2013. január. 28. 18:00 MTI Utolsó frissítés: 2013. január. 29. 10:32 Kult

Magyar író nyerte a nemzetközi díjat

A Szeretik a banánt, elvtársak? című dráma egy korábbi nemzetközi pályázaton a legjobb európai dráma díját is megkapta, most pedig az Imison-díjat vitte el. Székely Csaba művét 180 brit és nemzetközi pályázat közül választották ki.

Székely Csaba marosvásárhelyi író nyerte el a BBC rádiójáték-pályázatának elismeréseivel együtt átadott Imison-díjat Szeretik a banánt, elvtársak? című művéért, amely egy korábbi nemzetközi pályázaton a legjobb európai dráma díját már megkapta a brit közszolgálati rádiótól.

A BBC rádiójáték-pályázatának díjait - a tavalyi első gála után most második alkalommal - a hét végén adták át a brit közszolgálati adó Rádió Színházában megrendezett ceremónián. Az idei díjazottakat 180 brit és nemzetközi pályázó közül választották ki. Székelynek a fiatal alkotókat felkaroló egykori BBC-dramaturgról, Richard Imisonról elnevezett elismerést ítélték oda, amely a legjobb forgatókönyvet író új szerzőnek jár. A brit Írószövetség (The Society of Authors) 1500 fonttal (félmillió forint) járó díja már 1994 óta létezik, de tavaly óta a BBC elismeréseivel együtt adják át.

A BBC pályázatán a 2011. október 1. és 2012. október 31. között angolul először Nagy-Britanniában sugárzott, illetve online először hozzáférhetővé tett forgatókönyvekkel lehetett indulni.

A legjobb rádiójáték díját a Tony Pitts forgatókönyvéből készült On It című alkotás kapta, a sorozat kategóriát pedig az a feldolgozás nyerte, amely Heinrich Böll Katharina Blum elveszett tisztessége című elbeszélése nyomán született. A legjobb rádiójáték-forgatókönyv trófeája, a Tinniswood-díj, amelyet a Brit Írók Céhe (The Writers' Guild of Great Britain) ítél oda és ugyancsak a BBC-elismerésekkel együtt adnak át, Murray Goldnak jutott a Kafka the Musical című művéért.

Székely Csaba 2009-ben a BBC World Service és a British Council kétévente meghirdetett közös nemzetközi rádiójáték-pályázatán szerezte meg a legjobb európai dráma díját Szeretik a banánt, elvtársak? (Do You Like Banana, Comrades?) című munkájával. Az erdélyi író darabjának főszereplője a rendszerváltás előtti és utáni Romániáról mesél a hallgatóknak.

A 32 éves Székely a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem angol-magyar szakán szerzett diplomát, majd drámaírást tanult a marosvásárhelyi színművészeti egyetemen. Évekig volt A hét című kulturális folyóirat szerkesztője, dolgozott az Erdély FM rádiónál, jelenleg a manna.ro portál munkatársa és a színművészetin is tanít. Tavaly Bányavirág című színművéért megkapta a magyar színikritikusok céhének díját.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.