"A kultúrának szüksége van az erős politikai érdekképviseletre"
Be kell fejezni a kulturális rendszerváltást - többek között erről beszél Halász János a Fókuszban a nemzeti érdek című konferencián.
A kultúrának szüksége van az erős politikai érdekképviseletre, és a művészeti élet szereplőinek legalább az alapkérdésekről párbeszédet kellene folytatniuk - állapították meg a Fókuszban a nemzeti érdek című csütörtöki budapesti kultúrpolitikai konferencia résztvevői.
Halász János kultúráért felelős államtitkár megnyitójában hangsúlyozta: a kultúrpolitikának a közösséget kell szolgálnia, be kell fejezni a kulturális rendszerváltást, és új alapokra helyezni a terület finanszírozását és igazgatását.
A Századvég Alapítvány, a Széll Kálmán Program és a Heti Válasz közös konferenciájának délelőtti kerekasztal-beszélgetésén a hazai kultúrpolitika kívánatos irányait, a kulturális élet széttagoltságának megszüntethetőségével kapcsolatos kérdéseket vitattak meg a résztvevők.