2013. március. 28. 09:12 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. március. 28. 09:39 Kult

Névváltoztatást kér a Republictól Cipő anyja

Nem akarja Bódi László Cipő édesanyja, hogy fia halála után Republic néven folytassák a zenélést. A zenekar szerint azonban együtt írták a dalokat, és folytatják is a fellépéseket.

A korábbi énekes, Bódi László Cipő halála után is folytatja a Republic zenekar a közös zenélést. Pünkösd napján Korlát községben, a Nemzetközi Parasztolimpián lépnek fel. A Bors a rendezvény egyik szervezőjétől úgy tudja, a zenekar hamarosan sajtótájékoztatón fogja bejelenti a változásokat, de a koncertet nem mondták le, sőt előtte Bősön és Egerben is fel fognak lépni.

Cipő édesanyja azonban úgy érzi, nem lenne méltó fia emlékéhez, ha a zenekar Republic néven folytatnák tovább a közös zenélést. "A fiam szerezte a legtöbb dalt, ő írta a szövegeket, és ő is énekelte a dalokat. Ő maga volt a Republic. Nem akarom, hogy a fiam zenésztársai Republic néven folytassák tovább a zenélést" – mondta Bódi László édesanyja a lapnak, aki ezért arra kéri a rajongókat, hogy írjanak a tagoknak, hogy ne ezen a néven folytassák a zenélést.

"Az elmúlt huszonhárom év közös munkálkodásban telt el, és senki nem vitathatja el a zenészek jogát, hogy a saját közös alkotásai­kat a közönséggel megosszák. Hogy hogyan tovább, az továbbra is kialakulatlan" – mondta a Borsnak Abella Miklós menedzser a folytatásról.

Boros Csaba, a Republic vezetője azonban úgy gondolja, nincs beleszólása Cipő édesanyjának, és nem érti, miért ne játszanák a közös dalokat Republic néven.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.