Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Miért nem érdekli a kiadót, ha a gondozásában lévő könyv egy fordítási hiba miatt híresül el? Az eszetlen bestseller-hajsza A szürke ötven árnyalata című könyv oroszlánkirályos bakiján bukott ki, de hibáztatható egyedül a fordító? Utánajártunk, hogy viszonyul egymáshoz a kiadó, a szerkesztő, a fordító és a terjesztő az egyre szűkülő könyvpiacon. Van főgonosz? Az olvasó ártatlan.
Komoly botrányt kavart A szürke ötven árnyalata című könyv magyar kiadásában Tótisz András fordítói bakija, aki a Kings of Leon rockzenekart nem ismervén Oroszlánkirálynak fordította (lásd Az Oroszlánkirályon túl című írásunkat). Hirtelenjében felkapták a fejüket a szakmában és az interneten, és miután a vele készült interjúban Tótisz nem reagált túl belátóan, a Tumblr bloggerei gyártani kezdték a fordító arcképével ellátott csúfondáros mémeket, kapitális (és persze mókás) fordítói baromságokkal teletüzdelve. A bestsellert ettől függetlenül veszik, jön a második rész (A sötét ötven árnyalata), a fordító állítólag ismét Tótisz, akit sürget az idő, és a kiadó.
Az újabb hiba elkerülését semmi nem garantálja, mivel a könyvgondozásból egyre inkább kihagyják azokat a szereplőket, akik védőhálót biztosítanának az oroszlánkirályos fordítói hibák ellen és ennek számos oka van. Minden ott kezdődik (és persze végződik), hogy Magyarország kis ország. Elszigetelt nyelvi közösségben élünk, amelynek 13,5 millió anyanyelvi beszélője van szerte a világban, nagyjából 12 millióan élnek ezek közül a Kárpát-medencében, és valamivel kevesebb mint 10 millióan Magyarország határain belül. Méginkább igaz ez a megállapítás, ha a könyvszakmára gondolunk. A könyvolvasás népszerűsége a technikai fejlődéssel csökken, a piac szűkül, ami egyre nehezebb helyzetbe sodorja a szakma szereplőit.
A KSH könyvpiacról szóló adatbázisában számon tartanak minden, 49 oldalnál hosszabb, írásban megjelent művet, tehát beletartozik a szépirodalmon kívül a szakirodalom, a képes albumok, a térképek és a gyermekek számára készült kifestők is. Az 1960-as években Magyarországon közel háromezer címet adtak ki, 34,7 millió példányban. A számok folyamatosan nőttek, az 1984-90 közötti időszakig, ezekben az években 7-8000 művet bocsátottak ki, 100 millió körüli példányban. Ez volt a csúcs, az 1990-es 113,1 millió kötetet nem tudta felülmúlni a kínálati oldal.
| Az Oroszlánkirályon túl |
Nem szoktam hozzá az internetes kultúrához – Tótisz András többek között ezzel magyarázta, hogy miként alakulhatott ki ekkora felhajtás körülötte. A Tótisz-mémek épp egy hónapja lepték el az internetet, és ahogy lenni szokott, három nap múlva elült a hype. Az Oroszlánkirályon borult ki a bili, a Sex on fire ugyanis nem a kis Szimba dala a The Lion King-ből, hanem a Kings of Leon 2008-as száma. Tótisz azonban bevallása szerint zenekedvelő, így nem is tűnt fel neki, hogy az erotikával túlfűtött szöveg környezetébe nem a Walt Disney való. Félrefordított egy mondatot. Sem a szerkesztőnek, sem a lektornak nem tűnt fel az alig egy hónap alatt behajtott ötszázharminc oldalban a baki. Eme hibán kívül A szürke ötven árnyalata a fordító szerint sikerült, ezért a második rész is az ő munkája lesz, sőt reményei szerint a harmadik is. „Az írónak van egy jellegzetes stílusa, levegője, a fordításnak ezt kell visszaadnia” – véli Tótisz, az eladások pedig őt igazolják. "Itthon is sikeres a nemzetközi bestseller, tehát a fordító át tudta adni azt a pluszt, ami miatt ez a könyv mindenhol kiválhatott a mezőnyből. Tehát a fordítás jó." És ez nem nagyképűség kérdése szerinte, bát a mém-jelenség leginkább erre volt reakció, és ezt maga Tótisz is belátja: „Rosszul kezeltem a helyzetet, de úgy vélem, a névtelen feljelentés ősi magyar divatja nyilvánult meg újra, a technika újabb eszközt adott hozzá”. Tótisz András közben dolgozik a második részen, sőt úgy számítja: a harmadikat is tőle rendeli meg az Ulpius. A kiadótól viszont nem tudtunk kicsikarni választ, azt sem, hogy esetleg az "Oroszlánkirály" megdobta-e a keresletet a könyv iránt. Tótisz azt mondja igen, sőt az ő régi bestsellere, az Öld meg puszta kézzel iránt is elkezdtek érdeklődni, ezért úgy döntött, újra kiadja. |
Új tendencia figyelhető meg: amíg a példányszámok 15 év alatt visszazuhantak az 1960-as évek szintjére és 35 millió példány körül stagnálni látszik az éves kötetszám, addig a megjelenő címek száma tovább gyarapodott, 2011-ben pontosan 11 821 jelent meg az országban. Emellett 2008-ig a könyvpiac bruttó forgalma is egyre nőtt, 67,6 milliárd forintról esett vissza a válság hatására 6%-kal gyenge 60 milliárdra.
