Tizenhetedik bemutatójára készül Pintér Béla
Időutazásra hívja a közönséget Pintér Béla és Társulata legújabb előadásában: a Kaisers TV, Ungarn című darabot, amely az 1848-as szabadságharc fiktív hősének magánéletébe ad bepillantást, pénteken mutatják be a megújuló Szkéné Színházban.
A Kaisers TV, Ungarn története 1881-ben kezdődik, amikor gróf Baráznay Amália hipnózis segítségével időutazásra indul és 1848-ban találja magát. Találkozik apjával, Baráznay Ignáccal, akit a krónika a "sukorói oroszlán"-ként emleget, és olyasmit tud meg róla, ami teljesen megváltoztatja a sohasem látott, de imádott apához és a nehezen tűrt anyához fűződő korábbi érzéseit. Elkezd harcolni a szülei házasságának és a forradalomnak a megmentéséért. És minden a schwechati csatában dől el...
1848-ba visszakerülve Amália az akkor már működő császári televíziónál, a Kaisers TV, Ungarn stúdiójában kap állást. Az időszakot ugyanis a darabban úgy mutatják be, mintha már ebben a korban is létezett volna televízió, így egy tévéstúdió működését, munkatársainak az életét is megismerhetjük. Mint Enyedi Éva megjegyezte, bár a darabnak nincs egyetlen főszereplője, a legfontosabb karakter mégis a tábornok figurája Mucsi Zoltán alakításában, aki vendégként játszik a társulattal. Szintén vendégként látható Stefanovics Angéla. Mindkét színész szerepelt már korábban is Pintér Béla-darabban, egy-egy beugrás alkalmával - idézte fel Enyedi Éva, hozzáfűzve, hogy a vendégművészek játéka mindig meghatározó, új színekkel gazdagítja előadásaikat.
Szólt arról is, hogy a zene - amely idézetek sorozata - a korábbi darabokhoz hasonlóan ebben a produkcióban is fontos szerepet játszik, de nem "énekbeszédben" szólal meg a történet. Kiemelte: külön érdekesség, hogy az előadás nyilvános főpróbája éppen október 6-án, az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján lesz. A darabot a bemutatót követően októberben 8-án, 10-én és 11-én is játsszák.
Az Amáliát alakító Enyedi Éva, a Gróf Baráznay Ignác szerepét megformáló Mucsi Zoltán és Stefanovics Angéla mellett Szamosi Zsófia, Friedenthal Zoltán, Hajdú Rozi, Szalontay Tünde, Szakonyi Györk és Quitt László szerepel a darabban, valamint Kossuth Lajosként Thuróczy Szabolcsot, Petőfi Sándorként Pintér Bélát láthatja a közönség. A zene Kéménczy Antal munkája, a jelmeztervező Benedek Mari. A színész-rendező-író Pintér Bélának és társulatának ez lesz a tizenhetedik ősbemutatója.