Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
L. Simon László kultúráért felelős államtitkár feladná a pályáztatást és hatalmi pozícióból delegálná a kiemelt nemzeti intézmények vezetőit. Ez nem is volna tragédia, ennél azonban sokkal rosszabb készül.
„Ennek a rendszernek a fenntartása így nem jó” – mondta L. Simon László az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára az ATV Szabad szemmel című, január 14-én sugárzott műsorában. „Fenntartónak kell vállalnia a felelősséget a kinevezésért”, mondta, vagyis szerinte teljesen fölösleges pályázatokkal bíbelődni, szakmai kuratóriumokat felkérni, a miniszter (ha az intézmény állami) vagy a polgármester (ha az intézmény önkormányzati) legyen elég felkészült és vállalja a döntését.
A javaslat csak a kiemelt nemzeti kulturális intézmények vezető pozícióiról szól, mint a Magyar Állami Operaház vagy a Néprajzi Múzeum igazgatóságáról. Legalábbis egyelőre. L. Simon azt mondja, bírja Balog Zoltán miniszter támogatását és a jogszabályok megfelelő módosításán már dolgoznak.
Az utóbbi időben nagykoalíció is alakult a javaslat körül. Ezt támogatja nyíltan a pályázati rendszer egyik nyertese, Vidnyánszky Attila is, de egyetért vele Ascher Tamás és Alföldi Róbert, holott ők ketten a barikád másik oldalán állnak, és más az indítékuk: az önbecsülés. „Ócska, kelet-európai színjáték, megtehették volna, hogy egyszerűen kinevezik,” mondta Ascher, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora, amivel nem is annyira a a Nemzeti Színház vezérigazgatói posztjára kiírt pályázat eredményét, inkább a döntéshozás menetét kommentálta. Az első Orbán-kormány kultuszminisztere, Rockenbauer Zoltán ugyan nem mondott le a pályáztatási rendszerről, de ő sem köntörfalaz: a kuratóriumok csupán fügefalevélként takarják el a hatalmi ambíciókat.
Tézis: nem kell pályáztatás
A nyertes oldal indítéka még világosabbnak tűnik. És bizonyos megközelítésben még logikus is, amit javasolnak. Ezért:
- A parlamentet demokratikusan választják meg, a parlamenti reprezentatív erőviszonyoknak megfelelően kéri fel az államfő a kormányalakításra az egyik vagy a másik pártot, a közakarat tehát automatikusan megjelenik minden minisztériumban.
- A miniszternek szakértői és tanácsadói is vannak, adott döntések előtt konzultál velük.
- A miniszter eddig is felelősséget vállalt, hiszen a pályázatokat elbíráló bizottságok csak ajánlottak, jelöltek, de végül ő nevezett ki.
Röviden: minek ide alkalmi kuratórium, amikor a népakaratot garantálja az intézményrendszer és a felelősségi viszonyok is változatlanok maradnak?
Vidnyánszky Attila úgy kampányolt az ötlet mellett, hogy homályosan utalt „más demokratikus országokra”, ahol a fenntartó vállalja a felelősséget, és kinevez. Merész leegyszerűsítése az európai gyakorlatnak. Valóban, a legtöbb országban a miniszteré a végső döntés, de általában szakmai zsűri előtt folytatott verseny előzi meg a kinevezéseket.
Antitézis: mégsem így működik Európában
Párizsban csak 2015-ben jár le az operaház igazgatójának, Nicholas Joёlnek a mandátuma, de már most kijelölték az utódot, Stéphane Lissnert, aki a Milánói Scalából érkezik. A következő igazgató kinevezésére azért került sor ilyen korán, mert Joёl nem kívánta elfogadni azt a költségcsökkentést, amit a friss szocialista miniszterasszony, Auréle Filippetti, a kultúráért és kommunikációért felelős tárca vezetője még 2012 szeptemberében jelentett be. A miniszter ráadásul megkapta a kormányfő és az államfő támogatását is, ettől zengett a francia kulturális sajtó.
Már-már azt hihetnénk, hogy a döntés Vidnyánszky számára példaadó lehet. Azonban a francia döntéshozatalt is pályázat előzi meg, és a szakma által javasolt jelölteket választhatja csak a miniszter.
Ehhez képest már most kényelmesebb helyzetben vannak a magyar kormánytagok, nincs olyan befolyása a kuratóriumoknak, mint a francia esetben, és ezt még Hiller István minisztériumának köszönhetik L. Simonék. Az érvényben levő jogszabályok szerint ugyanis a döntés most is a fenntartónál van, vagyis nyugodtan választhatják Vidnyánszkyt a Nemzeti Színház élére, még akkor is, ha a kuratórium nem őt ajánlja. Egyetlen igazi feltétel az, hogy pályázzon a favorit, mielőtt megkapja a mandátumot. Így lett Dörner György színházigazgató egy csapnivaló 18 oldalas pályázattal, 2 támogató és 6 ellenszavazattal.