A rendszerváltást követően a korábbi kiadói és terjesztői hálózat szétesett. A cenzúra eltűnésével cégek százai jelentek meg a piacon, majd mentek csődbe néhány év alatt. A 130 tagot tömörítő ernyőszervezet, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) elnöke, Zentai Péter László elmondása szerint ma is ezer körüli azon a cégek száma, amelyek könyvkiadással foglalkoznak. Az MKKE évente készíti el jelentését a könyvpiacon zajló folyamatokról, ami a centralizáció jeleit a 2000-es évektől mutatja.
Optimális könyvgondozás
Szépirodalmi mű esetében az USA-ban a szerzői jogok megszerzésétől számítva másfél évbe telik, amíg egy átlagos terjedelmű, idegen nyelvű könyv megjelenhet. Ennyi időt vesz igénybe a jó fordítás, annak ellenőrzése, a stiláris és nyelvtani hibák javítása, a tördelési és grafikai előkészítés és a nyomtatás.
Az 1980-as évek második felében, még a teljes foglalkoztatottság szellemében, a magyar könyvgondozás virágkorát élte. Az egész könyvpiacon 11 nagy kiadó működött, meghatározott profillal, a piaci igényektől nagyjából függetlenül, oktatási célokkal. Az Akadémai Kiadó és Nyomda Vállalat, a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó és a Gondolat szakmai szövegekkel foglalkozott, a Szépirodalmi Kiadó, a Magvető, az Európa, a Móra, a Táncsics, az RTV Minerva és a Corvina magyar és külföldi szórakoztató, gyermek- és szépirodalmat, a Helikon bibliofil kiadványokat, a Tankönyvkiadó pedig tanítási segédanyagokat adott közre. A teljes ellenőrzés elvének megfelelően a bolthálózat is állami irányítás alatt állt.
A lefordítandó könyvet a szerkesztő felkínálta 3-5 fordítónak, akik abban a helyzetben voltak, hogy akár vissza is utasíthatták a szöveget, ha az nem feküdt nekik. Az egyes témáknak szakértői voltak, ha valaki az adott területről korábban már több könyvet fordított, automatikusan megkapta a hasonló munkákat. A fordítás után a szöveget tartalmilag és stilisztikailag a szerkesztő átnézte, mellette dolgozott nyelvi lektor, aki a szöveget mondatról mondatra összevetette az eredetivel, majd korrektor és kézirat-előkészítő javította a nyelvhelyességi és helyesírási hibákat. Ezután következett a tördelés és a nyomdai előkészítés folyamata.
Bestseller-hajsza
„Nyugaton már jóval egy könyv kiadása előtt dolgoznak azon, hogy a szerző ismert legyen, és a könyv rögtön felkerüljön a listákra. A marketingmasinéria révén mire a könyvesboltba kerül, már mindenki várja. Marketingbüdzsé hiányában ezt kell meglovagolniuk az itthoni kiadóknak is, gyorsan ráharapni – azaz megvenni a jogokat – és minél hamarabb – alig pár hónappal a kinti megjelenés után – kihozni Magyarországon” – vázolja fel Szörnyi Kriszta, a HVG könyvek kommunikációért felelős munkatársa, hogy hogyan indul a hajsza a bestsellerek után. A verseny miatt csökken az idő, amit a könyvgondozásra lehet szánni, a kinti egy-másfél évből így lesz nálunk maximum hat hónap – mondja Szörnyi.
Az időszűke mellett a régen ötszereplős – fordító, szerkesztő, olvasószerkesztő, nyelvi lektor, korrektor – munkában már csak ketten jutnak szóhoz. A fordítónak jó esetben van két-három hónapja a munkára, de a hazai alacsony honorárium – átlag 25-40 ezer forint per 25 oldal – kénytelenek bevállalni egyszerre több munkát is.
Szűkülő piac, gyengülő minőség
Az országban egyre kevesebb kis méretű, önálló üzlet tud fennmaradni. Kolosi Beáta, a Líra vezérigazgatója szerint a nagy kereskedőláncok rendszerint bizományba, nagy tételben, egyben veszik át az értékesítésre szánt könyveket. Az eladott mennyiségről havonta készül az elszámolás, a befolyt pénzeken 50-50 arányban osztozik a kiadó és a terjesztő. De egyes források szerint ez az arány esetenként már 40-60% a terjesztők javára.
