Kult hvg.hu 2013. április. 26. 09:35

A magyar csapat győzelmének örülne a Britain's Got Talent egyik zsűritagja

A magyar látványszínház lett a Britain's Got Talent egyik zsűritagjának, Alesha Dixonnak a gyengéje.

A Britain's Got Talent egyik bírája, Alesha Dixon jelen pillanatban annak örülne a legjobban, ha a magyar látványszínház, az Attraction nyerné meg a tehetségkutató műsort – olvasható a tellymix.co.uk-n.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, az Attraction megható előadásával elbűvölte a zsűrit és a közönséget is – többen sírva fakadtak a produkció alatt.

Csodálatos, megható, elbűvölő, érezelemdús, fantasztikus – többek között ilyen jelzőkkel illette a zsűri az előadást.

Alesha Dixon úgy fogalmazott, hogy jelenleg a magyar csapat a gyenge pontja, de a májusi és júniusi élő show-ban még bármi történhet.

A Hip Hop Boyz egykori tagja, Szűcs Zoltán pár éve alapította a tánciskoláját, amelyből 2004-ben kinőtte magát a látványszínház. A csapat már a magyar Csillag születikben, illetve annak német változatában is próbálkozott, eddig azonban nem értek el olyan komoly sikert, mint a most, a szigetországban.

A látványszínház egy speciális, trükkökre épülő fekete színház műfajú táncszínházi produkció, azaz egy fajta árnyjáték, melynek során a táncosok a fizika törvényszerűségeit semmibe véve lebegnek a levegőben, testrészeik külön életre kelnek, s tárgyak mozognak tőlük függetlenül.

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.