A meztelen női test minden domborulata és hajlata: fedetlen mellek, bozontos szeméremdombok és kerek fenekek uralják a következő hónapokban a Szépművészeti Múzeumot. A férfiak már a bejárat előtt tisztára törölgetik a szemüvegüket, hogy minél eredményesebben áldozhassák fel magukat az édes provokáció oltárán. A nők mosolyogva őrzik meg méltóságukat. A Helmut Newton-kiállításon jártunk.
"Vagy annyira ostobák, hogy csak ülnek némán, bámulnak maguk elé kifejezéstelen tekintettel, vagy az idegeimre mennek, mert képtelenek abbahagyni a fecsegést. De vannak olyanok is, akik azt hiszik, hogy valami fontos mondanivalójuk van. Ők a legrosszabbak."
Így jellemezte saját modelljeit Helmut Newton német fotóművész, aki magát nem fotósnak, hanem a fogyasztói társadalomból élő "fizetett mesterlövésznek" tartotta. Képein ezzel a kritikus, unott flegmasággal és gúnnyal együtt is csodát művelt: szinte mindig sikerült elkerülnie a bosszantóan átlagos ízt.
Pénisz után bozontos szeméremdomb
Miután a Ludwig Múzeum alig több, mint egy hete egy univerzális péniszexpanderrel lepte meg látogatóit A meztelen férfi című kiállításon, a város másik végén az egyik legmegosztóbb és legprovokatívabb fotós duzzadó női mellekkel és bozontos szeméremdombokkal kibélelt életmű-kiállítása is megnyílt. Ez a negyedik fotós tárlat a Szépművészeti Múzeumban.
Szinte halljuk, ahogy Fekete György szíve gyorsabban kezd verni, Baán László igazgatói széke pedig megremeg. Egyetlen kapaszkodónk, hogy Ákos, a konzervatív ikon is az első látogatók között van. A kultúráért felelős államtitkári posztjától februárban megfosztott L. Simon László lelkes jelenlétéről még nem tudjuk eldönteni, jó-e, vagy rossz.
Szexista vagy feminista?
Helmut Newton sokkolt és megbotránkoztatott, sőt néha még saját magát is meglepte. Öntörvényű módon elégítette ki a megrendelői igényeket. Sokszor jött vele szembe a szexizmus vádja, ő viszont feministának tartotta magát, aki nem kizsákmányolta, hanem domináns szerepben mutatta meg a nőket. Az 1990-es években nőábrázolásáról heves vitát folytatott Alice Schwarzerrel az EMMA című feminista magazinban, amely végül jogi vitákba is torkollott.
Newton saját bevallása szerint a híres és hírhedt embereket imádta fotózni. Egyik legutolsó hírhedt alanya a szélsőjobboldali francia politikus, Jean-Marie Le Pen volt, de modellt állt neki Monica Belucci, Catherine Denevue, David Bowie, Claudia Schiffer, Jodie Foster, Madonna, Kate Moss, Carla Bruni, Anthony Hopkins, Ralph Fiennes és Andy Warhol is.
Modelljei között ugyanakkor voltak ismeretlenek is: titkárnők, ápolónők, légiutas-kísérők. Mindegy, ki az alany, a végén sosem kell beérnünk az autószerelő műhelyekből ismert tipikus aktok pózaival: résnyire nyitott, nedves ajkakkal és merevedő mellbimbókkal.
A fotók úgy is képesek titokzatosak maradni, hogy a női testből szinte mindent megmutatnak. A csavaros és abszurd, mégis intim megoldásokat nézve elkezd minket érdekelni a képen lévő ember és a mögöttes sztori. Akkor is, ha ez utóbbit nagy valószínűséggel hiába is keresnénk. Mert nincs ilyen, csak formák vannak.
Szokatlanok az arckifejezések, és szokatlanok a helyzetek – a nők nem attól lesznek szexik, hogy azok akarnak lenni.
