Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Holnaptól a közönség is látogathatja a Szépművészeti Múzeum legújabb kiállítását, cseppet sem szokványos helyszínen: a Városligeti Csónakázótónál. A vízszint ugyan nem érte még el a tervezett magasságot a kortárs képzőművészeti szobrok és installációk körül, de a terep kész: a Művészet a tavon az uniós elnökség jegyében az európai turisták érdeklődésére is számot tarthat.
A kiállítás összesen félmillió euróba (körülbelül 135 millió forintba) került, ennek 80 százalékát a magyar állam fedezte - mondta a Művészet a tavon (Art on Lake) sajtótájékoztatóján Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója. Három éve készültek a vízre álmodott szoborkiállításra, melyen 17 országból 25 kortárs európai művész - köztük öt magyar - alkotása látható, összesen 20 ezer négyzetméteren. A mostanihoz hasonló tárlatot egyébként egyszer már rendeztek a Városligeti Csónakázótavon: 2000-ben, ám akkor kizárólag hazai művészek munkáiból.
A vizes tárlat szorosan kapcsolódik a magyar uniós elnökséghez, célja, hogy a magyar értékeket Európának, az európaiakat pedig a magyaroknak és a fővárosba látogató turistáknak mutassa be. (Az „úszó szoborkiállítás” ötlete Pán Márta szobrászművésztől származott, aki 2008-ban elhunyt.) A három kurátor, Alexander Tolnay, Jerger Krisztina művészettörténész és Fitz Péter, a Magyar Universitas Program zsűrijének egykori elnöke 2008-ban látott hozzá, hogy kidolgozza a tárlat koncepcióját. Felvették a kapcsolatot a művészekkel, és a helyszín feltérképezésével, közösen választották ki a kiállítás tematikájába illeszkedő szobrokat, installációkat.
Miért pont „ez a 25”?
„Ezek a szobrok nemcsak kiállítási tárgyak, köztéri munkák is. Néhányról azonnal tudtuk, hogy remekül funkcionál majd a vízen” - mondta Tolnay Sándor. „Összeállítottuk azoknak a művészeknek a névsorát, akikben addigi munkáik alapján vakon bíztunk. Az is fontos szempont volt, hogy minden műnek legyen mondanivalója, tartalma, és ezek ne üssék egymást, együttesen alkossanak egy egészet” - tette hozzá Tolnay, megválaszolva, miért éppen ez a 25 alkotó állíthat ki a tavon.
„A névsor másfél éve vált biztossá. Akadt művész, aki lemorzsolódott, olyan is, aki erre az időpontra nem vállalt munkát, de az is előfordult, hogy nem volt meg az anyagi fedezet egy mű ideszállításához” - hangsúlyozta Jerger Krisztina művészettörténész, aki a 2000-es úszó szoborkiállítást is „rendezte”. Fitz Péter kurátor ezt azzal egészítette ki: Tony Cragget (brit szobrász - a szerk.) szerették volna megnyerni, de a szobrot, amit kiválasztottak, az óceán túloldaláról kellett volna ideszállítani, ezt viszont „gazdasági okokból” nem tudták kivitelezni.
„Komoly versenyfutás folyt az idővel - a rekonstrukció még nem fejeződött be a műjégpálya környékén, az épület csak októberben készül el -, ám a legnagyobb nehézséget a víz feltöltése okozta. Bizonyos kutak nem működtek, most is hiányzik pár centi a végső állapothoz” - mondta a hvg.hu-nak Baán László a víz optimális szintjére utalva. A kiállítás szervezői számára a legnagyobb technikai kihívást a spanyol Jaume Plenska transzparens, betűkből összeállított, rozsdamentes acélfigurájának szállítása és rögzítése jelentette. „Négy tonnányi kövön áll a szobor. Mivel a területen jégpálya üzemelt és üzemel majd, olyan helyet kellett keresni, ahol a beton strapabíró” - mesélte Jerger Krisztina. Mint mondta, az is érdekes feladat volt, hogyan vezessenek áramot a víz közepére, Kelemen Zénó alkotásához.
