujával, amit ő maga vágott le hajnali háromkor egy fesztivál után. A Müpában hófehér díva, az utcán játszótárs, a harmatos fűben útkereső.
Lázadás
A Magashegyi Underground énekesnője kilenc évvel ezelőtt hirtelen felindulásból hagyta ott a szülőfaluját, az erdélyi Csíkszentmártont, pont úgy, ahogy a marosvásárhelyi színművészetiről is kiugrott egy évvel a diploma előtt. Lázadásból, kíváncsiságból, hippiségből.
"Robbanásszerűen döntöttem el, hogy eljövök Budapestre. Egyik délután elindultunk az utcán a párommal, és másnap reggel már itt voltunk. Stoppal, taxival, tök bulis volt. Budapestről nem tudtam sokat, csak hogy színház, zene és képzőművészet szempontjából jó a város."
Ezután kezdődött a munkakeresés, de mivel sosem foglalkoztatta igazán, miből fog megélni, és nem függött az anyagiaktól, ez sem a megszokott módon működött. "Körülbelül úgy nézegettem az újsághirdetéseket, mint a keresztrejtvényt a kislány, aki nem tud olvasni. Mindig kikerült valami kis ennivaló, nem kell nagyon kövérnek lenni, ha az ember eljut havonta egy fürdőbe, vagy egy kedves baráti vacsorát össze tud szervezni, akkor tök jó."
"Felrúgott a felnőttek közé"
Ennek a sodródásnak az eredményeként jutott el a Megasztár harmadik szériájába is, szintén nem karrierépítés céljából, hanem buliból – ahogy ő mondja: könnyedséggel és tudatlansággal. Korábban egy részt sem látott a műsorból, és sosem nézett rá trendi dologként, jól pedig csak addig érezte magát benne, amíg rá nem jött, hogy ez nem játék.
"Rettegek azoktól a helyzetektől, amikor három percem van arra, hogy valamit elmeséljek. Nem értettem a műsor rendszerét, hogy milyen gyár működik ott, és sem a színpadi, sem a gyermeki játékot nem találtam meg benne."
Ezt a rendszeren kívül állást meg is engedték neki. Amikor heti egyszer sajtóbejárás volt, ő csak annyit mondott: "sziasztok, akkor én megyek találkozni a barátaimmal". "Nem volt ennek tétje, elengedtek engem: valószínű olyan voltam, mint az udvari bolond."
Ennek ellenére szereti azt az embert, aki akkor volt, és egy kiadós tréningként tekint vissza a tehetségkutatóra. "Azért vagyok hálás ennek a műsornak, mert teljes mértékben lebontotta és varázstalanította a világomat. Utána rádöbbentem, hogy ez nem olyan nagy tragédia, mert vissza lehet építeni. Ez a műsor felrúgott a felnőttek közé."
Ettől még a show-t követő időszak sem volt egyszerű. "Amikor véget ért a műsor, mindenhol azt hallottam a zenészektől, hogy a play-backelő megasztárosok miatt nem tudnak zenélni, és megélni. Ezt nehéz volt lehámozni magamról, vissza kellett bontanom magam."
"Csak szeretem"
A megasztáros címkétől végül sikerült megszabadulnia, és megint elkezdődött a pezsgés: a Magashegyi Undergrounddal most adják ki a második nagylemezüket Tegnapután címmel. A címkék persze így sem szűntek meg. Előszeretettel hívják különcnek, és szintén szívesen emlegetik úgy, mint az énekesnőt, aki büszke erdélyi származására. Ő viszont erről valami egészen mást gondol.
"Ahova születtem, az annyira bennem van, amennyire nem tud semmi más helyet kapni. Ez annyira természetes nekem, mint a kezem. Nem haragszom rá, nem is vagyok büszke rá, csak szeretem. A büszkeség egy furcsa, férfias szó."
Politika, szórakoztatóipar
A szerencsésen tágra szabott skatulyákban pedig ott van valahol a majdnem színésznővé lett énekesnő, aki – egyelőre úgy tűnik – jól döntött. "Borzasztó nehéz ma Magyarországon színésznek lenni, és egyébként úgy látom, hogy a színház mint kifejezési forma nem nagyon találja a saját élő nyelvét.”
Azt, hogy mi folyik a kultúrpolitikában, csak annyira figyeli, amennyire kivédhetetlen. Ebben a kérdésben is rendszeren kívülinek érzi magát, így ítélni sem akar: „Úgy vagyok a politikával, mint a gyermek, aki kiválasztja, mivel szeret játszani. Én például sosem szálltam be a Capitalyba, inkább elmentem a bogarakkal játszani.”
Azt mondja, a politika nem más, mint a szórakoztatóipar egy nemrég kifejlődött ága, ezért a politikusoknak, és a politikán háborgóknak azt üzenné, ha üzenne: inkább főzzenek egy jót a családnak, vagy látogassák meg a nagymamájukat.
"Szükségem van a szabadságra"
Vagy esetleg csináljanak egy albumot, de azt sem rohanva, vagy nyomás alatt. Bocskor Bíborka csak a színpadon érzi magát a Magashegyi Underground frontasszonyának, egyébként öt ember esszenciájaként gondol a zenekarra. "Ahhoz, hogy működjön egy közösség a saját kis rendszerében, mindenkinek egyenlő szerepek kellenek. Mindenkinek van vétójoga. Őszinte utakra és őszinte szálakra van szükség."
A csapat a lemezeket nehezen adja ki a kezei közül, sokat ülnek rajta: "egy albumot befejezni nem, csak abbahagyni lehet". A két nagylemez között három év telt el, a köztes időszakban pedig az Ezer erdő világában éltek. "Nekem szükségem van a szabadságra, összezavarodom és megijedek, amikor azt hiszem, hogy ez megszűnik. Csak akkor kezdtek el jönni az új dalok, amikor abból a világból már elkívánkoztunk."
A Tegnaputánban a szerelem árnyalatait, színeit és állapotait bontják ki, de ha azt gondolnánk, hogy a dalok ezért csak nőknek szólnak, rögtön itt a cáfolat: az Álmatlanságot például több férfi nézte meg a Youtube-on, mint nő.
Ennek az albumnak az első korong hangsúlyozottan pozitív és életigenlő szemlélete mellett már szerves része a szomorúság is. "Minden emberben a születésétől fogva benne van az alap magány, amit kár retusálni. A szenvedést, a magányt, a sötétséget és a rosszat is el kell fogadnunk, és meg kell tanulnunk konvertálni nyugalommá.”
A nyár viszont valami egészen másról fog szólni: a bódító pörgésről, vagy olykor némi kijózanító önuralomról egy erdő mélyén, meg egy verseskötetről, ami épp úgy nem lesz megszokott, mint az énekesnő idáig megtett útja.