2013. február. 07. 21:18 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. március. 06. 13:27 Kult

Jakupcsek kaphat talkshow-t a köztévén

Miután D. Tóth Kriszta felmondott, Jakupcsek Gabriella kaphat saját műsort a köztévén - értesült az Index.

D. Tóth Kriszta, a DTK Show műsorvezetője januárban mondott fel az MTVA-nal. A tévés helyére állítólag Jakupcsek Gabriellát állítja be az MTVA, aki saját talkshow-t kap a köztévén - értesült az Index. A lap szerint az új műsor minden hétköznap a képernyőre kerül majd, a 17 és 19 óra közötti idősávban. A koncepció szerint Jakupcsek Gabriella mellett három másik ismert nő (színésznő, művész, közéleti szereplő) fog faggatni egy-egy vendéget.

A műsort állítólag Jáksó László produkciós cége készítheti - annak ellenére, hogy a szintén hozzá köthető Marslakók című sorozat egyáltalán nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és néhány hónap után le is vették a műsorról.

A Jakupcsek-féle showról az MTVA sajtóosztálya egyelőre annyit nyilatkozott, hogy a műsor indulásának a hírét sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudják. A tavaszi struktúrát majd csak akkor kommunikálják, ha aktuális lesz - tették hozzá.

Helyreigazítás
Cikkünk arra vonatkozó állítása, amely szerint Jáksó László produkciós cége készítheti Jakupcsek műsorát, nem felel meg a valóságnak. Sem Jáksó Lászlónak, sem produkciós cégének nincs a köztévével szerződése új műsor készítésére, és Jáksó állítása szerint ilyet a felek a továbbiakban sem kívánnak kötni.
hvg360 Matalin Dóra 2025. május. 05. 19:30

Orosz Dénes: A Demjén-filmmel semmilyen rendszer mellé vagy ellen nem álltam

Kapott állami támogatást, de a Hogyan tudnék élni nélküled? ideológiamentes film, a költségigényes magyar filmek közül az egyetlen, amely visszahozta az árát, és egyetlen célja volt: szórakoztatni – mondja a rendszerváltás óta legnézettebb magyar film rendezője. Látja a közállapotokat, hogy zaklatott a társadalom, az emberek ugranak mindenre, mégis arra biztat mindenkit, hogy próbálják lehántani ezeket a rétegeket és nézőként befogadni a filmeket. HVG-portré.