2011. augusztus. 16. 12:58 MTI Utolsó frissítés: 2011. augusztus. 16. 12:58 Kult

A halálba táncoltatott leány is szerepel a montreali filmfesztiválon

A Kaland című Márai-feldolgozás mellett egy másik magyar film, Hules Endre A halálba táncoltatott leány című alkotása is szerepel a csütörtökön kezdődő 35. Montreal World Film Festival programján.

Észak-Amerika egyik vezető filmes seregszemléjén hetven ország vesz részt, a fesztivál a nemzetközi produceri szövetség (FIAPF) által A-kategóriásnak minősített 14 mustra közé tartozik. A Magyar Filmunió keddi tájékoztatása szerint Hules Endre munkája az elsőfilmesek versenyében mutatkozik be. A legjobb első filmnek járó Arany Zenit díjért folyó megmérettetésre idén 26 alkotás kapott meghívást.

A halálba táncoltatott leány magyar-szlovén-kanadai koprodukcióban készült az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos operatőri közreműködésével, Melkvi Bea, László Zsolt, Hules Endre és a Honvéd Táncszínház együttesének főszereplésével. Az alkotás gyártója a Cinemafilm, producere Garami Gábor.

A film egy táncosból lett impresszárió története, aki húsz év után visszatér szülőföldjére, Magyarországra, és úgy dönt, hogy volt szerelmével és öccsével felújítják utolsó közös sikerüket, A halálba táncoltatott leány balladájából készült táncdarabot. Hules Endre filmjét a nemzetközi közönség Montrealban láthatja először, ahol négy alkalommal is vetítik. A halálba táncoltatott leány novembertől látható a magyar mozikban.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.