A holland Laurens Kolks saját maga készítette a hajót - címe: Magánnyomozás -, amely a Városligeti tavon ring, folyamatosan változtatva helyét. A finn Tea Mäkipää vízből kiemelkedő ferde háza, az Atlantisz azt szimbolizálja, hogy a víz mindent körbevesz: ha nem észleljük a hatásokat, melyek lassan megváltoztatják világunkat, lassan elsüllyedünk. Erik Binder szlovák művész a folklór és a tömegkultúra elemeit ötvözte Várakozás című utcabútor együttesében, amely egy padból és egy lámpatestből áll, tükrözve a budapesti hangulatot. Az osztrák Josef Bernhardt Madarakra várva című installációja szárnyasok számára kialakított és birtokbavehető odúkból áll.
Az egyik legérdekesebb alkotás kétségkívül az olasz Mimmo Roselli - akit a „vonalak szobrászának” is hívnak - installációja: három kifeszített kötél, mely a tó víztükrét köti össze a Vajdahunyad vár tornyával. Rosellinek három éve a Kiscelli Múzeumban önálló kiállítása volt: az épületen kívülről a felső ablakon hatolt be két hajókötél, melyek a templomtér túlsó végében találkoztak.
Extrém látvány a víztükörből kiemelkedő, robusztus alkotás: Günther Uecker német képzőművész húsz méteres, vitorlákból és vashordókból álló szobra, melyet a művész a napokban ajánlott fel a Szépművészeti Múzeumnak. (Uecker korábbi, 18 méteres alkotása a duisburgi tavon ringatózott.)
A német Via Lewandowsky mobil WC-vel járult hozzá a nagy egészhez. Ahogy egy korábbi interjúban elmondta: „a szükség banalitása összekapcsolódik a kozmikus utópiákkal”, mihelyst a mobilvécé a tó közepére kerül, funkciója átértékelődik, elkezdünk azon gondolkodni, miért és hogyan került ebbe a környezetbe.
A magyar művészek közül Kicsiny Balázs A késleltetett útra kelés, siettetett hazatérés című installációja négy bukósisakos alak és négy egymásba kapcsolódó kocsi köré épül. (A bukósisakos férfiak már Kicsiny 2010-es, Időszakos feltámadás című installációjában is felbukkantak.)
Kelemen Zénó Gömbölyített hurok elnevezésű geometrikus alkotása 50-100 led lámpát rejt, ezek trükkösen világítják meg a művet. Németh Ilona Munkácsy-díjas képzőművész két tizenkét négyzetméteres úszó kertet alakított ki és ültetett be növényekkel. (A korábbi tervek szerint ezeket újsághirdetés útján a kiállítás idejére ki is adják „gondozásra”.) El-Hassan Róza magyar-szír képzőművész roma kosárfonókkal közösen készítette szobrát, a szimbolikus jelentéssel bíró Felkiáltójelet. A tárlaton Pán Márta kétrétegű, plexiből készült szobra is megtekinthető: ebben cső segítségével vándorol a folyadék.
„Az ember gyakorlatilag egy térképet rajzol, és mivel ismeri a kiállítási tárgyakat, csak rendet kell raknia. A legtöbb mű a tóra készült, erre az alkalomra” - válaszolta Jerger Krisztina a kérdésre, mi alapján dőlt el, melyik tárgy hova kerüljön.
„Fontos szempont volt, hogy összehangoljuk az egyes nézőpontokat: a hídról például látni lehet az egész tavat, ám a rézsűről, a kávézó felől csak a terület egy részét. A kiállított tárgyak között minden nézőpontból van kapcsolat: hol a ritmus, hol a szín, hol a mondanivaló köti össze őket. A kapcsolódási pontok pedig lehetővé teszik, hogy már messziről kiderüljön, miről is szól a kiállítás” - tette hozzá.
A kiállított műalkotások nincsenek elkerítve, mint Jerger Krisztina mondja: csúnya lett volna, ha kordonnal veszik körül a szobrokat. Bíznak benne, hogy akik csónakba ülnek, nem fogják megrongálni az értékes műveket.
