A film rendezője a vetítés előtt a közönségnek arról beszélt, sokan vártak 1989 óta arra, hogy egy tartótiszt megszólaljon. A vetítésen több egyházi és kormányzati személyiség is megjelent, ám maga az állambiztonsági munkát végző tiszt nem.

A több mint egyórás dokumentumfilmben három paphoz látogat el a - meg nem nevezett, de az arcát vállaló - nyugalmazott alezredes, aki a Belügyminisztérium (a római katolikus egyházzal szembeni elhárításért felelős) III/III-1-a alosztályának korábbi vezetője volt a Kádár-korszakban.

A beszélgetések során a megfigyelt papok és az "egyházi reakció elhárítását" végző tartótiszt több konkrét történetet is felidéz. Ezekből egyebek mellett kiderült a tiszt által "szakmának" mondott munka gyakorlata, így például az, hogy a tartótisztek a beszervezések során többeket zsarolással kényszerítettek besúgásra, "együttműködésre", ügynöki munkára, például egyházi személyek lejáratására az 1960-as évektől 1989-ig.

A filmben a "céghez" 1963-ban került tiszt arról beszélt, "ifjúkommunistaként" önként jelentkezett az operatív munkára, amit szakmának tekint, és hitt abban, hogy "szakemberi" tevékenysége hasznos célt szolgál. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az általa is végzett elhárító-hírszerző tevékenység túlnyomó része "nem a tiszta kezek munkája".

A fiatalok lelki gondozását évtizedek óta végző Balás Béla püspök kérdésére a tiszt azt mondta, az volt a baj velük, hogy a fiatalok "nem a KISZ-be jártak, nem a szocialista-kommunista ideológia alapjait tanulták", hanem a kétezer éves hagyományokra épülő egyházi tanokat.

A pap erre válaszul úgy fogalmazott: önök egy nemzetgyilkos stratégiát követtek gondolkodás nélkül, és ha mi hagytuk volna, akkor úgy elintézték volna a magyar ifjúságot, hogy mostanra írmagja sem maradt volna semmiféle érték- vagy vagyontiszteletnek, egymás megbecsülésének.

A megfigyelt papokkal folytatott, a megbocsátás jegyében zajló beszélgetések után a tartótiszt azt mondta: mostani szemmel már úgy látja, korábbi elkötelezettségének ma már nincs semmi alapja, létjogosultsága, és hogy az egész munkája, "a sok dosszié" mind felesleges volt. A filmbéli szereplést pedig a "tisztánlátás" érdekében azért vállalta, hogy az utókornak legyen benyomása az akkor történtekről.

A Médiatanács támogatásával készült filmben a tartótiszt arról is beszélt, 1990-ben történt nyugdíjba vonulásakor aláírt titoktartási kötelezettsége ma is köti, így van, amiről ma sem beszélhet.

Varga Ágota - Balázs Béla-díjas, UNESCO- és Tolerancia-díjas filmrendező - saját honlapján legújabb alkotásáról egyebek mellett azt írta: ez a film az első olyan alkotás, amelyben egy tartótiszt szólal meg. Az ő önvallomásai alapján kiderül, kik szervezték be a hálózati személyeket, kik és mi módon működtették az állambiztonság rendszerét.

A filmből egy munkájának elkötelezett ember portréja bontakozik ki, aki feladatával kapcsolatban évtizedekig nem érzett morális felelősséget, azonban a három egykori érintettel való találkozás a múlt átértékelésére készteti.

Szerinte "a film karakter és korrajz egyben, és annak a felismerése, hogy szavakkal le lehet zárni ugyan a múltat, de mélységeiben és igazán feldolgozni, abból okulni, ki- és megbeszélés, akár a fájdalmas szembesítés nélkül nem lehet".