Pucér testeket látunk farönköt cipelni, palackokat válogatni egy pincében, mankóval, begipszelt lábbal, a radiátorhoz kötözve, füstbe burkolózva, egy tüzelő macska pózában, nyereggel a hátukon, hínárban hemperegve. A fotók többsége semmiben sem hasonlít ahhoz, amit általában a meztelenséghez kötünk. Ennek ellenére a látogatók lelkesek, és közel húzódnak az aktokhoz: "a csinos nőket meg kell nézni".
A meztelenséget magukról lerázó tekintetek sosem egy steril stúdióban születtek meg, ez pedig tudatos döntés eredménye: "Egy nő nem él egy fehér vászon előtt, egy nő az utcán, egy autóban vagy egy hotelszobában él."
Kellett a Vogue-nak
Az aktokon túl a divatfotók sem tipikusak, amire Newtonnak szintén volt saját elmélete: "A tökéletes divatfotó nem divatfotónak néz ki, hanem inkább úgy, mint egy filmkocka, egy portré vagy egy nyaraláson készült fénykép – bárhogy, csak nem úgy, mint egy divatfotó."
A kommersz és a művészet határán lavírozott, de a provokációra való hajlam mindig benne volt. A modellek fakírként, holttestként, vagy éppen űrlényként jelennek meg igénytelen lakókocsikban, a földön szétszórt újságpapírokon fetrengve vagy kiégett autók előtt pózolva.
Ecsettel festik meg egymás mellbimbóját, az arckifejezésük sokszor riadt, vagy agresszív, máskor pedig úgy villódzik a tekintetük, mint ha egy szado-mazo pornóforgatáson zavarta volna meg őket a fotós. Newton mindezzel együtt kellett a Vogue-nak, az Elle-nek és még számtalan divatlapnak és márkának.
Személyes kedvence az a kép, amin egy Bulgari ékszereket viselő nő csirkét tölt. "Mondanom sem kell, hogy a Bulgari borzasztónak találta, amit az ékszereivel műveltem." És ha már csirke, igen megkapó grillcsirkés-nagykéses kompozíciója, amely egyszerre brutális, erotikus és taszító. Mert tárlaton a női portrék és aktok között fel-felbukkan egy-egy tárgyfotó is.
Hatalom, test, brutalitás
Newton képein szeretett a meztelenségről, a testiségről, a brutalitásról, a hatalomról, a pénzről és a divatról is beszélni, de közben végig esztétikus, formabontó, friss és igényes maradt. A Szépművészetiben most három fotósorozata (250 kép) látható egyszerre, a képek között pedig olyan is van, amely csak halála után jelent meg.
Ha Berlinben járnak, látogassanak el a Friedrichstraßén található Helmut Newton Bárba, amelynek falain a művész legismertebb képei láthatók.
Jobban érdekelték a lányok és a fényképészet |
Helmut Newton 1920-ban született Berlinben egy jómódú zsidó gombgyáros család gyermekeként. 1936-ban félbeszakította gimnáziumi tanulmányait, mert már ekkor is inkább az úszás, a lányok és a fényképészet érdekelték. Ezután Berlin egyik ismert portré és divatfotósánál, Yva Else Simonnál tanult, aki később a náci terror áldozatává vált. 1938-ban az egyre inkább totálissá váló náci uralom elől, két fényképezőgéppel Szingapúrba emigrált. Ott két hétig fotóriporterként dolgozott a Singapore Straits-Timesnál, ahonnét rövid időn belül "alkalmatlansága miatt" eltanácsolták. Innen 1940-ben Ausztráliába ment, és öt éven keresztül szolgált a hadseregben, 1946-ban pedig megkapta az ausztrál állampolgárságot. 1948-ban vette feleségül korábbi modelljét, June Brunnel színésznőt, akivel élete végéig együtt élt. Éltek Párizsban, Londonban, Melbourne-ben, New Yorkban, Monacóban, és Los Angelesben is. Az 1970-es évektől a világ egyik legismertebb és legjobban fizetett divat-, reklám-, portré- és aktfényképészeként vált ismertté. 2004-ben halt meg autóbalesetben. Egyes verziók szerint szívrohamot kapott a volán mögött. |
2013. április 4 és július 14 között tekinthetik meg Helmut Newton életművét átfogó kiállítást a Szépművészeti Múzeumban.