Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Mark Owen tengerészgyalogos volt, tagja a világ legjobban kiképzett elit alakulatának, a Navy SEAL-nek. A legveszélyesebb iraki, afganisztáni küldetések után parancsot kaptak, hogy fogják el a történelem egyik legsötétebb bűnözőjét, a terroristavezér Oszama bin Ladent, aki 2001 szeptember tizenegyedike óta kerestek. Owen átélte az akciót és közvetlen közelről látta, hogyan végzik ki Bin Ladent, aki, bár tudta mi történik vele, nem tanúsított ellenállást. Aztán gondolt egyet, és könyvet írt az élményeiből. A könyv, amely miatt az Egyesült Államok elnöke is magyarázkodásra kényszerült, novemberben magyarul is megjelent.
Az A1-ben Charlie beállította a robbanóanyagot, és megtippelte a várható lökéshullámot. Mivel a robbanóanyag épületen belül készült felrobbanni, erősebb légnyomásra lehetett számítani, és arra, hogy betöri az ajtókat és az ablakokat. Charlie mellett még két SEAL-katona volt. Szinte semmi nem védte őket a lökéshullámtól, egyikük a szomszéd szobába vezető ajtó mögé bújt.
– Hé, haver, lehet, hogy vigyáznod kellene azzal az ajtóval – mondta Charlie.
A katona éppen idejében lépett ki az ajtó mögül, miközben Charlie begyújtotta a töltetet. Odakintről, a baromfiudvarról is hallottam a robbanást. A légnyomás leszakította azt az ajtót, amelyik mögött a katona próbált elrejtőzni, és a szemközti falhoz vágta. A SEAL-katona döbbenten állt a helyén. Pár pillanattal korábban még az ajtó mögött volt, és valószínűleg súlyosan megsérült volna, ha ott marad.
– Kösz – mondta Charlie-nak, miközben mindketten előreléptek, és kitárták a berobbantott ajtót.
Megindultunk felfelé a lépcsőn. Beletelt pár másodpercbe, amíg eljutottam a bejáratig. A második fémajtón is bementem, majd tovább fel a lépcsőn. A srácok nagy része már ott volt előttem.
A csempével kirakott lépcsőfokok kilencven fokban álltak egymáshoz képest, egyfajta csigalépcsőként, amelyet kis vízszintes részek szakítottak meg. Fogalmunk sem volt, mire számíthatunk. Mostanra bin Ladennek, vagy bárki másnak, aki odabent bujkál, rengeteg ideje volt fegyvert szerezni és felkészülni a védekezésre. Mivel a csigalépcső volt az egyetlen út felfelé, simán csapdába eshettünk.
Sötét volt, és mindent elkövettünk, hogy ne üssünk zajt. Minden lépésünkre odafigyeltünk.
Nem beszéltünk.
Nem kiabáltunk.
Nem rohantunk.
A régi szép időkben villanógránátokat dobálva rohamoztuk volna meg a várat behatolás közben. Most olyan csendesen mozogtunk, ahogyan csak tudtunk. Az éjjellátónk miatt előnyben voltunk, de ez elveszett volna, ha üvöltve rontunk be a szobákba. A munkának ez a szakasza az önuralomról szólt. Nem volt rá okunk, hogy a halálba rohanjunk.
Mire felértem az első emeletre, a legtöbben már szétszóródtak. A második szint egy hosszú folyosóra nyílt, amely az épület déli oldalán végigfutó erkélyhez vezetett. Az emeleten négy ajtó volt, kettő jobbra, a lépcsőhöz közel, kettő pedig távolabb, az erkély mellett. Láttam, ahogy a csapattársaim végigosonnak a folyosón, és belökik az ajtókat, mielőtt némán behatolnak rajtuk.
Észrevettem egy katonát a harmadik vagy negyedik lépcsőfokon a második és a harmadik szint között. Egy holttest hevert a lépcsőn. Vér csorgott belőle a márványfokokra.
A katona őrködés közben meglátta, hogy egy férfi dugja ki a fejét a lépcső tetejénél. A titkosszolgálat jelentései szerint négy férfi is tartózkodhatott az objektumban. Kálid, bin Laden egyik fia valószínűleg az első emeleten lakott, míg bin Laden a harmadikon. A lépcsőnél felbukkanó fej borotvált volt, szakáll nélkül. Csak bin Laden fia lehetett.
– Kálid – suttogta a katona. – Kálid!
Az épületben mindenki hallotta a helikopterek zúgását. Hallották a fegyverropogást a vendégházból, és hallották az ajtók berobbantását.
De ekkorra ismét elcsendesedett minden. Nem hallhattak mást, csak a lépteinket. Ekkor a fenti férfi meghallotta a nevét.
Tudják a nevemet? – valószínűleg ezt gondolta.
Úrrá lett rajta a kíváncsiság, és kidugta a fejét, hogy megnézze, ki szólongatja. Abban a másodpercben, hogy ismét kidugta a fejét, a katona arcon lőtte. A holttest legurult a lépcsőn és megakadt félúton.
Hátranéztem, és láttam, hogy újabb SEAL-katonák jönnek fel a lépcsőn és kezdenek felsorakozni mögöttem. Az első emeleti folyosó már tele volt emberrel, és nekik nem volt szükségük további segítségre.
Csak felfelé mehettünk.