A könyv előállítójánál előre jelentkeznek a kötet finanszírozásának költségei. Rövid időn belül ki kell fizetnie a nyomdát, ami a kiadónál maradó rész 25-33%-a, a bolti ár 10-12%-a. A szerzői jogok, a szöveggel foglalkozó munkatársak díja szintén milliós nagyságrendű összeg, ami mellett fent kell tartani a hátteret adó irodát is. A kiadó hónapokkal később, több, kisebb részletben jut a pénzéhez, amit tovább tud forgatni. Az elkészült kötet lassan, átlagosan 1 év alatt jut el az olvasóhoz.
A terjesztők terhei sem alacsonyak. A kiskereskedőknek az üzletek bérleti díját, rezsijét, munkatársai bérét, a hátteret adó informatikai és humán struktúrát és a raktározási és logisztikai hálózatot fenntartani komoly feladat. Ez utóbbi költségei különösen magasak, becslések szerint összesen 80-85 ezer cím példányai vannak forgalomban az új könyvek piacán.
Ezen az alapvetően pénzhiányos területen a szereplők igyekeznek minél nagyobbat harapni, ennek köszönhető a korábban említett növekvő piaci koncentráció. A terjesztők igyekeznek kiadókat magukhoz kötni, így jött létre a Líra-csoport (Magvető, Athenaeum, Corvina, Rózsavölgyi és Társa Kiadó, Manó Könyvek Kiadó), a Alexandra-lánc (Alexandra Kiadó, Európa Könyvkiadó, Cartaphilus Könyvkiadó, Geographia Kiadó, M-érték Kiadó, Ikar Kiadó, Panemex Kiadó, amihez még kapcsolódnak kizárólagosan terjesztett partnerek), és tavaly a Libri is beindította saját könyvkiadó vállalkozását. Más stratégiával dolgozik a Sanoma csoport tulajdonában lévő Nemzeti Tankönyvkiadó, ami éppen a napokban szállít ki az iskolákba 900 cím alatt több millió kötetet.
Az elégséges forgalom eléréséhez a kiadók is kénytelenek egyszerre sok címet forgalmazni, vagy ha módjukban áll, nagyobb kockázattal külföldi bestsellereket fordítani, ezzel egy időben a kiadásaikat a minimálisra faragni. Gyakran kézenfekvő megoldásnak tűnik az egyes munkafolyamatok racionalizálása, összevonása. Ezzel a kiadó időt és pénzt takaríthat meg, igaz, a szöveg minőségének és a bedolgozók életszínvonalának rovására.
Lapozzunk tovább
A papír alapú könyvkiadás jövőjéről sok a találgatás, kevés a megbízható információ. Nem tudni, milyen gyorsan tudja átvenni a papír helyét az elektronikus formátum, a boltokét az internet. Van, aki a hagyomány megingathatatlansága mellett érvel, hiszen az e-booknak nincs illata és hangulata, mások a digitális változat rugalmas felhasználhatóságát, olcsóságát, kényelmességét hangsúlyozzák.
A magyar viszonyokat szemlélve biztosnak látszik, hogy a piaci szereplőknek változtatniuk kell. Hosszú távon a jelenlegi struktúra fenntarthatatlan. Az óriási raktárépületekben tornyosuló eladatlan könyvhegyek, és az ezekben álló vagyonok nem adnak biztató képet, de a fogyasztói szokások változásával a könyvpaloták fenntartása is hatalmas terhet rak az egész szakma hátára. Ez egyéni meggazdagodásra tartogat lehetőségeket, de több ezer foglalkoztatottat hoz nehéz és kiszolgáltatott helyzetbe.
Az államnak, a mindenkori kultúrpolitikának is el kellene döntenie, hogy merre lépjen tovább a jelenlegi helyzetből. Bár az MKKE 2003-as kezdeményezésére a parlament elfogadta, hogy a könyvek árát 5%-os áfakulcs terhelje, még van mit tenni. “Az állami költségvetés kulturális kiadásai 2009-ben meghaladták a 179 milliárd forintot, amelyből a könyv-, lap- és zeneműkiadók csak 0,8%-ban – mintegy 1,5 milliárd forinttal – részesedtek. Napjainkban a csekély költségvetési hozzájárulás mellett a könyvek árát elsősorban a piaci viszonyok alakítják” (Könyvkiadás, 2010, in: Statisztikai Tükör, V. évfolyam 34. szám, 2011. június 3.)
A kiadók és szervezeteik több ajánlást, javaslatot megfogalmaztak. Külföldi példák alapján a kultúra irányítói elrendelhetnék a kötött árat, bár ez az e-könyv térnyerésével idővel értelmét veszíti, átdolgozhatnák a támogatási rendszert, vagy népszerűsíthetnék az olvasást. A javaslatokat össze is lehetne fűzni, stratégiát alkothatnának a döntéshozók, de ezek a hangok nem mindig találtak megértő fülekre.
Kevés idő, kis pénz, megosztott figyelem, romló minőség, és a könyv fogyasztói árából csupán 50 százalékhoz jutó kiadó – mindennek fényében sem bocsátható meg az oroszlánkirályos baki, legfeljebb csak megérthető, hogy mindenki ott spórol, ahol tud, vagy ahol nem szégyell.