Ausztria sem működik másképpen. A törvény szerint a szövetségi múzeum élére pályázók először benyújtják tenderüket írásban, majd a múzeum kuratóriuma meghallgatásokat tart. Az interjúk után javaslatot tesznek, és az oktatási miniszter végül dönt. A Burgtheater (Várszínház) vagy a Staatsoper (Állami Operaház) már két vezetői helyet pályáztatnak: egy művészeti és egy a gazdasági igazgatóét. Öt-öt évre kapnak mandátumot. Ha a művészeti igazgató szeretné újrapályázni a posztját, akkor már nem szükséges benyújtania második tenderét, jöhet egyenesen a meghallgatásra.
A britek – monarchia ide vagy oda – az önkormányzatiság és a civil kontroll mintái. A Brit Filmintézet (BFI), ami hasonlóan a magyar Nemzeti Filmalaphoz, mint közhasznú társaság közreműködik filmfejlesztésben, -gyártásban és –forgalmazásban is. II. Erzsébettől kapta kartáját, vagyis intézményes működésének jogkörét biztosító jogi személyét. A kormány tartja el, 20 millió fontot utal át a kulturális, média és sport minisztérium, vagyis az intézmény a költségvetés túlnyomó részét a kabinettől kapja.
Hogy miként működik az intézet, az már nem a kormány dolga. Élén egy igazgató, akit az igazgatótanács választ meg. Az igazgatótanács tagjait pedig a többezres tagság szavazza meg. Tehát a kormányzat vállalja az anyagi felelősséget, mint közügyet, de egyúttal nem érzi szükségét annak, hogy saját vazallusait ültesse a szakma nyakába.
Az államtitkárságot is szorongatják
Úgy tűnik a felszínen, megint a civilek öklöznek a minisztériummal, és mivel a vesztésre álló szakmabeliek - színházi emberek, zenészek, múzeulógusok, tudósok - már csak rezignáltan nyilatkoznak, nyer a központosítás. De csak a felszínen... a helyzet ennél sokkal bonyolultabb lehet.
Gyanús, hogy a nyilatkozatai nyomán a nyitott, szabad kultúráért kiálló, és amúgy írói múlttal dicsekvő kultúrpolitikus későn érkezett. (L.Simon először Jankovics Marcellt váltotta az NKA élén 2011. őszén, majd innen került Szőcs Géza államtitkár helyére 2012. nyarán.) Sok már a kiszervezés, egyre erősebbek a kormányon kívüli árnyékhatalom potentátjai. Könnyű átnyúlni a minisztérium feje fölött.
A filmvilág élén kormánybiztos áll, aki rátermett szakember, de nem L. Simon vagy Balog keze alá dolgozik. Tavaly nyáron az is előfordult, hogy a Filmalap és Andy Vajna önállóan lépett a budapesti art mozik helyzetének javítására, és még anyagi keret is akadt egy gyorssegélyre. Nem kellett ehhez sem Balog a kabinetből, sem Tarlós a fővárosból.
A legnagyobb közhely persze a Magyar Művészeti Akadémia. Nemcsak az azt vezető Fekete György személye miatt, hanem azért is, mert vegytiszta jogi példája annak a folyamatnak, amelyben még az államtitkárok sem feltétlen érezhetik biztonságban magukat. L. Simon úriember: könnyes szemmel sorolja azokat az intézményeket, amelyeknek működéséhez még hozzászólhat a tárcája és az NKA. Lojálisan kerüli az ATV interjúban a választ arra kérdésre, hogy miként éli meg a kiszervezéseket.
Márpedig erős a gyanú: a kiszervezések célja nem más, mint olyan pozíciók, intézmények és hatáskörök létrehozása, amelyek egy esetleges kormányváltás után is megmaradnának hídfőállásnak. Egy minisztériumot el lehet veszíteni, még a parlamentet is. De egy alkotmányba betonozott intézményt és finanszírozását csak újabb alkotmányozó többséggel lehet kirobbantani.
Könnyen megtörténhet tehát, hogy a készülő törvényjavaslat nem liberálisok, balosok, függetlenek, progresszívek, kozmopoliták ellen keres szérumot, hanem a jobboldali árnyékkormányszervek ellen. Ezért nem is szolgálja a rezsim érdekeit: a misztériumot teszi nagyhatalmúvá, nem a tábort.
E pillanatban ugyanis úgy állunk, hogy mostantól nem a civilek találják ki az államukat, hanem az állam a civileket. Ez a megszállás pedig a legintelligensebb műhelyek elfoglalásával kezdődött.
