2013. május. 17. 13:26 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. május. 17. 14:02 Kult

ByeAlex utolérte Wolf Katit

Csütörtök este, az Eurovíziós Dalverseny második elődöntőjének estéjén több mint 2,3 millióan kapcsoltak az M1-re a kétórás élő közvetítés és az azt megelőző stúdióműsor alatt – közölte az MTVA.

A csütörtök esti elődöntő 800 ezer fős nézettséget ért el, ami majdnem a duplája a tavalyi magyar érdekeltségű elődöntő eredményének és a 2012-es finálé eredményeinél is magasabb – írta közleményében a közmédia-alap.

Utoljára Wolf Kati elődöntős szereplésének volt ugyanekkora nézettsége. Akkor, 2011-ben a szombati döntőt is egymillió magyar néző látta.

"Reméljük, most sem lesz ez másképp, hiszen itt egy olyan versenyzőről van szó, akit egyértelműen a nézői szimpátia jelölt a malmői »küldetésre«" – fogalmazott az MTVA.

A tegnap esti műsorral egyébként az M1 a dalverseny sávjában a felnőttek körében a legnézettebb csatorna lett, 20,2 százalékos közönségaránnyal, de a 18-49 évesek érdeklődése is hasonló volt, körükben 18,3 százalékot ért el az M1, ami csak 0,6 százalékponttal marad el az RTL Klub sávos eredményétől ebben a korcsoportban.

A műsor legnézettebb perceit akkor mérte a Nielsen közönségmérése, amikor Alex a malmői aréna színpadára lépett, ekkor több mint egymillió néző szurkolt, hogy a Kedvesem című dallal Magyarország bejusson a szombat esti döntőbe – tették hozzá.