2012. április. 13. 20:49 MTI Utolsó frissítés: 2016. április. 13. 12:52 Kult

Kisvakond-rajzpályázat indul

A Kisvakond címmel az idei gyereknapra rajzpályázatot hirdet óvodás és iskolás gyerekeknek a Budapest Film. A beadási határidő május 10.

A pályázatra három és hat év közötti gyerekek A Kisvakond kalandjai című témában készíthetik el rajzaikat. A pályázat beküldői között mozijegyeket sorsolnak ki – közölte a Budapest Film pénteken.

A rajzokat, amelyekre rá kell írni a gyermek nevét, korát és elérhetőségét, a Budapest Film címére várják. A legszebb rajzokat a nagyközönség is láthatja május 21-től a Puskin moziban.

A Kisvakondot a cseh rajzfilmtervező, Zdenek Miler álmodta meg. A mesefigura főszereplésével 55 éve készült el az első animációs film. A Kisvakond eredetileg egy vászoning-reklám figurájaként született meg. A Kisvakond nadrágja című rajzfilm 1957-ben elnyerte a velencei nemzetközi filmfesztivál Ezüst Oroszlán-díját.

Több mint ötven epizód készült belőle, a sorozat utolsó részét 2002-ben forgatták. Az első részt leszámítva Kisvakond és barátai nem beszélnek, hanem igencsak beszédes indulatszavakat és hangokat hallatnak. Ezeket a rendező a kislányairól, Katerináról és Barboráról készített hangfelvételek segítségével komponálta meg.

Zdenek Miler cseh rajzfilmkészítő és rendező 90 éves korában, tavaly hunyt el.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.